Hirdetés
Traktorok 2.722 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. október 3. 01:24 Axion 930 Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO Claas Axion 930 (189 üzemórás) CMATIC 50 km/h, rug. híd, rug. fülke, CEMOS, első kardán, központi zsírzó, légfék, 6 hidr.kör, Michelin...
2024. október 3. 01:19 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 8360R traktor IVT sebességváltóval, légfékkel, automata légkondícionálóval, automata vonófejjel, alsóhúzóval normál állapotban...
6.200 EUR
13 éve hirdető
2024. október 3. 01:04 Egyéb traktor Hajdú-Bihar, Ártánd
Bertolini 2033 csuklós traktor, 1989 évjárat, 400 üzemóra, 4x4 meghajtás, 33 lóerős Lombardini motorral, új gumikkal, ideális...
9.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. október 3. 00:57 Solis 60 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S60V - A Szabad Munka Élménye Garanciával! Erőteljes Motor: 60 lóerő a hatékony és eredményes mezőgazdasági munkához. Kabin Nélküli...
2024. október 3. 00:54 6300 Terrus Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rövidesen érkező gép, Rugózott híd, rugózott fülke, 313LE teljesítmény, kb 13500kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE Quick Turn II változó áttételű...
2024. október 3. 00:54 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Powershift váltó, Gumi Méretek: Michelin...
2024. október 3. 00:54 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6190R TLS traktor Direct Drive 50km/h sebességváltóval, légfékkel, E-SCV-el eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 190...
2024. október 3. 00:39 5100M Fejér, Dunaújváros
Akár LÍZINGRE 10% + ÁFA önerővel! PowrReverser Plus 32/16 váltó, 40 km/h, légfék 1+2 körös, front hidraulika + orrsúly, klíma Részletes...
2024. október 3. 00:34 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 158LE névleges és 175LE PowerPlus teljesítmény, 7300kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn...
2024. október 3. 00:14 6150 CVT Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 158LE névleges és 175LE PowerPlus teljesítmény, 7300kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn...
2024. október 3. 00:04 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
STEYR EXPERT CVT 4120 traktor 130LE/1900f/min teljesítménnyel, rugózott híd, rugózott fülke, 40km/h ECO váltó, mászó fokozat akár 30m/h...
2024. október 2. 23:59 8360RT Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 8360 RT - 2013-as évjárat - 394 lóerő - 4.850 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - Multi controlos kartámasz - TLT...
17.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. október 2. 23:54 8120 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2003 Üzemóra:14354 óra Teljesítmény:147 kw / 200 LE Gumi méretek (első): Good Year 420/8530 Gumi méretek (hátsó): Kleber 62070R42...
1.000.000 Ft
10 éve hirdető
2024. október 2. 23:54 Hoffer Csongrád-Csanád, Kistelek
1920 évektől 1950 évekig traktorok. Mind üzemképes, indítható állapotban.
8.950.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. október 2. 23:54 YTO Bács-Kiskun, Kecskemét
YTO NMF 704C traktor - állapot: új - Közös nyomócsöves, 2.392 cm³-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor - 12F+12R...
5.960.000 Ft
8 éve hirdető
2024. október 2. 23:54 UTB Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Újonnan Magyarországon üzembehelyezett, megkímélt állapotú, 1 gazdás gép. Összkerék hajtás, szervo, 2850 üzemóra, piros rendszám, friss...
8 éve hirdető
2024. október 2. 23:54 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23 LE-től 130 LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei....
16.799.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 6930 Premium Bács-Kiskun, Solt
Németországból jött a gép, nagyon jó felszereltséggel bír; fronthidraulika, frontkardán, 2 körös légfék, elöl-hátul rugózott híd, stb. Ezen...
2024. október 2. 23:44 4120 Multi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
ÚJ STEYR MULTI 4120 traktor gyári S3920U homlokrakodóval, sok extra felszereltséggel, 3 év vagy 3000 üzemóra gyári garanciával! 120LE,...
9 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 Axion 810 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2014 Üzemóra: 6445 óra Teljesítmény: 153 kW / 208 LE Gumi méretek (első): BKT 540/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/65 R42...
7.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 YTO Bács-Kiskun, Kecskemét
YTO NMF 554C traktor - új, készleten, vizsgáztatva - Közös nyomócsöves, 2.392 cm³-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor - 12F+12R...
19.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 Puma 170 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól eladó kitűnő állapotban. Helyszínen megtekinthető és kipróbálható.
6 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 Maxxum 130 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó egy CASE IH Maxxum 130, további információ a gépről telefonon.
7.300.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
2100üórás traktor fronthidraulikával,front tlt-vel ,súllyal, légrugós üléssel eladó.Videót tudok küldeni, Emailre.18t.vontatás.2szem,...
11.667 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. október 2. 23:44 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
TYM T255 (mechanikus) univerzális kistraktor mezőgazdasági gumival A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.722)
- Case IH (144)
- Claas (202)
- Egyéb traktor (92)
- Farmtrac (56)
- Fendt (183)
- John Deere (447)
- Massey Ferguson (111)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (137)
- Zetor (127)
- Több