Hirdetés
Traktorok 2.664 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
39.490.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 19. 19:49 Puma 240 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás Case traktor, 2020 gyártás de 2021 forgalomba helyezés, rugózott híd és fülke, légfék rendszer, fronr hidraulikával, fokozatmentes sebességváltó, front TLT, GPS előkészítéssel. Az ár leszállítva a vevő...
36.300 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2024. december 19. 19:44 Hattat Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
HATTAT C3085 féltetővel (AdBlue-mentes gép)! Nettó ár: 36.300 € (14.640.000,- árfolyamfüggő) Finanszírozható! 3,5%-os fix kamatozású KAVOSZ támogatott finanszírozással! Motor: Iveco FPT (F28TCA) 75 Le (375 Nm) AdBlue-mentes motor! Kuplung: dupla...
39.990.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 19. 19:34 6210R Fejér, Mór
Eladó a képeken látható John Deere traktor, keveset használt, eredeti gumik és ülés, fokozatmentes sebességváltó, a képeken nincs rajra de az árban benne van a vonószerkezet is (automata vonófej nélkül) valamint benne van a légfék rendszer is, az...
5.990.000 Ft
12 éve hirdető
2024. december 19. 19:04 952.3 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss import MTZ Belarus 952.3-as, lassújármű. 2012-as évjárat, hagyományos 9-es váltóval szerelt, 18 000 kg vontatás, Megkímélt állapotú. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
23.250.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. december 19. 19:00 8110 Nógrád, Szügy
Korához képest kitűnő állapotban, kulturált belsővel, kihasználatlanság miatt eladó. Powershift váltóval, 16 előre, 4 hátra. Elöl 90%-os, hátul 60%-os gumikkal. Robotkormánnyal vagy anélkül. Frissen cserélt összes olaj, szűrő és hűtőfolyadék....
2024. december 19. 18:57 892.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
12 éve hirdető
2024. december 19. 18:57 892.2 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 892.2 traktor, 2012, 2786 üzemórával, piros rendszám, 2027.07-ig műszakival, 20000kg vontatással, elől új, hátul 80%-os gumikkal, vízmelegítővel, szabadon futós kardánnal, segédemelő munkahengerekkel, sérülésmentes állapotban, tető alatt tárolt,...
2024. december 19. 18:34 T7.210 Fejér, Dunaújváros
PowerCommand 19/6 full powershift váltó, 40 km/h, rugózott híd + fülke, fronthidraulika + frontkardán, gyári légfékkiépítés, Michelin gumizás Részletes specifikáció: Gyártási év: 2016 Üzemóra: 5755 Motor típusa: FPT (Iveco) Hengerűrtartalom: 6728 ccm...
2024. december 19. 18:34 8360R Komárom-Esztergom, Ács
John Deere 8360R eladó! Gyártási év: 2013 Üzemóra: 7215 IVT váltó 50 km/h Külső és belső hátsó keréksúlyok Orrsúly Fronthidraulika Kihelyezett hidraulika körök száma: 6 Légfék rendszer Pótkocsi vonófej K80 hasi húzó SF 3000 antenna Tárolási hely: Ács
2024. december 19. 18:34 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6155M traktor CommandQuad Eco 20/20 40km/h -s vátóval szerelve, GREENSTAR READY, 114 liter/perc hidraulika szivattyú teljesítmény, légkondícionáló, légfék, TLS mellső rugózott híd, automata vonófej, kitűnő állapotban eladó. Gyártási év:...
2024. december 19. 18:29 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
New Holland T7040 traktor PowerShift váltóval, alsó húzóval, automata vonófejjel eladó. Gyártási év: 2007 Teljesítmény (LE): 210 Üzemóra: 10491 Helység: Győrszemere
12 éve hirdető
2024. december 19. 18:24 6830 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 6830 traktor, 2009, 145 le, 8100 óra, fekete rendszám, 2025.08-ig műszakival, 30t vontatással, 20/20 PowerQuad 40km/h-s váltóval, 1+2 körös légfékkel, front hidraulika és frontkardánnal, új gumik elől-hátul, 4 pár hidraulika kör, pótkocsi...
15.300.000 Ft
10 éve hirdető
2024. december 19. 18:22 6330 Csongrád-Csanád, Mórahalom
John Deere 6330 traktor, 4 hengeres, 105 LE-s motorral, 2008-as évjárat, elől új gumik, hátul 90%-os gumikkal, powershift váltóval, 40 km/h, elektromos irányváltóval, magyarországi, gyári festéssel, 2 pár kihelyezett hidraulika körrel, 1-2 körös...
2024. december 19. 18:09 Dorado 90 Veszprém, Pápa
KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ A SAME EGYEDÜLI MAGYARORSZÁGI IMPORTŐRÉTŐL, A CONTSTAR KFT.-TŐL! FELSZERELTSÉG: * légrugós ülés, állítható magasság és súly * manuális klíma * tetőablak napellenzővel * 3 pont függesztés automata felső és alsó kapcsolással *...
12 éve hirdető
2024. december 19. 18:09 Kirovec Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kirovets K701M mezőgazdasági traktor, 1994, 300Le, V8-as turbós, hengerenként 4 szelepes motorral, 16t teljes súlyozással, 40km/h-s váltóval, 99%-os gumikkal, kifogástalan állapotban eladó.
2024. december 19. 18:04 Veszprém, Pápa
A legenda végső fejlődése. Az innováció a sokoldalúság a csúcstechnológia és a kiváló minőség azok az alappillérek, amelyekre 1983-tól a SAME Explorer termékcsalád épült. Mostantól az Explorer olyan funkciókkal és széles választékkal büszkélkedhet,...
41.200 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2024. december 19. 17:54 Hattat Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
motor: Iveco FPT (F28TCA) 68 LE (323 Nm) AdBlue-mentes motor! kuplung: dupla tárcsás kuplung sebességváltó: 12/12 fokozatú, mechanikus irányváltóval max. sebesség: 40 km/h - (2.350 rpm) légfék: 2 kör (+1 kör opcionális) TLT: 540/540E...
37.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. december 19. 17:51 718 Vario Zala, Ozmánbük
Fendt 718 Vario ProfiPlus traktor megkímélt állapotban eladó. Gyári RTK kormányzás, újkorában Axialtól vásárolt és végig az Axial által szervízelve. Évjárat: 2018, üzemóra: 5332. Frontsúly: 1250 kg.
29.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. december 19. 17:51 6140R Zala, Ozmánbük
John Deere 6145R típusú használt traktor eladó. Új korában a Kiténél vásárolva, végig a Kite által szervizelve. 50 km/h DirectDrive váltó, StarFire6000 antennával, alsó húzó, 4 pár SCV. 6975 üzemóra. Egy- és kétkörös fék, LED munkalámpák, 800 kg...
12 éve hirdető
2024. december 19. 17:49 82.1 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82.1 traktor homlokrakodóval, 2002, 4142 üzemórával, piros rendszám, igény esetén friss műszakival, 11 t vontatással, elől 13,6R20, hátul 15,5R38 új gumikkal, orbit kormánnyal, folyamatosan karbantartott, kitűnő állapotban eladó.
2024. december 19. 17:49 8230 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 8230 BIZOMÁNYOS, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:28750000 huf Évjárat: 2009 Üzemóra: 13177 Motor típusa: 9 literes, 6 hengeres motor IPM-mel Hengerűrtartalom: 9000 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 245 LE Váltó: Váltó típusa:...
2024. december 19. 17:24 826 Vario Tolna, Szekszárd
Fendt Vario 826 ProfiPlus traktor ikerkerékkel eladó! Gyártási év: 2020 Üzemóra: 2550 6100 cm³ Deutz motor - 260 LE Gyári automata kormányzás Magyarországi 1. tulajdonos - leinformálható! 2000 üzemóránál nagyszervíz elvégezve 2500 üzemóránál...
12 éve hirdető
2024. december 19. 17:24 Kirovec Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kirovec K702M homlokrakodó, 1993, 986 üzemórával, V12-es motorral, 3,5m3-es kanállal, 13t önsúllyal, jó állapotban eladó.
2024. december 19. 17:24 6130R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6130R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2018 Üzemóra: 1150 Motor típusa: 4,5 literes 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 130 LE Váltó: Váltó típusa: 24/24 AutoQuad Plus 50 km/h váltó Maximális...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.664)
- Case IH (155)
- Claas (189)
- Egyéb traktor (93)
- Farmtrac (85)
- Fendt (159)
- John Deere (400)
- Massey Ferguson (90)
- MTZ / Belarus (476)
- New Holland (153)
- Zetor (127)
- Antonio Carraro (12)
- BCS (2)
- Branson (1)
- Carraro Agricube (2)
- Challenger (5)
- Deutz Fahr (46)
- Dutra (6)
- Ferrari (5)
- Fiat-Fiatagri (10)
- Ford (9)
- Fordson (1)
- Fortschritt ZT (5)
- Foton (8)
- Fotrak (1)
- Goldoni (13)
- Hattat (17)
- Hoffer (1)
- IHC (4)
- IMT (1)
- Irum (10)
- Iseki (3)
- JCB (13)
- Jumz (10)
- Kioti (13)
- Kirovec (8)
- Kubota (19)
- Lamborghini (21)
- Lánctalpas traktor (2)
- Landini (33)
- Lindner (1)
- LS (3)
- LTZ (2)
- McCormick (69)
- Mercedes (1)
- Pasquali (2)
- Rába (46)
- Renault (8)
- RS (3)
- Same (25)
- Schlüter (1)
- Shibaura (1)
- Solis (42)
- Steyr (56)
- T-150K (9)
- TYM (20)
- Ursus (1)
- UTB (9)
- Valpadana (4)
- Valtra - Valmet (34)
- Versatile (2)
- Vladimirec / VTZ (6)
- Yanmar (4)
- YTO (13)
- Kevesebb
Hirdetés