Hirdetés
Traktorok 2.698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 7. 09:34 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6930 traktor 1 db sárga villogóval, 1 db automata vonófejjel, 1 db hasi húzó+csappal, manuál klímával, PowerQuad 20/20 sebességváltóval, CommandCenter monitorral normál állapotban eladó. Gyártási év: 2008 Teljesítmény (LE): 196 Üzemóra:...
120.000 EUR
14 éve hirdető
2025. január 7. 09:34 Hajdú-Bihar, Ártánd
McCormick X8.680 traktor, 2018-as évjárat, 1200 üzemóra, 680 LE, hidraulika kivezetés, légkondicionáló, kifogástalan állapotban. Cserebeszámítás elérhető.
2025. január 7. 09:24 Frutteto II. 85 Bács-Kiskun, Baja
Eladó SAME Frutteto S 80 használt kertészeti, keskeny nyomtávú traktor évjárat: 2014 üzemóra: 7.730 teljesítmény: 60 kW / 80 LE
10.086.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. január 7. 09:24 Fotrak Veszprém, Veszprém
Fotrak traktorok és munkaeszközök kizárólagos hazai forgalmazójaként értékesítjük és biztosítjuk az alkatrész és szerviz hátterét. 25-50-75 LE-s traktoraink jellemzője a versenyképes ár, kiváló minőség és az egyedi, esztétikus külső. Járműveink...
2025. január 7. 09:20 Case IH Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO Case IH Optum 300 CVX (390 üzemórás) CVXDrive 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, légfék, Trelleborg, LED, Accuguide level 1 Évjárat: 2023 Motor üzemóra: 390 Motorteljesítmény: 300 LE (maximum: 313 LE) Hengerűrtartalom: 6700 ccm Motor...
2025. január 7. 09:19 Proxima Plus 100 Baranya, Szentlőrinc
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10%+Áfa önerővel! Powershift váltó, 40km/h, klíma, légfék, Trac-Lift TL220 homlokrakodó Részletes specifikáció: Évjárat: 2014 Üzemóra: 5330 Motor típusa: Zetor 1005 turbocharged Motorteljesítmény: 96...
210.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 7. 09:19 Egyéb traktor Somogy, Siófok
Eladó házi készítésü kistraktor. Lada motor lada váltó,ismeretlen szorzó váltó. Megitélésem szerint hozzáértő készítette, masszív erős váza van, komoly húzó résszel. Mükődéséről nincs információm, lada motoros ezért egyszerű a beindítása. Festés...
33.800.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 7. 09:19 7210R Fejér, Mór
Új kora óta egy gazdás traktor! Eredeti gumik, eredeti fényezés, eredeti ülés, légfék rendszer, e23 Powershift váltóval, 6.8 literes motor, 162 literes hidraulika szivattyú, Statfire6000 navigáció, rugózott híd, front hidraulika és tlt, JD link,...
2025. január 7. 09:09 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Eladó Deutz Fahr Warrior 7250. Évjárat: 2016. Teljesítmény: 190 kW / 255 LE. Üzemóra: 6044 óra. fél év garancia a motorra és fél év márkakereskedői garancia a fődarabokra !!!
14 éve hirdető
2025. január 7. 09:09 8770 Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
New Holland 8770 eladó. Kiemelkedően jó állapot, jó gumik, szép, szakadásmentes beltér. Friss műszaki, költségmentes. 4 db hidraulikus kör, légfék, automata vonófej, alsóhúzó.
17.800.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 7. 09:04 T5060 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható híresen jó konstrukcióval rendelkezező New Holland traktor! 4 hengeres motor, 105 lóerővel, 24/24 Hi-Lo váltó, elektrohidraulikus irányváltó, légfék rendszer, klímás, 3 pár hidraulika szelep, homlokrakodó 2015-ben rászerelve....
2025. január 7. 08:59 Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! AutoQuad Plus 24/24 váltó, 40km/h, TLS, légfék, klíma, 3 pár hidr., állítható felnik Részletes specifikáció: Gyártási év: 2015 Motor üzemóra: 9375 Motor típusa: John Deere...
2025. január 7. 08:59 Tolna, Tolna
136 LE, 4 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 136 LE Hengerűrtartalom: 4500 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 6500 Kg Üzemanyagtartály mérete: 220 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 158...
2.550.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 7. 08:57 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Újszerű állapotban! Elektromos Hidroakkumulátorral, elektromos 3.kör vezérléssel, Hidrokuplungos gyors csatlakozással!! Euró eszköz csatlakozással, 2000kg teherbírással, 4.2m emelési magassággal! Összes tartozéka megvan csak fel kell szerelni! Minden...
2025. január 7. 08:54 Tolna, Tolna
McCormick X5.100 Premium – 2226380M 95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 Kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika...
2025. január 7. 08:54 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Új Basak 5115 traktor, 2023-as évjárat, a kertészeti és állattartó pályázatra vásárolható! Motor · 4 hengeres, 3,6 literes Deutz motor (Stage 5) · Max. teljesítmény: 113 LE / 83 kW · Max. nyomaték: 476 Nm · 120 literes üzemanyagtartály · 20 literes...
3.150.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 7. 08:54 MTZ-82 Bács-Kiskun, Jakabszállás
Friss német import, új akkumulátorral,légrugós üléssel, azonnal munkára fogható. Német okmányokkal. Kérjük tekintse meg további eszközeinket is!
2025. január 7. 08:39 Egyéb traktor Somogy, Kaposvár
Új Basak 5120 traktor, 2023-as gyártmány, 122 LE-s, 4 hengeres Deutz motor, 32 + 32 sebességes német ZF váltó, 4 Powershift fokozat, elektromos irányváltó, automata Powershift fokozat kapcsolás, kézi kuplung, elektromos függesztőkar vezérlés, 4...
9 éve hirdető
2025. január 7. 08:39 6820 Premium Bács-Kiskun, Kecskemét
Front súly Front hidraulika GPS előkészítés Front TLT Rugózott híd Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes felmérés alapján. Küldjön néhány fotót...
42.000 EUR
14 éve hirdető
2025. január 7. 08:39 7485 Hajdú-Bihar, Ártánd
Massey Ferguson MF7485 traktor, 2006-os évjárat, 150 LE, 6 hengeres SISU motor, Dyna VT váltó, rakodóval, hidraulika kimenet, PTO, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal...
111.500 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 7. 08:39 6155R Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155R traktor: -gyártási év:2020 -Üzemóra:1550 -6,8L-es John Deerre Powertech Stage IV. 155LE-es motor, adblue max. 185LE -AutoQuad Plus 20/20 50km-es váltó, Ecoshift - Mászófokozat -TLS rugózott híd - Rugózott fülke...
8 éve hirdető
2025. január 7. 08:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Érdeklődő! Ezúton kínáljuk eladásra címben említett traktorunkat. Műszaki adatok: - FARMotion 3 hengeres 2887 cm3, DOC és EGR, 79LE - Elektromikus első/hátsó differenciálzár és négykerék hajtás kapcsolás. - 50 l/p hidraulika szivattyú - 2...
2025. január 7. 08:33 6110M Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6110M (2337 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24, 40 km/h, rug. első híd, légfék, homlokrakodó előkészítés, Joystick, RTK aut. kormányzás Évjárat: 2017 Motor üzemóra: 2337 Motorteljesítmény: 110 LE (maximum: 116 LE) Hengerűrtartalom: 4525 ccm...
11.900.000 Ft
3 napja hirdető
2025. január 7. 08:33 Hajdú-Bihar, Debrecen
2017-es évjáratú, 10 üzemórát használt traktor eladó. 4750 m3, dízel, 87 LE-s. Garázsban tartott, azonnal vihető, kitűnő állapotú jármű.
17.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 7. 08:21 T5.95 Tolna, Medina
Eladó 2016-os New Holland T5.95 traktor első tulajdonostól. 99 LE-s fronthidraulikával és frontkardánnal. Klíma, légrugós ülés, irányváltó, 2 körös légfék. 4251 üzemórával. Folyamatosan szervizelt. Érvényes okmányokkal. 2 pár kihelyezett csatlakozó,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.698)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több