Hirdetés
Traktorok 2.735 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. augusztus 8. 02:24 312 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, Gumi Méretek: Michelin...
2024. augusztus 8. 02:24 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 8295R traktor 3.pont kitámasztóval, 1db sárga villogóval, 1 db John Deere 2630 monitorral, 1 db SF 3000 antennával, 1db...
2024. augusztus 8. 02:14 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 158LE névleges és 175LE PowerPlus teljesítmény, 7300kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn...
2024. augusztus 8. 02:09 TM190 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szatmárcseke
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! PowerShift 18/6 váltó, 40km/h, 40 üzemórás motor, fülkerugózás, légfék, 4 pár hidr.kör, Joystick, ikerkerék szett...
2024. augusztus 8. 02:04 Traktor Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 8285R traktor gyári GS3 integrált monitorral+ 2630 kijelzővel, 16db gyári mellső súllyal, 1db forgólámpával, 1 db automata...
2024. augusztus 8. 02:04 4125 Profi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
AKCIÓ!!!! Most érkezett 2023-as gyártású traktorok, 135LE névleges és 155LE Boost teljesítmény, 6700kg önsúly, MULTIKONTROLLER kezelőegység,...
19.250.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 02:04 7720 Bács-Kiskun, Kecskemét
Napi használatból eladó, Kite által szervizelt gép. 2006-os gyártású, 2007-es forgalomba helyezés. 10300 óra Váltó: PowerQuad 20/20...
2024. augusztus 8. 01:54 413 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Front hidraulika, Rugózott első híd, Gumi Méretek: Michelin340/65 R24...
2024. augusztus 8. 01:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Same Dorado 90 Natural traktor kedvező áron szőlő-gyümölcsösbe készletről klímával vagy klíma nélkül Felszereltsége: Motor FARMotion Tier 3B...
3.900.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 8. 01:54 4650 Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere traktor üzemképes állapotban, jó motorral és váltóval, ikerkerekekkel együtt eladó. Piros rendszámos, lejárt műszakival.
2024. augusztus 8. 01:44 6300 Terrus Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rövidesen érkező gép, Rugózott híd, rugózott fülke, 313LE teljesítmény, kb 13500kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE Quick Turn II változó áttételű...
2024. augusztus 8. 01:44 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:35950000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 3129 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
27.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 01:29 Goldoni Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Rövid határidővel leszállítható ültetvény traktor! Jó állapotú, biztos alkatrész és szervíz háttérrel! Motor: 4 hengeres, 3 literes VM...
2024. augusztus 8. 01:19 6175R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6175R (2098 üzemórás) DirectDrive Eco 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, AutoTrac ready, légfék, CommandArm...
16.500 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 01:19 Goldoni Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Jó állapotú, egyszerű mechanikus ültetvény traktor, rövid szállítási határidővel! Motor: 3 literes VM detroit Váltó: 16/8 mechanikus...
2024. augusztus 8. 00:59 8320 Somogy, Nagyatád
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! 8,1 lit. motor, Powershift 16/5 váltó, 40 km/h, 3 pár hidr.kör, légfék, hátsó ikerkerék szett, ÚJ porlasztók!...
2024. augusztus 8. 00:53 6155R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6155R (4616 üzemórás) DirectDrive 50 km/h váltó, rugózott híd, rug. fülke, ISOBUS, légfék, CommandARM, iTEC, prémium világítás...
2024. augusztus 8. 00:49 4755 Somogy, Nagyatád
6 hengeres 7,6 literes motor, 15/4 Powershift váltó, 30 km/h, fekete rendszám, klíma, 3 pár hidraulika kör, hátsó ikerkerék szett Részletes...
2024. augusztus 8. 00:34 820 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Normál állapotú 2014-es évjáratú, klímás BELARUS MTZ 820.4 típusú traktor eladó, akár azonnal munkára fogható! Teljesítmény, KW (LE): 60...
2024. augusztus 8. 00:34 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 8360R traktor IVT sebességváltóval, légfékkel, automata légkondícionálóval, automata vonófejjel, alsóhúzóval normál állapotban...
2024. augusztus 8. 00:09 Traktor Csongrád-Csanád, Csengele
Deutz-Fahr 7250 TTV (106 üzemórás) Fokozatmentes Vario 60 km/h váltó, rug. híd, rug. fülke, légfék, LED, GPS előkészítés, 4 pár hidr. kör...
2024. augusztus 8. 00:04 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6190R TLS traktor Direct Drive 50km/h sebességváltóval, légfékkel, E-SCV-el eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 190...
2024. augusztus 7. 23:54 6180 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6180 - 1996-os évjárat - 121 lóerő - 4640 üzemóra - klíma - légrugós ülés - légfék - Front hidraulika - Front TLT - Automata...
2024. augusztus 7. 23:49 5100M Fejér, Dunaújváros
Akár LÍZINGRE 10% + ÁFA önerővel! Hi/low 16/16 váltó, 40 km/h, légfék 1+2 körös, front hidraulika+súly, klíma Részletes specifikáció:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.735)
- Case IH (134)
- Claas (180)
- Egyéb traktor (94)
- Farmtrac (163)
- Fendt (164)
- John Deere (440)
- Massey Ferguson (107)
- MTZ / Belarus (500)
- New Holland (113)
- Zetor (129)
- Több
![Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5004/cikk_75004/citromok_fill_540x300_0.jpg)
Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?
A csökkenés ellenére is jó szezont zárhatnak.![Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4832/cikk_74832/elado-mitsubishi-pickup-000_fill_540x300_0.jpg)
Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet
Ha pick-up-vásárlás előtt állsz, érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén.![Hatalmas aszálykárok, fontos szabályok, terményárak, terméseredmények](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4978/cikk_74978/index_fill_540x300_0.jpg)