Hirdetés
Traktorok 2.687 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 5. 12:39 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nem elfekvő, idei gyártású TYM traktort kínálunk eladásra! Nagy rövid határidővel, vizsgáztatva, helyszínre szállítva. Univerzális könnyű traktor komunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészitő munkák elvégzéséhez. Stage...
44.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 5. 12:39 724 Vario Fejér, Mór
600 és 710 széles 50 üzemórát futott új gumikkal, gyári fényezés, gyári ülés, Trimble RTK rendszerrel, rugózott híd és fülke, front hidraulika és tlt, légfék rendszerrel ellátva. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa...
12 éve hirdető
2025. január 5. 12:19 T6030 Delta Csongrád-Csanád, Zákányszék
New Holland T6030 Delta traktor, 2008, 117 le, 7718 óra, fekete rendszám, 2029.02-ig műszakival, 28 t vontatással, 16/16 ElectroCommand váltóval, elől 70%-os 14,9R28, hátul 50%-os 18,4R38 gumikkal, 2 pár hidraulika körrel, nagyon jó állapotban eladó.
2025. január 5. 12:14 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
A Weber Geräte GmbH, mint az egyik jelentős német traktorimportőr (TYM/Branson), a gyártóval együttműködve bevezette az EU-s piacra a TAFE márkát. A kínálat nagy teljesítményű tagját mutatjuk be az alábbiakban. Gazdaságos és stílusos, így kiváló...
5 éve hirdető
2025. január 5. 11:59 Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek, alkatrészek és traktorok értékesítésével, országos szállítással, rövid határidőn belül, szerviz, hitel, lízing, pályázati lehetőséggel áll az Önök rendelkezésére. **Az ÚJ HIGH-TECH YANMAR TNV...
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:54 Hattat Somogy, Nagybajom
Motor: FPT F28TCA (IVECO) – Stage V, Turbo, Intercooler Teljesítmény: 102 LE Hengerek száma: 4 Hengerűrtartalom: 2797 ccm Hajtás: 4 WD Klímával, légrugós üléssel, rádióval 2 személyre vizsgáztatva, forgalomba helyezve kerül átadásra. Pályázatban...
8.500.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 5. 11:49 Hattat Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Első tulajdonostól eladó megkímélt állapotú HATTAT A 110 traktor klímával, új klímaszivattyúval. A traktor azonnal munkára fogható, költségmentes állapotban van, friss műszakival. Hibátlan Perkins, 4400 cm3-es motorral, irányváltóval, egy és két...
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:49 1221.3 Somogy, Nagybajom
MTZ-1221.3 traktor 17.000.000 Ft + Áfa Műszaki vizsgáztatva, forgalomba helyezve. Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 5000 kg emelőképesség Motor: D-260.2 S 2. turbós, 132 LE Max. forgatónyomaték: 559 Nm Üzemanyagtartály: 160 liter Névleges...
2025. január 5. 11:46 7820 Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 7820 (22245 üzemórás) 20/20 AutoQuad 40 km/h váltó, fix híd, 4 pár kihelyezett hidraulika kör, 1+2 körös légfék, klíma, isobus Évjárat: 2006 Motor üzemóra: 22245 Motorteljesítmény: 185 LE (maximum: 203 LE) Hengerűrtartalom: 6800 ccm...
9 éve hirdető
2025. január 5. 11:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
New Holland T8 390 Évjárat: 2013 Üzemóra: 8029 óra Teljesítmény: 276 kW / 375 LE Gumi méretek (első): Vredestein 600/70R30 Gumi méretek (hátsó): Vredestein 650 /85R38 Azonosító: R99-100-1334-02 További traktorok megtekintése: Traktorok Youtube...
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:39 892.2 Somogy, Nagybajom
MTZ-892.2 traktor 12.200.000 Ft + Áfa Fémburkolatos, turbós, 95 LE motorral, mechanikus váltós traktor. Egyenes első híddal. Motor: D-245, turbófeltöltős, 95 LE Motorfordulat: 1800 ford/min Forgatónyomaték: 451 Nm Hengerűrtartalom: 4750 cm³ Fajlagos...
12 éve hirdető
2025. január 5. 11:39 Kirovec Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kirovec K702M homlokrakodó, 1993, 986 üzemórával, V12-es motorral, 3,5m3-es kanállal, 13t önsúllyal, jó állapotban eladó.
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:34 952.7 Somogy, Nagybajom
MOTOR: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény: 70 (95) kW (LE) Sebességfokozat: 14/12 Méretek: Teljes hossz: 4500 mm Szélesség: 1970 mm Kabin magasság: 2850 mm Tengelytáv: 2450 mm Nyomvonal: az első kerekeken: 1535-2120 mm a hátsó kerekeken: 1500-2100...
7.800.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. január 5. 11:34 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülkés traktor, készletről, azonnal elvihető!
9.800.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 5. 11:25 Csongrád-Csanád, Zákányszék
2012-es évjárat, 12 630 üzemórával, front hidraulika és gardán, légfékkel, 4 pár kihelyezett hidraulika, K80 húzó, külföldi okmányokkal, munkára fogható, jó állapotban eladó! 3-4 000 literes permetező csere érdekel! Szállítás megoldható!
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:24 MTZ-820 Somogy, Nagybajom
MTZ-820 traktor 10.300.000 Ft + Áfa Szöghajtásos/gólyalábas kivitel. D 243 2S motorral, 80 LE, lassú jármű. Tartozékok: orrsúly, keréksúly, munkalámpák, vonópad. Egy év garanciával. Műszaki vizsgáztatva adjuk át. Igény esetén házhoz szállítjuk,...
2025. január 5. 11:14 6215R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6215R (1860 üzemórás) AutoQuad Plus 20/20 50 km/h váltó, rug. híd, rug. fülke, RTK aut. kormányzás, ISOBUS, 3 pár hidraulika kör Évjárat: 2018/2019 Motor üzemóra: 1860 Motorteljesítmény: 215 LE (maximum: 255 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm...
7.290.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. január 5. 11:14 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülke nélküli traktor, készletről, azonnal elvihető!
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:09 820 Somogy, Nagybajom
MTZ-820.4 traktor 11.600.000 Ft + Áfa Egyenes első híddal szerelt. D 243 2S motorral, 80 LE, lassú jármű. Tartozékok: orrsúly, keréksúly, munkalámpák, vonópad, alsó hasi kampó. Egy év garanciával. Műszaki vizsgáztatva adjuk át. Igény esetén házhoz...
8.900.000 Ft
9 éve hirdető
2025. január 5. 11:09 Legend 160 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
Telephely: 4244 Újfehértó, 4-es Főút, 253-as km kő Telefon: +36 30 945 2600 (Bocz István) E-mail: fobotraktor@gmail.com Honlap: www.fobotraktor.hu Facebook: https://www.facebook.com/fobotraktor
2025. január 5. 10:59 555 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
12 éve hirdető
2025. január 5. 10:59 82.1 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82.1 traktor homlokrakodóval, 2002, 4142 üzemórával, piros rendszám, igény esetén friss műszakival, 11 t vontatással, elől 13,6R20, hátul 15,5R38 új gumikkal, orbit kormánnyal, folyamatosan karbantartott, kitűnő állapotban eladó.
1.650.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 5. 10:54 Jász-Nagykun-Szolnok, Csépa
Tulajdonostól eladó folyamatos árokásó Mtz 80-as motorral, új TLT, új kuplung, üzemképes és azonnal munkára fogható. Szükség esetén a szállításban tudok segíteni.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.687)
- Case IH (162)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (97)
- Farmtrac (87)
- Fendt (162)
- John Deere (403)
- Massey Ferguson (91)
- MTZ / Belarus (457)
- New Holland (155)
- Zetor (116)
- Több