Hirdetés
Traktorok 2.735 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
36.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:49 6120M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
100-500 üó-ás John Deere 6120M traktork eladók, rugózott hiddal, rugózott fülkével aT ready kivitelben, légfékkel, 114L/perc hidraulikus...
13.300.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:34 7710 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: John Deere 7710 Állapot: kifogástalan Évjárat: 1999 Felszereltség: 1+2 körös légfékrendszer, John Deere orrsúly garnitúra,...
48.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:34 826 Vario Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2014 Üzemóra: 4817 óra Teljesítmény: 188 kW / 255 LE Gumi méretek (első): Firestone 600/65 R28 Gumi méretek (hátsó): Özka 650/65...
38.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:24 826 Vario Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2012 Üzemóra: 8451 óra Teljesítmény: 195 kW / 265 LE Gumi méretek (első): BKT 540/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/65 R42...
99.000 EUR
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:14 Puma 150 Zala, Nagykanizsa
150 LE, Semi Powershift hajtómű (SPS), 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 150 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Váltó: 19X6 Semi...
1.099.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:09 Bács-Kiskun, Szank
MTZ 50 eladó!
38.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:09 Axion 920 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2012 Üzemóra:10190 óra Teljesítmény:235 kW / 320 LE Gumi méretek (első):BKT 600/70R34 Gumi méretek (hátsó): BKT 710/75R42...
20.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:09 4707 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Finanszírozás: Támogatott lízing elvihető: 2090 000 Ft+ teljes Áfa(összesen:8 242 000,-Ft) Kitűnő Újszerű: Massey Ferguson 4707 gyári...
3.600.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:04 Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható MTZ 82 típusú homlokrakodóval szerelt, 55 kw teljesítményű, 1985 évjáratú és 1386 üzemóra állású traktor érvényes...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 15:04 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt hathengeres család modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki...
3.600.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:59 Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható MTZ 82 típusú, 55 kw teljesítményű, 1989 évjáratú és 5546 üzemóra állású traktor érvényes okmányokkal, azonnal...
2024. szeptember 22. 14:55 8270R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 8270R (13389 üzemórás) 16/5 Powershift 40 km/h váltó, ILS rugózott híd, John Deere aktív ülés, AutoTrac előkészítés,...
69.500 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:54 5711 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új traktor készletről!
3.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:54 Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható MTZ 80 M típusú, 55 kw teljesítményű, 1987 évjáratú és ..356 üzemóra állású traktor érvényes okmányokkal, azonnal...
14.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:49 McCormick Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2009 Üzemóra:8669 óra Teljesítmény:134 kW / 182 LE Gumi méretek (első): Alianze 480/70R30 Gumi méretek (hátsó): Alianze 520 / 85R42...
16.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:44 Forterra 140 Pest, Nagykőrös
Kifogástalan állapotú, azonnal munkára fogható Zetor Forterra 140. Gyártási év: 2015 Üzemóra: 1760 További információ a gépről: 06309722205
2024. szeptember 22. 14:34 6195M Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6195M (2412 üzemórás) CommandQuad Eco 20/20 40 km/h váltó, rugózott híd, rug. fülke, RTK aut. kormányzás, légfék, Trelleborg...
1.500.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:32 MTZ-80 Bács-Kiskun, Mélykút
Eladó a képeken látható MTZ átalakított rakodógép. A gép működőképes, napi használatban van. Új akkumulátor van benne, kb. 1500 kg-ot képes...
5 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:29 X6.420 Békés, Békéscsaba
A Kc-Békés Kft. új és használt mezőgazdasági gépek,alkatrészek és traktorok értékesítése országos szállítással rövid határidőn belül,...
41.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:29 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ CASE IH QUADTRAC 450 GYÁRTÁSI ÉV: 2011 ÜZEMÓRA: 8100 AUTOMATA KORMÁNYZÁS AFS 700 KEZELŐFELÜLET MULTICONTROLLER ALSÓ HÚZÓ BŐVEBB...
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:19 Tolna, Dunaföldvár
Az MTZ 1221.3 traktor klasszikus, jól bevált erőgép mely fontos szerepet tölt be a magyarországi kis és közepes gazdaságokban. Kiváló...
31.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:19 Optum 300 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ CASE IH OPTUM 300 GYÁRI AUTOMATA KORMÁNYZÁS ELSŐ FORGALOMBA HELYEZÉS: 2017 MÁJUS ÜZEMÓRA: 6300 MAGYARORSZÁGI ELSŐ TULAJDONOS! VÉGIG...
9 éve hirdető
2024. szeptember 22. 13:59 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Új, gyári összeszerelésű Belarus traktorok, MTZ820, MTZ820.4, MTZ892.2 Utolsó darabok a hagyományos motorral! Kérje munkatársunk ajánlatát!
24.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 13:49 Kirovec Pest, Nagykőrös
Kifogástalan állapotú, azonnal munkára fogható Kirovets K424. Gyártási év: 2018. Üzemóra: 3553. További információ a gépről: 06309722205.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.735)
- Case IH (142)
- Claas (203)
- Egyéb traktor (85)
- Farmtrac (79)
- Fendt (178)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (109)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (133)
- Zetor (127)
- Több