Hirdetés
Traktorok 2.733 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. augusztus 7. 14:34 6215R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6215 R AUTO POWR - 2019-es évjárat - 215 lóerő - 2.389 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd -...
97.000 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 7. 14:34 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021.-es gyártás -155LE -1200 üó -AutoQuad EcoShift 40km váltó - Kuszófokozat - Autotrac...
2024. augusztus 7. 14:24 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra T 235 D 2A1 DIRECT - 2022-es évjárat - 235 lóerő - 327 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék...
2024. augusztus 7. 14:24 670
TRAKTOR JOHN DEERE 670, RABLJEN, približno letnik 1997, 4x4. Lokacija: Klas d.o.o., Tepanje 71a, 3210 Slovenske Konjice, Slovenija tel....
2024. augusztus 7. 14:14 T7.245 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 7.245 Auto Command - 2023-as évjárat - 220 lóerő - 389 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd -...
4.650.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:58 82.1 Zala, Rigyác
Mtz 82.1, 2000-es évjárat, 2681 üzemóra, 4 új gumival, oldalváltós, nagy műszerfalas, műszaki vizsga érvényes 2028.08.31-ig, kitűnő...
6.499.999 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:54 Rába Heves, Nagyfüged
Szinte új állapotú Rába eladó! -64 üzemóra - klíma - légrugós ülés
18.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:44 Tolna, Dunaföldvár
Eladó 2015-ös évjáratú John Deere 6100 RC traktor kiváló állapotban. Első híd rugózás, 3db kihelyezett hidraulika kör, vonó fej,...
3.790.000 Ft
1 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:21 MTZ-82 Bács-Kiskun, Fülöpháza
Mtz 82 traktor 1997 évj kitűnő motor váltó orbit kormány, új gumikkal, érvényes műszaki, magánszemélytől eladó
2024. augusztus 7. 12:41 8R 410 Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ John Deere 8R 410 e23 Powershift 50 km/h, rugózott híd, Active Seat II, SF7000 AutoTrac, légfék, Joystick, LED, 318 literes szivattyú...
4.650.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:55 Rába Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Rába Steiger akár munkaeszközeivel is
10.000.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:48 Rába Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Rába Steiger 360 cummins motorral ( igény esetén munkaeszközeivel)
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:42 Rába Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó gömbölyűhidas Rába Steiger 250 szögbeállíthatós tolólappal, jó gumikkal
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:34 YTO Békés, Békéscsaba
EURO V motor, 12 F + 12 R fokozatú mechanikus szinkronváltó, hidraulikus fék, LUK kuplung, elektro-hidraulikus TLT, 2/3 pár hidraulika...
2024. augusztus 7. 11:31 Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 8RX 410 (727 üzemórás) e23 Powershift 40 km/h váltó, rugózott fülke, SF7000 AutoTrac, 318 L szivattyú, LED, 610+762 mm hevederek...
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:31 7618 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Massey Ferguson 7618 eladó
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:29 8670 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Massey Ferguson 8670
6.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:26 920.4 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
MTZ 920.4 traktor eladó, monoblokkos, lamellás TLT
2024. augusztus 7. 11:21 6120M Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ John Deere 6120M AutoQuad Eco 40 km/h váltó, rugózott híd, rug. fülke, RTK automata kormányzás, légfék, iTEC, Joystick Évjárat: 2023...
2024. augusztus 7. 11:20 312 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 312 Vario S4 Profi - 2015-ös évjárat - 120 lóerő - 5.600 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - EHR -...
5.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:11 MTZ-820 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó MTZ 820.2 traktor
7 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:09 1221.7 Jász-Nagykun-Szolnok, Kunhegyes
Belarus 1221,7 mtz Caterpillar motoros traktor azonnal raktárról vihető vizsgával garanciával !
2024. augusztus 7. 11:06 Agrotron 150 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr Agrotron 150.7 - 2006-os évjárat - 150 lóerő - 7.992 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi...
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 11:05 MTZ-50 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
MTZ 50 -es traktor eladó okmányok nélkül
2024. augusztus 7. 10:50 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 650 Cmatic - 2014-es évjárat - 184 lóerő - 6.466 üzemóra - Váltó cserés volt!!! - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.733)
- Case IH (135)
- Claas (179)
- Egyéb traktor (94)
- Farmtrac (163)
- Fendt (164)
- John Deere (440)
- Massey Ferguson (107)
- MTZ / Belarus (499)
- New Holland (112)
- Zetor (129)
- Több
![Mikor és hogyan mossuk meg a zöldségeket és a gyümölcsöket?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5006/cikk_75006/gyumolcs_tisztitas_fill_540x300_0.jpg)
Mikor és hogyan mossuk meg a zöldségeket és a gyümölcsöket?
A megfelelő tisztítás nagyon fontos az egészségünk megőrzése érdekében.![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Újabb kiirthatatlan növény terjed az országban](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5013/cikk_75013/balvanyfa_fill_540x300_0.png)