Hirdetés
Traktorok 2.688 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7 éve hirdető
2024. július 23. 18:27 Bács-Kiskun, Kunszállás
Zetor 82 45 1990-es évjárat,2 év műszakival,turbós, 100 le-s lassújármű eladó! ( Olcsóbb gép beszámítása lehetséges: MTZ vagy Zetor)
11.750.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 23. 17:49 Favorit 716 Vario Kecskemét
Hadra fogható állapotú 160 Le-s erőgép. 540/65r28 - 25% 650/65r38 - 25% fokozatmentes váltó légfék front hidraulika Gyártás idő: 2003...
18.500.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 23. 17:34 5711 Hajdú-Bihar, Debrecen
4,4 literes 4 hengeres AGCO POWER STAGE5 karbantartásmentes és ALL-in-One technológiát képviselő motor, OC nyitott hidraulika rendszer...
2024. július 23. 17:04 892.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4.400.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:51 820 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 820.2 traktor egyenes hidas, 2007 évjárat, piros rendszámmal, 2029.04.15-ig műszakival, 18.600 kg vontatással, jó gumikkal,...
77.400 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:49 5711 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új traktor készletről !
720.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:48 572 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 50 traktor felezővel, üzemképes jó motor váltóval, papírok nélkül eladó. Szállítás megoldható!
6.990.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:44 820 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 820 traktor gyári bontatlan újszerű állapotban garantált 710 üzemórával, 2016 évjárat, piros rendszámmal, 2026.04.12-ig...
7.950.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:38 Vision 105 Csongrád-Csanád, Szeged
Landini Vision 100 traktor 4 hengeres 100LE-ös Perkins motorral, gyári festéssel, magyarországi, 2009 évjárat, 2028.10.13-ig műszakival,...
7.500.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:28 TRX 9800 Csongrád-Csanád, Szeged
Antonio Carraro TRX 9400 traktor irányváltós, 4 hengeres turbós 90LE-ös motorral, 2005 évjárat, levehető klímás fülkével, garantált 6064...
5.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 16:26 892.2 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 892.2 traktor gyári cseh turbós 92LE-ös motorral, egyenes hidas, klíma, 2003 évjárat, 2025.02.07-ig műszakival, 16.000 kg...
16.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 23. 16:24 Axion 840 Tolna, Simontornya
CLAAS AXION 840 ÉVJÁRAT: 2008 ÜZEMÓRA: 9060 MOTOR: 6,7 LITER 6 HENGER - 230 LE VÁLTÓ: FULL POWERSHIFT 40 KM / H ELSŐ GUMIABRONCS: 600/70R30...
2024. július 23. 16:09 555 DT Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
9.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 23. 14:45 7240 Győr-Moson-Sopron, Pinnye
Családi gazdaságból új traktor vásárlása miatt lett eladó Case IH 7240 Magnum , 13000 üzemóra, 1év műszaki, 11500 üzemóránál motorfelújítás...
14.990.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 23. 12:34 Major CL80 Baranya, Pécs
Eladó új Zetor Major 80 CL traktor készletről. Műszaki adatok: -Motor: Deutz (Stage V) -Hengerek száma: 4 -Teljesítmény: 76LE -Váltó típusa:...
4.250.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 12:13 Valpadana Csongrád-Csanád, Szeged
Valpadana Yagmur EFSANE 40W traktor 2008 évjárat, 40LE-ös motorral, irányváltó, 2751 üzemórával, mászó fokozattal, piros rendszámmal,...
2024. július 23. 11:54 820 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
19.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 23. 11:24 Arion 640 Győr-Moson-Sopron, Egyed
légfék, klíma, rugózott fülke, rugózott híd, front hidraulika, leinformálható, egy gazdás, újszerű állapotban eladó.
4.400.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 11:15 82.1 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 82.1 traktor bontatlan motor váltóval, 2000 évjárat, gyári festéssel, piros rendszámmal, műszakival, 17.000 kg vontatással,...
1.600.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 23. 11:05 Békés, Nagybánhegyes
Német import, belső bukócsöves. Műszaki nincs, a forgalmi még a régi hajtogatós, édesapám nevén volt, hagyatékba be lett jegyezve, tehát...
2024. július 23. 10:39 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 23. 10:09 820 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
8.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 23. 10:09 Győr-Moson-Sopron, Egyed
2007-es évj., 200Le, légfék, klíma, 70%-os gumik, teljesen üzemképes állapotban eladó.
14.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 23. 09:54 TM165 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: New Holland Tm165 Állapot: Jó Évjárat: 2002 Tulajdonságok: 160 Le, 6911 üzemóra, 1-2 körös légfékrendszer, gyári festéssel,...
2024. július 23. 09:49 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.688)
- Case IH (132)
- Claas (172)
- Egyéb traktor (95)
- Farmtrac (170)
- Fendt (163)
- John Deere (419)
- Massey Ferguson (104)
- MTZ / Belarus (492)
- New Holland (112)
- Zetor (130)
- Több
![Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4673/cikk_74673/gepek_fill_540x300_0.jpg)
Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula
Holnap ismét pár fokkal hűvösebb lesz, de ez sem tart sokáig.![Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4641/cikk_74641/viz-_fill_540x300_0.jpg)
Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok
A PFA-k rendkívül súlyos megbetegedéseket okozhatnak, és már az európai ivóvíz...![Gondoltad volna? Ezért válassz kecskesajtot, ha fontos az egészséged.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4546/cikk_74546/kecskesajt_fill_540x300_0.jpg)