Hirdetés
Traktorok 2.700 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
9.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:30 Landpower 135 Csongrád-Csanád, Szeged
Landini Landpower 135 traktor, 6 hengeres (IVECO) 140 LE-ös motorral, 2008-as évjárat, magyarországi, mechanikus váltóval, klímával, 1-2 körös légfékkel, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, gyári festéssel, friss műszakival, 26.800 kg vontatással,...
9.350.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:29 Ares 836 Csongrád-Csanád, Szeged
Claas Ares 836 RZ traktor, 6 hengeres John Deere 195 LE-os motorral, 2007-es évjárat, magyarországi, garantált 8447 üzemórával, rugózott fülkével, irányváltóval, 2029.12.03-ig műszakival, 31.480 kg vontatással, klímával, 2 pótkocsi vontatással,...
8.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:23 MX120 Csongrád-Csanád, Szeged
CASE IH MX 120 traktor, 2001 évjárat, 6 hengeres Cummins 130 LE-s motor, 40 km/h, orrsúly, állítható felnik elöl-hátul, 2026.04.29-ig érvényes műszaki, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, elöl-hátul 80%-os gumikkal, mászó fokozattal, hidraulikus...
16.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:13 6230 Csongrád-Csanád, Szeged
John Deere 6230 traktor 4 hengeres, 100 LE-s motorral, 2014-es évjárat, rugózott első híd, 16x16-os PowerQuad váltóval, 40 km/h, magyarországi, kevés üzemórával, gyári festéssel, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, 2029.10.15-ig műszakival, 32.000...
6.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:10 892.2 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 892.2 traktor, széles egyeneshidas, 2012-es évjárat, gyári festéssel, elöl-hátul 80-90%-os gumikkal, klímával, piros rendszámmal, 2027.02.17-ig érvényes műszakival, 25.000 kg vontatással, kifogástalan motorral és váltóval eladó. Szállítás...
2025. január 3. 15:09 9120 DTN Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
8.650.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:07 MTX125 Csongrád-Csanád, Szeged
Mccormick MTX 125 traktor, 6 hengeres, 130 LE-s Perkins motorral, 2002-es évjárat, 40 km/h váltó, 1 év műszakival, 31.000 kg vontatással, gyári festéssel, 1-2 körös légfékkel, liftes vonófej, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, kifogástalan motorral...
7.500.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 15:04 JX100U Csongrád-Csanád, Szeged
Case IH JX 95 traktor, 4 hengeres, 95 LE-s motorral, 3919 üzemórával, 2008-as évjárat, mechanikus váltóval, 40 km/h sebességgel, irányváltóval, gyári festéssel, klímával, orrsúllyal, elöl-hátul gyári gumikkal, 1-2 körös légfékrendszerrel, friss 5 év...
4.200.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 3. 14:59 4630 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! John Deere 4630 160 Lóerős, hátsó TLT kihajtás, Piros rendszámos friss 5 év műszakival. Kifogástalan állapotban. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket...
6.650.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. január 3. 14:38 1950 Győr-Moson-Sopron, Csorna
Eladó egy saját részre felújított és tökéletes állapotban lévő traktorunk.(ha érdekes lehet szívesen felsorolom az igazolható cserélt alkatrészek listáját) A gép csak addig lesz hirdetve, míg az utódjának szánt gép elérhető. Az ár ésszerű keretek...
4.950.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 3. 14:31 820 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Tavasszal lett a motorja felújítva, hüvelygarnitúra kompletten, főtengely köszörülve, hajtó karok perselyezve, új csapágyakkal összerakva! Lendkerék , kuplung is akkor lett cserélve! Váltó is lett javítva illetve a difiben a féltengely csapágyak!...
5.990.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 3. 14:15 820 Csongrád-Csanád, Mórahalom
Eladó a képen látható Mtz 820 1716üó-val. Eredeti gyári bontatlan állapotban, mindenhol eredeti festéssel kitűnő újszerű állapotban, friss műszakival.
6.350.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 3. 14:15 Foton Csongrád-Csanád, Mórahalom
50 lóerős Foton, klímás, irányváltós, 535 üzemórával, friss 5 év műszakival, joystick-os, szintezős homlokrakodóval. Kiváló, újszerű állapotban eladó.
36.750.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. január 3. 13:52 311 Vario Békés, Szarvas
Típusváltás miatt eladó kiváló állapotban lévő Fendt 311 Profi Plusz vari traktor. 1014 üzemóra; gyári RTK robotkormány; rugózott híd és fülke; hátsó keréksúly; 1000 üzemórás szerviz elvégezve (Agrovario számla róla); 2019-es évjárat.
2025. január 3. 13:39 9120 DTN Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. január 3. 13:17 1221.7 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. január 3. 13:14 675 DTN Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
33.000.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 3. 13:03 6140R Csongrád-Csanád, Zsombó
John Deere 6140R Magyarországi 1.tulajdonostól kihasználatlansága miatt, hibátlan, kitűnő állapotban, valós üzemórával eladó.
3.600.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 3. 13:01 820 Baranya, Kistapolca
Eladó MTZ 82.1 traktorom saját néven van, törzskönyvvel. Papírjai rendben, 4 év műszaki. A traktor jó állapotnak örvend, jó gumik vannak rajta. Minden működik rajta, belseje kulturált. Orbitalos oldaltváltós, nagy műszerfalas, vízmelegítős....
39.900.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. január 3. 12:19 T8.410 Komárom-Esztergom, Komárom
19x4 fokozatú 50km/h-s UltraCommand (Full Powershift) váltó, 340LE névleges/374LE max motorteljesítmény, rugózott első híd, rugózott fülke, 1000 1/min 20 bordás TLT, 80%-os BKT első gumik 600/70R30 méretű, hátsó gumi 650/85R38 méretű BKT gumi,...
23.900.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. január 3. 11:59 7260R Borsod-Abaúj Zemplén, Szerencs (Ond)
Rugózott első híd, IVT (vario) váltó, új turbó, új hidraulika szivattyú, klíma, légfék, 9 literes JD motor, szép megkímélt traktor. Szinte csak szállításra használt. Megtekintési hely: Szerencs Érd.: +36 30 5856292
27.000.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 3. 11:41 Axion 800 Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó Claas Axion 830. 230 LE. Traktor 5500 üzemóra, 5 éves, gyári kifogástalan állapotban, magánszemélytől adásvételivel. Tevékenység megszűnése végett eladó!!!!!!
1.800.000 Ft
2 éve hirdető
2025. január 3. 11:24 MTZ-82 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Eladó mtz 82 képen látható állapotban papírok nélkül Szállítás megolható
13.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 3. 10:29 7710 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! John Deere 7710 USA Illinos államban gyártott, Azonnal munkára fogható állapotban, Gyári 8.1 Literes motor, 160 Lóerős, 20/20 Mechanikus Power Quad váltó, Mechanikus irányváltó, orrsúly és keréksúly garnitúra. 1999-es évjáratú. Mg.-i vontató 4...
9.500.000 Ft
4 éve hirdető
2025. január 3. 10:03 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Zetor 8540-es traktor homlokrakodóval szerelve, műszaki vizsgával rendelkezik, magánszemélytől, tevékenység megszűnése végett eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.700)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (409)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (454)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több