Hirdetés
Traktorok 2.735 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
29.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 19. 18:14 6105M Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
John Deere 6105MC PowerQuad 24/24, első híd rugózással. Trimble XCN1050 megjelenítési rendszernek köszönhetően precíziós gazdálkodásra...
2024. szeptember 19. 17:54 Maxxum 110 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH Maxxum 110 MultiController - 2009-es évjárat - 5.737 üzemóra - 112 lóerő névleges teljesítmény - 16+16 fokozatú 4 poweres 40 km/h...
34.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 19. 17:54 Challenger Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó Challenger MT 875 azonnal munkára fogható állapotban! Teljesítmény: 590 LE Üzemóra: 8500 Gyártási év: 2017 Felszereltség: - Automata...
2024. szeptember 19. 17:34 826 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 826 Vario Profi - 2016-os évjárat - 260 lóerő - 5.986 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék -...
2024. szeptember 19. 17:24 936 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 936 VARIO GEN7 PROFI - 2023-as évjárat - 355 lóerő - 848 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék...
6.650.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 19. 17:15 920.3 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 920.3 traktor gyári turbós intercooler 92LE-ös motorral, 2012 évjárat, 9 sebességes (50km/h)gyors váltóval, klíma, garantált...
2024. szeptember 19. 17:14 Magnum 250 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case Magnum 250 - 2006-os évjárat - 250 lóerő - 7.400 üzemóra - váltó hibás - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Légfék - EHR -...
6.850.000 Ft
1 hete hirdető
2024. szeptember 19. 17:09 3050 Győr-Moson-Sopron, Babót
John Deere 3050 traktor kitűnő állapotban eladó. A gép autópályaépítésen dolgozott seprőgépként. Talajmunkát csak az utóbbi pár évben...
2024. szeptember 19. 17:04 828 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 828 Vario ProfiPlus S4 - 2018-as évjárat - 280 lóerő - 3.891 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd -...
2024. szeptember 19. 16:54 7726 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 7726 Dyna 6 - 2017-es évjárat - 265 lóerő - 8.550 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Légfék - EHR - Multi...
32.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 19. 16:54 Challenger Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ ELSŐ TULAJDONOSTÓL CHALLENGER MT 875 GUMIHEVEDERES TRAKTOR TELJESÍTMÉNY: 590 LE ÜZEMÓRA: 10 500 GYÁRTÁSI ÉV: 2017 Felszereltség:...
2024. szeptember 19. 16:44 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 724 Vario S4 Profi Plus - 2018-as évjárat - 241 lóerő - 4.405 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd -...
2024. szeptember 19. 16:34 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 724 Vario Gen6 Profi Plus Setting 2 - 2022-es évjárat - 241 lóerő - 2.050 üzemóra - automata klíma - légrugós ülés - rugózott kabin -...
2024. szeptember 19. 16:24 Arion 640 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 640 Cebis homlokrakodós traktor - 2011-es évjárat - 7.980 üzemóra - 155 lóerő névleges(175 max. teljesítmény) - 24 + 24 fokozatú...
2024. szeptember 19. 16:14 Temis 550 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Renault Temis 550 X - 2001-es évjárat - 106 lóerő - 7.546 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Front hidraulika - Front TLT - TLT 540/1000 - MX...
2.300.000 Ft
1 hete hirdető
2024. szeptember 19. 16:05 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó a képeken látható MTZ550 típusú, 1989-es évjáratú traktor, érvényes okmányokkal. A műszaki vizsga 2027. májusig érvényes. Korának...
17.800.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. szeptember 19. 16:04 Puma 185 Komárom-Esztergom, Komárom
19x6 fokozatú 40 km/h-s Full Powershift váltó, rugózott első híd és fülke, tömbsúly, 4 pár elektromos kihelyezett hidraulika kör,...
2024. szeptember 19. 16:04 755 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 755 - 1992-es évjárat - 3.392 üzemóra - 20 lóerős 3 hengeres JD motor - 23 x 8.25-12 + 33 x 12.5-15 kerékméret, elől hátul...
29.900.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. szeptember 19. 16:01 Somogy, Marcali
310 LE-s névleges/345 LE max. motor teljesítmény, rugózott első híd és fülke, 19x4 fokozatú 50km/h-s Full Powershift váltó, klíma, légfék...
2024. szeptember 19. 15:54 6075 EN Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 19. 15:50 Agrotron 100 MK3 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr Agrotron 100 - 2005-ös évjárat - 101 lóerő - 7.218 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - TLT 540/750/1000 - Deutz...
2024. szeptember 19. 15:44 Arion 450 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 450 homlokrakodós traktor - 2023-as évjárat - 238 üzemóra - 125 lóerő - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első...
4.290.000 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 19. 15:42 82.1 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászapáti
Eladó az alábbi MTZ 82.1, 1998-as évjáratú traktor. Friss, 5 év műszaki vizsgával. Elöl új gumikkal. Levegős difizárral. Nagy műszerfalas,...
9.800.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. szeptember 19. 15:39 Komárom-Esztergom, Komárom
85 LE-s Deutz motor, 16/16 fokozatú HI-LO váltó, klíma, légfék 31,5 tonna vontatással, légrúgós ülés, 2 pár hidraulika kör, EDC,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.735)
- Case IH (142)
- Claas (203)
- Egyéb traktor (85)
- Farmtrac (79)
- Fendt (178)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (109)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (133)
- Zetor (127)
- Több