Hirdetés
Traktorok 2.799 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 20. 09:02 YTO Bács-Kiskun, Tiszaug
YTO X1254 Traktor - Használt traktor - Üzemóra: 2 800 üó - Évjárat: 2014 - Motor típus: 4 hengeres, vízhűtéses Perkins dízelmotor - Teljesítmény: 125 Le - Sebességek: előre/hátra: 12/4 - Sebességtartomány előre: 2,4-40 Km/h - Sebességtartomány hátra:...
1.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 20. 08:38 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbogát
Keresek 6340 vagy 7340-es Zetort csak rendszámos és eredeti megkímélt állapotú érdekel. Lehetőleg kevés üzemórával.
28.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. január 20. 07:24 T8.410 Komárom-Esztergom, Komárom
340Le-s névleges teljesítményű Iveco motor, 19x4 fokozatú 50km/h Full Powershift váltó, rugózott első híd és kabin, klíma, légfék, Intelliview IV-es monitor, kipufogó fék, 1000 1/min fordulatú 20 bordás TLT, 600/70R30 méretű BKT első gumik, 650/85R38...
1.650.000 Ft
1 éve hirdető
2025. január 20. 05:34 MTZ-1 Békés, Csorvás
Eladó a képeken látható MTZ 550-es traktor: - 80 motorral - Jó motorral, váltóval, TLT-vel, hidraulikával - Rendezett papírokkal - Műszaki nélkül Irányár. Békés megye, Csorváson található.
2025. január 20. 04:59 CS 86 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH CS 86 - 2000-es évjárat - 86 lóerő - 4.910 üzemóra - légrugós ülés - vonófej - klíma és légfék NÉLKÜL! - 1 + 1 pár hidraulika csatlakozó - 380/85 R24 + 420/85 R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető...
2025. január 20. 04:49 415 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 415 Vario TMS - 2010-es évjárat - 150 lóerő - 9.360 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - homlokrakodó konzol Stoll -...
2025. január 20. 04:39 313 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 313 VARIO POWER S4 - 2017-es évjárat - 130 lóerő - 2.210 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - TLT 540/540E/1000 - Automata vonófej - 110 L-es olajszivattyú -...
2025. január 20. 04:29 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 724 S4 PROFI PLUS - 2017-es évjárat - 237 lóerő - 5.920 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - ISOBUS - GPS - K80 + K50...
2025. január 20. 04:19 514 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 514 Vario Profi - 2020-as évjárat - 150 lóerő - 2.580 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - ISOBUS - Automata vonófej...
2025. január 20. 04:09 Puma 240 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH PUMA 240 CVX - 2021-es évjárat - 260 lóerő - 3.399 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - GPS - Automata vonófej + K80 -...
2025. január 20. 03:39 JX95 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH JXU 95 - 2012-es évjárat - 95 lóerő - 1.155 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - TLT 540/750/1000 - Trima homlokrakodóval - Automata vonófej - 2 pár hidraulika csatlakozó - 440/65 R24 + 540/65 R34 Nettó áron megvásárolható amennyiben...
2025. január 20. 03:29 312 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 312 Vario S4 Profi - 2020-as évjárat - 122 loeró - 2.030 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - gyári Fendt...
2025. január 20. 03:19 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra N154A - 2020-as évjárat - 5.575 üzemóra - 155 lóerő - 30 + 30 fokozatú 5 poweres váltó - rugózott első híd - kabinrugózás - légfék - klíma - frontsúly - MultiControlleres kartámasz Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós...
2025. január 20. 03:09 Axion 870 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 870 CMATIC - 2022-es évjárat - 284 lóerő - 1425 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - CMATIC 50km/h-s váltó - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - GPS CEMIS 1200 -...
2025. január 20. 02:59 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra S 353 - 2012-es évjárat - 356 lóerő - 4.596 üzemóra - erdészeti munkára felkészítve( gallytörők, kabincsövezés) - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos...
2025. január 20. 02:49 516 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 516 Vario SCR Profi Plus - 2016-os évjárat - 160 lóerő - 5.575 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz + 10,4" Vario terminál - TLT...
2025. január 20. 02:39 6480 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6480 - 2006-os évjárat - 160 lóerő - 4.170 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Légfék - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - K80 - 4 pár hidraulika csatlakozó - 540/65 R28 + 650/65 R38 Nettó...
2025. január 20. 02:29 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6135 R - 2016-os évjárat - 166 lóerő - 2.775 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - gyári JD homlokrakodóval - ISOBUS - Automata vonófej -...
2025. január 20. 01:49 6150M Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6150M - 2016-os évjárat - 150 lóerő - 3.238 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - Front hidraulika - Automata vonófej - 3 pár hidraulika csatlakozó - 540/65 R28 + 650/65 R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós...
2025. január 20. 01:39 6155R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6155 R Ultimate Edition - 2021-es évjárat - 155 lóerő - 1.492 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - ISOBUS - K80...
2025. január 20. 01:29 4110 Multi Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
- 2020-as évjárat - 110 lóerő - 1.480 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - Quicke homlokrakodóval - Automata vonófej -...
2025. január 20. 01:19 714 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 714 VARIO TMS COM II - 2006-os évjárat - 140 lóerő - 11.916 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/1000 - Quicke homlokrakodóval -...
2025. január 20. 01:09 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt FENDT 724 VARIO GEN6 PROFI - 2023-as évjárat - 245 lóerő - 81 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz + Vario terminál - ISOBUS - GPS -...
2025. január 20. 00:59 209 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 209 S Vario Gen 3 Power Setting 2 - 2021-es évjárat - 94 lóerő - 760 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - gyári...
25.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 20. 00:14 M135GX-IV Fejér, Mór
Új kora óta második gazdás top állapotú traktor, 24/24 Powershift váltóval, gyári fényezés, gyári ülés, gyári gumik, légfék rendszerrel, rugózott híd, front hidraulika és tlt, EHR, klímával stb. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.799)
- Case IH (166)
- Claas (199)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (168)
- John Deere (525)
- Massey Ferguson (99)
- MTZ / Belarus (462)
- New Holland (171)
- Zetor (127)
- Több