Hirdetés
Traktorok 2.730 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 20:44 7-180 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:44 Steyr Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
2024. augusztus 13. 20:44 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2017 Üzemóra: 3454 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
23.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:44 Zala, Nagykanizsa
Gyártó: CNH Gyártmány: STEYR Típus: 4110 KOMPAKT HI-LO Gyártó ország: OLASZORSZÁG Állapot: ÚJ Státusz: Készleten Garancia: EU gyári garancia...
25.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:44 Irum Pest, Sóskút
TAG 50 CH típus, 4 hengeres, 48 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú...
13.500.000 Ft
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:42 6920S Premium Baranya, Véménd
Eladó családi gazdaságból, rendkívül jól felszerelt John Deere 6920S traktorunk. - Rugózott első híd! - Rugózott fülke! - Fékezett első híd!...
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:39 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új ZETOR Major CL 80 készletről.
15 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 1221.3 Hajdú-Bihar, Debrecen
Felszereltség: Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 4500 kg. emelőképesség Típusbizonyítványos traktor. Motor: D-260 .2 S 2.Turbós...
7 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
8 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 Zala, Nagykanizsa
INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes...
52.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 Irum Pest, Sóskút
ÚJ KÜLÖNLEGES KIADÁS! Csatlakozz hozzánk és fedezd fel az IRUM traktorok gyártójának legújabb limitált kiadását! Narancssárga traktorunk...
39.000 EUR +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 Foton Csongrád-Csanád, Domaszék
110 Le traktor.Gyári klímás fülke,összkerékhajtás,18+18 szinkronváltó,kompresszor,3 körös hidraulika csatlakozás, irányváltó,orr és...
12 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:24 820 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 820.4 traktor, 2016, 2899 üzemórával, piros rendszám, 2027-ig műszakival, klímával, 18t vontatással, elől új, hátul gyári 50%-os...
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:24 Puma 200 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:24 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Ez a traktor kimondottan dombos, hegyes területeken, poros körülmények közöttizöld munkákhoz lett kitalálva. Alapfelszereltség a Self...
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:24 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3+2 éves gyári garanciával! Az elmúlt öt...
27.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:24 Irum Pest, Sóskút
TAG 60 CH típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:14 1014 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó Massey Ferguson 1014 6 hengeres motorral, légfékkel, 90%-os gumikkal, mechanikus váltóval. 1986-os...
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
5.490.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:09 Komárom-Esztergom, Tarján
Amit a traktorról tudni kell: TÍPUS: 3028 EN LÓERŐ: 28 LE SÚLY: 1150 kg ÜZEMÓRA: 2 MEGHAJTÁS: 2WD/4WD SEBESSÉG FOKOZAT: Előre: 8 Hátra: 8...
15 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:09 7S.180 Hajdú-Bihar, Debrecen
MŰSZAKI ADATOK MOTOR Motortípus AGCO POWER „minden egyben” Stage V technológia Maximális teljesítmény 180 (132) LE (kW) A maximális...
1.550.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:09 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Belarus MTZ 550 nagyfülkés, üzemképes állapotban eladó. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt...
2024. augusztus 13. 19:59 26 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5 éve hirdető
2024. augusztus 13. 19:59 Proxima 100GP Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.730)
- Case IH (137)
- Claas (182)
- Egyéb traktor (94)
- Farmtrac (158)
- Fendt (166)
- John Deere (447)
- Massey Ferguson (102)
- MTZ / Belarus (497)
- New Holland (118)
- Zetor (125)
- Több
![Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9147/cikk_59147/gyomber_tea_fill_540x300_0.jpg)
Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!
Ennél egyszerűbben nem lehet saját gyömbéred! Mutatjuk, mit tegyél érte!![Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5055/cikk_75055/mosquito-g46aa79a4e_640_fill_540x300_0.jpg)
Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére
Drónokkal baktériummal fertőzött szúnyogokat dobtak le.![Ha lódarázsfészket találsz, erről mindenképpen tudnod kell](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5062/cikk_75062/lodarazsfeszek_fill_540x300_0.jpg)