Hirdetés
Traktorok 2.697 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2024. december 30. 23:18 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék, demo/használt/hiányos besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van, esztétikai eltérések egy új géphez képest előfordulhatnak.
2024. december 30. 22:13 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék, demo/használt/hiányos besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van, esztétikai eltérések egy új géphez képest előfordulhatnak. A Tigre 3800 egy kompakt, isodiametrikus kerekekkel felszerelt traktor, amelyet az...
12 éve hirdető
2024. december 30. 21:31 9370QT Hajdú-Bihar, Hajdúdorog
1999-es évjárat. Valós 7043 üzemóra! 360 lóerős! Teljesen felújított járószerkezet. Friss műszaki! Új LED munkalámpák. Nagyon szép, hibátlan állapot. Azonnal munkára fogható.
2024. december 30. 20:09 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Atos 230 C - 2015-ös évjárat - 88 lóerő - 2.578 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - TLT 540/540E/1000/1000E - Automata vonófej - 3 pár hidraulika csatlakozó - 360/70 R24 + 480/70 R30 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik...
2024. december 30. 19:59 Axion 830 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 830 Cebis Touch - 2019-es évjárat - 235 lóerő - 4.931 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - TLT 540/750/1000 - ISOBUS - GPS -...
2024. december 30. 19:49 T6.140 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T6.140EC - 2013-as évjárat - 10.745 üzemóra - 112 lóerő névleges teljesítmény(140 max.) - 16+16 fokozatú 4 poweres váltó - elektromos irányváltó - automata vonófej - 3 pár hidraulika csatlakozó - légfék - klíma - légpárnás ülés -...
2024. december 30. 19:39 312 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 312 Vario SCR TMS traktor - 2015-ös évjárat - 6.490 üzemóra - 125 lóerő - Vario váltó - fronthidraulika - légfék - klíma - légpárnás ülés - 4 pár hidraulika csatlakozó - rugózott első híd - Stoll Profiline FZ30 homlokrakodóval - 380/85 R24 +...
2024. december 30. 19:29 718 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 718 VARIO S4 PROFI PLUS traktor - 2016-os évjárat - 2.768 üzemóra - 180 lóerő - Profi Plus verzió GPS előkészítéssel - Vario 50 km/h váltó - 600/65R28 + 710/70R38 Michelin gumizás - TLT 540/540E/1000/1000E - fronthidraulika - front TLT -...
2024. december 30. 19:19 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra T234 Active - 2019-es évjárat - 238 lóerő - 1.258 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540/1000 - GPS - Automata vonófej - Fedélzeti computer...
47.900 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. december 30. 19:14 TYM Bács-Kiskun, Kecskemét
TYM T 1004 és T 1104 ,TYM 1304 SP dél -koreai fülkés prémium minőségű traktorok akciós áron eladók VP2-4.1.3.5-21 kertészeti üzemek megújításának támogatása pályázathoz ajánljuk szántóföldre és ültetvényekhez T 1004 SP ,T 1104 SP fülkés traktor...
2024. december 30. 19:09 T6.140 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 6.140 Auto Command - 2013-as évjárat - 121 lóerő - 4.550 üzemóra - klíma - légrugós ülés - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - homlokrakodóval + 3. hidraulika kör - ISOBUS - GPS - Automata vonófej - Keréknyomás...
2024. december 30. 18:59 485 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH QUADTRAC 485 - 2011-es évjárat - 496 lóerő - 9.400 üzemóra - klíma - légrugós ülés - 4 pár hidraulika csatlakozó További informácikókért keresse kollégánkat! Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető -...
2024. december 30. 17:59 T7.290 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 7.290 Auto Command - 2020-as évjárat - 288 lóerő - 3.982 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540/1000 - Auto Command 50 km/h-s váltó -...
23.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. december 30. 17:52 936 Vario Hajdú-Bihar, Sáránd
Kitűnő állapotú vontató
2024. december 30. 17:49 Fastrac 4220 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
JCB Fastrac 4220 - 2021-es évjárat - 220 lóerő - 4.460 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első és hátsó híd - Légfék - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti computer...
2024. december 30. 17:39 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 7.300 AUTO COMMAND - 2024-es évjárat - 279 lóerő - 280 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz integrált kijelzővel - TLT 540/540E/1000/1000E -...
2024. december 30. 17:29 4708M Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson MF 4708 M - 2023-as évjárat - 82 lóerő - 176 üzemóra - légrugós ülés - EHR - Automata vonófej - 3 pár hidraulika csatlakozó - 440/65 R24 + 540/65 R34 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető -...
2024. december 30. 17:19 6320 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6320 PREMIUM - 2001-es évjárat - 100 lóerő - 11.510 üzemóra - 2023-ban komplett motorfelújítást kapott - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540 - 3 pár hidraulika csatlakozó - 480/65 R24 +...
2024. december 30. 17:09 6210 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6210SE - 2002-es évjárat - 90 lóerő - 5.769 üzemóra - klíma - légrugós ülés - EHR - TLT 540/1000 - Stoll F31 HDP homlokrakodóval - 2 pár hidraulika csatlakozó - 380/85 R24 + 420/85 R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós...
2024. december 30. 16:59 5711 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 5711 ESSENTIAL DYNA 4 - 2019-es évjárat - 110 lóerő - 5.101 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - Quicke homlokrakodóval - Automata vonófej - 110 L-es olajszivattyú - Fedélzeti computer - 2 pár hidraulika...
2024. december 30. 16:49 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH PUMA CVX 175 - 2020-as évjárat - 205 lóerő - 1.995 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - ISOBUS - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti...
6.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. december 30. 16:47 4650 Baranya, Vajszló
Gyártási év 1987 Műszaki vizsga: 2025.07.13 Üzemóra: 15.526 - 15.251 teljes motor felújítás. További információkért érdeklődni telefonon.
2024. december 30. 16:39 6420 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6420 - 2003-as évjárat - 110 lóerő - 7.109 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Légfék - Powershift váltó - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Automata vonófej - 3 pár hidraulika csatlakozó - 540/65 R24 + 650/65 R38...
2024. december 30. 16:29 309 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 309 Vario - 2008-as évjárat - 90 lóerő - 7.300 üzemóra - felújított motor - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - Front hidraulika - Stoll homlokrakodó nem tartozék, feláras - Automata vonófej - 4 pár hidraulika csatlakozó -...
26.510 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. december 30. 16:09 Kioti Veszprém, Pápa
Leírás A Kioti DK széria úgy lett kifejlesztve, hogy minden munkafolyamatra megfelelő legyen, és minden igényt kiszolgáljon, és egy nagyon strapabíró kompakt traktor előnyeivel is büszkélkedjen Műszaki paraméterek: teljesítmény: 60 LE Gumi: 8-16,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.697)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (408)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (157)
- Zetor (115)
- Több