Hirdetés
Traktorok 2.697 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2024. december 30. 15:59 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 660 Cmatic Cebis Touch - 2018-as évjárat - 200 lóerő - 5.468 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - Automata vonófej + K80 -...
2024. december 30. 15:44 555 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2024. december 30. 15:19 Proxima 120HS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Zetor Proxima 120 - 2013-as évjárat - 4.973 üzemóra - 120 lóerő - PowerShift váltó - elektromos irányváltó - légfék - klíma - 3 pár hidraulika - automata vonófej - frontsúly - keréksúly - 320/85R24 + 420/85R34 - frissen szervizelve ÁR: 15.490.000 Ft....
2024. december 30. 15:09 Maxxum 140 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case Ih Maxxum 140 - 2008-as évjárat - 8.256 üzemóra - 140 lóerő névleges teljesítmény - fronthidraulika - front TLT - rakodó konzol(gém nélküli!!!) - rugózott első híd - kabinrugózás - 4 pár hidraulika csatlakozó - klíma - légfék - EHR - 540/65R28 +...
2024. december 30. 14:49 T4.100 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 4.100 F - 2018-as évjárat - 100 lóerő - 4.864 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Front hidraulika - vonófej - 4 pár hidraulika csatlakozó - 280/70 R20 + 380/85 R28 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa...
2024. december 30. 14:39 415 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 415 Vario TMS - 2011-es évjárat - 155 lóerő - 10.173 üzemóra - 8.300 üzemóránál motor és válró felújátst kapott - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/1000 - Stoll...
12.800.000 Ft
6 éve hirdető
2024. december 30. 14:35 Nógrád, Herencsény
Eladó egy újszerű állapotban lévő, 2017. 02. havi New Holland TD 5.95 traktor, 2024 üzemórával. 20 sebességes manuális váltó, légfék, újszerű gyári gumik. (A gumik fagyállóval töltve, kb. +800 kg). Gyárilag optimalizálva 112 LE-re. Adásvételivel...
2024. december 30. 14:29 6195M Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6195 M - 2017-es évjárat - 194 lóerő - 6.892 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/540E/1000 - Automata vonófej - 4 pár hidraulika csatlakozó - 540/65 R30 + 650/65 R42 Nettó áron...
1.200.000 Ft
6 éve hirdető
2024. december 30. 14:07 Pest, Bugyi
Kihasználatlanság miatt eladó egy Belarus T-16 M típusú traktor, kevés üzemórával, korának megfelelő állapotban. A géphez tartozik egy 5 soros ekekapa minden tartozékával. A hátsó kerekek mögött 1-1 nyomlazító kapa található. A traktor gyári...
2024. december 30. 13:29 828 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 828 Vario SCR ProfiPlus RTK - 2013-as évjárat - 280 lóerő - 7.008 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - ISOBUS - GPS - Automata...
2024. december 30. 13:19 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr Agrolux 410 - 2017-es évjárat - 1.800 üzemóra - 75 lóerő - 15 + 15 fokozatú 40 km/h szinkronizált váltó - automata vonófej - 2 pár hidraulika csatlakozó - fülkés kivitelű - 280/85R24 + 320/85R36 Nettó áron megvásárolható amennyiben...
12.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. december 30. 12:59 T6050 Plus Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ NEW HOLLAND T6050 6 HENGER, 6,7 LITER, 130 LE TELJESÍTMÉNY 2026 FEBRUÁRIG ÉRVÉNYES MŰSZAKI VIZSGA 5,5 TONNA ÖNSÚLY GYÁRTÁSI ÉV: 2010 ÜZEMÓRA: 9500 KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 3 PÁR MECHANIKUS 2+1 KÖRÖS LÉGFÉK ELEKTROHIDRAULIKUS IRÁNYVÁLTÓ...
6.850.000 Ft
1 hete hirdető
2024. december 30. 12:56 5400 Győr-Moson-Sopron, Kisfalud
Eladó a fent említett John Deere 5400 N jó állapotú, azonnal hadrafogható kertészeti traktorom, melyet 2013-ban vásároltam Ausztriában, azóta rendszeres karbantartás mellett használtam gyümölcs-gazdaságomban szárzúzó, permetező és egyéb kisebb...
2024. december 30. 11:49 8310R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 8310R - 2013-as évjárat - 8.322 üzemóra - PowerShift váltó - frontsúly - GPS-el, SF 3000 antenna - Isobus előkészítés - légpárnás ülés + pótülés - MultiControlleres kartámasz - rugózott első híd - 4 pár hidraulika csatlakozó - légfék -...
32.000.000 Ft
1 éve hirdető
2024. december 30. 11:29 Puma 185 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 185 CVX GYÁRTÁSI ÉV: 2019 ÜZEMÓRA: 4300 KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 3 PÁR 2 KÖRÖS LÉGFÉK GUMI: 650/65R42, 600/65R28
15.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. december 30. 11:24 Puma 230 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 230 CVX FRONT HIDRAULIKA ELADÓ CASE IH PUMA 230 CVX RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE FOKOZATMENTES 50 KM/H VÁLTÓ KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 4 PÁR 2 KÖRÖS LÉGFÉK GUMI: 710/70R38, 600/65R28 MEGTEKINTHETŐ: AGRI CS, SIMONTORNYA BŐVEBB INFORMÁCIÓ:...
31.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. december 30. 11:14 Puma 185 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 185 CVX ÉVJÁRAT:2017 ÜZEMÓRA:5355 MOTOR: FPT 6,7 LITER- 6 HENGER ADBLUE VÁLTÓ: FOKOZATMENTES - CVX 50 KM / H ELSŐ GUMIABRONCS: 540/65R30 ALLIANCE HÁTSÓ GUMIAMBRONCS: 650/65R42 MICHELIN HIDRAULIKA KÖRÖK SZÁMA: 4 ELEKTORMOS LÉGFÉK...
2024. december 30. 11:09 718 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 718 Vario SCR Profi - 2013-as évjárat - 181 lóerő - 9.866 üzemóra - klíma - légrugós ülés - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controlos kartámasz - automata vonófej - 152 L-es olajszivattyú - fedélzeti computer - 4 + 1 pár...
9.000.000 Ft
1 éve hirdető
2024. december 30. 11:04 Atles 936 Pest, Abony
Eladó egy Claas Atles 936 RZ tipusú traktor munkára fogható állapotban. 2005-ös gyártás, 9000 üzemóra 6 hengeres Deutz motor, 253 Le teljesítmény, 9 tonna önsúly Rugózott fülke, légrugós ülés, Hashúzó, automata pótkocsi fonófej, 2+1 körös légfék...
29.900.000 Ft
1 éve hirdető
2024. december 30. 10:49 Maxxum 115 Pest, Abony
Case IH Maxxum 115 eladó! Gyártási év: 2021 Első forgalomba helyezés: 2022.06. Üzemóra: 470 Motor : 4,5 liter , 4 henger - 115 Le -Adblue 40 km/h váltó (16x16) Rugózott mellső híd Rugózott kabin Kihelyezett hidraulika körök száma: 3 / mechanikus 1+2...
2024. december 30. 10:39 Axion 830 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Axion 830 Cmatic - 2015-ös évjárat - 239 lóerő - 3.756 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - K80 - fedélzeti computer...
47.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. december 30. 10:39 8310R Tolna, Simontornya
JOHN DEERE 8310 R TOPCON AUTOMATA KORMÁNYZÁS ÉVJÁRAT: 2013 ÜZEMÓRA: 10.600 GUMIZÁS: 600/70R30, 710/70R42 KÜLSŐ-BELSŐ KERÉKSÚLY, FRONTSÚLY 4 PÁR KIADÓSZELEP ELEKTROMOS 2+1 KÖRÖS LÉGFÉK TÁROLÁSI HELY: SIMONTORNYA, AGRI CS BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT KERESSEN...
12 éve hirdető
2024. december 30. 09:14 1221.7 Pest, Szigetszentmiklós
Pályázatban elszámolható! BELARUS-1221.7 MTZ Traktor Műszaki adatok: Motor: -Típus: Caterpillar -Teljesítmény kW (LE): 100 (136) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma : 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600 Környezetvédelmi besorolás : Stage V...
13.800.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. december 30. 09:04 Solis 75 Fejér, Székesfehérvár
Solis 75N kabinos ültetvény traktor, klímával! Ez a traktor nagyon magas minőséget, illetve felszereltséget nyújt az árkategóriájában. A 3 év kiterjesztett garancia pedig egyedülálló. Műszaki adatok: Motor típus 4105CTD CRDi, STAGE V kibocsájtással...
2024. december 30. 08:49 8320R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 8320 R POWERSHIFT E23 - 2019-es évjárat - 320 lóerő - 5051 üzemóra - klíma - légpárnás ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/1000 - keréksúly 300kg - multifunkciós kartámasz - GPS - automata...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.697)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (408)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (157)
- Zetor (115)
- Több