Hirdetés
Traktorok 2.735 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 10. 10:20 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
New Holland TX66(több gép) üzemképes állapotban bontásra eladó.Bontva 2024.09.10
4.800.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. szeptember 10. 09:20 4755 Békés, Békéssámson
Eladó John Deere 4755 Motor, váltó hibátlan, működő klíma 15/4 Powershift váltó 7600 ccm motor 3 pár kihelyezett kör Alsó húzó Kézifék...
2024. szeptember 10. 09:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
9.499.999 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 10. 05:39 TM150 Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó New Holland TM150 traktor. Családi gazdaságban volt használva, napi használatban van a gép, így az üzemóra változhat benne. A gép...
2024. szeptember 9. 20:38 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3.000.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 9. 19:54 Fortschritt ZT Heves, Kisköre
Zt323a tipusú traktor, lassú jármű, 4év műszakival, jó állapotban eladó.
4.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 9. 19:43 Kirovec Pest, Cegléd
Eladásra kínálok egy k 701 est V8 motorral kihasználatlanság okán . csere is lehetséges.
1.500.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 9. 16:51 RS Bács-Kiskun, Soltvadkert
RS 1972 ÉVJ GT 124 TRAKI homlokrakodós, jó állapotban, munka közben kipróbálható egy hozzáértő professzortól. Ehhez a típushoz rengeteg új...
4 éve hirdető
2024. szeptember 9. 15:54 Foton Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
LOVOL M754,75 LE,Klíma,4WD,12+12 sebességes traktor Kategóriájában a legjobban felszerelt,legjobb minőségű és ár-érték arányú. Kertészetekbe...
2024. szeptember 9. 13:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
14.900 EUR
2 hónapja hirdető
2024. szeptember 9. 13:44 90-90
Vând tractor Fiat 90-90 DT cu încărcător frontal, în perfectă stare de funcționare. An: 1988 Cp: 90 Avem mai multe utilaje și tractoare pe...
14.900 EUR
2 hónapja hirdető
2024. szeptember 9. 13:34 TN90F
Vând tractor New Holland TN 90 F în stare perfectă de funcționare. An: 2000 Cp: 90 Avem mai multe tractoare și utilaje pe stoc.
2024. szeptember 9. 13:27 CS 86 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH CS 86 - 2000-es évjárat - 86 lóerő - 4.910 üzemóra - légrugós ülés - vonófej - klíma és légfék NÉLKÜL! - 1 + 1 pár hidraulika...
2024. szeptember 9. 13:13 415 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 415 Vario TMS - 2010-es évjárat - 150 lóerő - 9.360 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - légfék -...
2024. szeptember 9. 13:09
TRAKTOR SAME Golden 65, letnik 2002, inverter, nagibni cilindar zadnje hidravlike, filtrska kabina z klimatsko napravo, polovičke,...
2024. szeptember 9. 13:04 818 Vario
Tractor FENDT 818 VARIO, year 2005, 8200 working hours, with front loader Stol. Possible exchange. Location: KLAS D.O.O., Tepanje 71a, 3210...
2024. szeptember 9. 12:59 Goldoni
Traktor GOLDONI MAXTER 60 SN, nov, z lokom, 4 kiper izhodi, 4x4, TOVARNIŠKO NOV, NERABLJEN. Lokacija: Klas d.o.o., Tepanje 71a, 3210...
2024. szeptember 9. 12:54 UTB
Traktor UNIVERSAL 445 DT, letnik 1986, gume 70 %, s kompresorjem, zračna inštalacija za prikolico, komplet ojačana konzola za plužno desko...
2024. szeptember 9. 11:49 313 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 313 VARIO POWER S4 - 2017-es évjárat - 130 lóerő - 2.210 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék...
23.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 9. 11:34 310 Vario Baranya, Majs
Eladó egy nagyon megkímélt állapotú Fendt 310 Vario SCR traktor. 2015-ös évjárat, 4500 üzemóra. Fokozatmentes Vario váltó, rugózott első...
2024. szeptember 9. 11:30 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 724 S4 PROFI PLUS - 2017-es évjárat - 237 lóerő - 5.920 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék...
2024. szeptember 9. 11:04 514 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 514 Vario Profi - 2020-as évjárat - 150 lóerő - 2.580 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.735)
- Case IH (142)
- Claas (203)
- Egyéb traktor (85)
- Farmtrac (79)
- Fendt (178)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (109)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (133)
- Zetor (127)
- Több