Hirdetés
Traktorok 2.698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2024. december 30. 03:09 5713SL Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 5713S Dyna6 - 2019-es évjárat - 128 lóerő - 2.684 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540/750/1000 - gyári MF 956 homlokrakodóval -...
2024. december 30. 02:59 516 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 516 VARIO S4 POWER - 2021-es évjárat - 165 lóerő - 1.850 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - K80 - 110 L-es olajszivattyú - Fedélzeti...
2024. december 30. 02:49 313 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 313 Vario S4 Profi - 2019-es évjárat - 132 lóerő - 3.785 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/540E/1000 - homlokrakodó konzol - Automata vonófej + K80 - 110 L-es...
2024. december 30. 02:39 310 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 310 Vario SCR TMS - 2014-es évjárat - 105 lóerő - 5.700 üzemóra - klíma - légpárnás ülés - légfék - Quicke Q46 homlokrakodó - 3 pár hidraulika csatlakozó - 440/65 R24 + 540/65 R34 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós...
2024. december 30. 02:29 6716 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6716S Dyna 6 - 2021-es évjárat - 185 lóerő - 1.716 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - TLT 540/750/1000 - Automata vonófej + K80 - 110 L-es...
2024. december 30. 01:49 TS115 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland TS 115 - 2002-es évjárat - 7.226 üzmóra - 116 lóerő - 4 poweres 40 km/h-es váltó - 480/65 R28 + 600/65 R38 - légfék - klíma nélküli!!! - fronthidraulika - homlokrakodóval Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal...
2024. december 30. 00:59 8320R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 8320 R POWERSHIFT E23 traktor - 2019-es évjárat - 320 lóerő - 5051 üzemóra - klíma - légpárnás ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/1000 - keréksúly 300kg - multifunkciós kartámasz -...
5.500.000 Ft
3 hónapja hirdető
2024. december 30. 00:53 MTZ-820 Borsod-Abaúj Zemplén, Taktaharkány
Eladásra kínálom 2005-ös évjáratú MTZ 820.2-es traktoromat. Érvényes magyar okmányokkal rendelkezik, műszakija 2026. januárig van. Az első gumik kb. 40-50%-osak, míg a hátsó gumik szinte teljesen újak. Előzetes, telefonos egyeztetést követően a gép...
2024. december 30. 00:49 828 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 828 Vario ProfiPlus RTK traktor - 2023-as évjárat - 280 lóerő - 435 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - ISOBUS - GPS - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti computer...
2024. december 30. 00:39 826 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 826 Vario S4 Profi traktor - 2015-ös évjárat - 265 lóerő - 6355 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - ISOBUS - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti computer - 5+1 pár...
2024. december 29. 23:49 5070M Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 5070 M - 2011-es évjárat - 70 lóerő - 6.283 üzemóra - klíma - légrugós ülés - EHR - TLT 540/540E - gyári John Derre 533 homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - Automata vonófej - 2 pár hidraulika csatlakozó - 380/70 R24 + 480/70 R34 Nettó...
2024. december 29. 23:09 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 660 Cmatic Cebis Touch - 2020-as évjárat - 205 lóerő - 3.561 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - ISOBUS - GPS - Automata vonófej + K80 -...
2024. december 29. 22:49 T191 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra T191 - 2007-es évjárat - 190 lóerő - 7.400 üzemóra - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - K80 - 4 pár hidraulika csatlakozó - 540/65 R28 + 650/65 R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben...
2024. december 29. 22:39 718 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 718 VARIO GEN6 Power Plus traktor - 2023-as évjárat - 185 lóerő - 480 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - Fedélzeti computer -...
2024. december 29. 21:39 8732 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson MF 8732 DYNA VT - 2016-os évjárat - 320 lóerő - 3.412 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - TLT 540/1000 - ISOBUS - GPS - Automata vonófej...
2024. december 29. 20:59 Axion 810 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Axion 810 CIS - 2009-es évjárat - 204 lóerő - 6.200 üzemóra - klíma - légrugós ülés - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - Automata vonófej + K80 - 150 L-es olajszivattyú - Fedélzeti computer - 4 + 1 pár hidraulika...
2024. december 29. 19:59 Puma 200 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH Puma 200 CVX - 2020-as évjárat - 200 lóerő - 2.500 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - Fedélzeti computer - 4 + 1 pár hidraulika csatlakozó - 600/65 R28 + 650/75 R38 Kedvező...
2024. december 29. 18:39 MX100C Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH MX 100 C MAXXUM - 2000-es évjárat - 101 lóerő - 8.163 üzemóra - légrugós ülés - Légfék - Elektromos irányváltó - Mailleux MX 100 homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - 1 pár hidraulika csatlakozó - 440/65 R28 + 540/65 R38 Nettó áron...
3 éve hirdető
2024. december 29. 18:08 892.2 Tolna, Tamási
Mtz 892.2 eladó jó állapotban.2029.ig műszakival,csere is érdekel.
2024. december 29. 17:39 1050 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 1050 VARIO POWER PLUS - 2017-es évjárat - 521 lóerő - 4.972 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - Automata vonófej - Fedélzeti computer - 5 pár...
2024. december 29. 16:39 T7.270 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 7.270 Auto Command - 2023-as évjárat - 239 lóerő - 148 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - légfék - EHR - front hidraulika - AutoCommand váltó 50 km/h - MultiControlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 -...
12.600.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. december 29. 15:11 Hajdú-Bihar, Derecske
CASE IH Magnum 310-es traktor eladó, ikerkerék nélkül.
2024. december 29. 14:59 T6.180 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 6.180 Auto Command - 2022-es évjárat - 146 lóerő - 70 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - AutoCommand váltó 50km/h - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 -...
26.700.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. december 29. 13:40 Bács-Kiskun, Gara
2021-es évjárat. Üzemóra: 545 óra. 4 hengeres, 4397 cm³. Teljesítmény: 92 kW. 5 fokozatú POWERSHIFT váltó. Sebességtartomány: 0,6-43 km/h. Rugózott első híd. Légkondicionáló. Ad-blue. Robotkormány. A traktor csak a hozzá tartozó ikerkerék...
2024. december 29. 12:59 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 660 Cmatic Cebis - 2023-as évjárat - 205 lóerő - 660 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - CEBIS terminál - Cmatic váltó - TLT...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.698)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (408)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (453)
- New Holland (156)
- Zetor (115)
- Több
Kiderült, mely ételek növelik és melyek csökkentik a vastagbélrák kockázatát
Egy új tanulmány szerint napi egy nagy pohár tej elfogyasztása közel ötödével...
Sajtóközlemény