Hirdetés
Traktorok 2.738 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.890.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. július 25. 07:02 Jumz Zala, Zalaegerszeg
Yumsz 8270 Tornado év: 2002 kw: 65 cm 4.940
2024. július 24. 23:04 1221.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
7.500.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 24. 22:08 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mándok
Eladó 892.2 Mtz felújìtott motorral napi hasznàlatban van azonnal munkàra fogható àllapotban telefonon elmondok mindent a gèppel...
2024. július 24. 14:59 892 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 14:25 JX85 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH JXU 85 - 2012-es évjárat - 86 lóerő - 5.762 üzemóra - légrugós ülés - MX U309 homlokrakodóval - 2 pár hidraulika csatlakozó - 3....
13.000.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 24. 14:18 Baranya, Pécs
New-Holland traktor T8040 típusú 2007-es 305 LE, rugózott híddal, 70 %-os gumikkal, fekete rendszámmal,26 tonna vontatással, új tu rbóval,...
2024. július 24. 14:08 Arion 450 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 450 CIS - 2021-es évjárat - 132 lóerő - 617 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR...
7.800.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 24. 13:46 MTZ-820 Bács-Kiskun, Kerekegyháza
Mtz 1221.3 hathengeres mtz eladó jó motor valtó jó gumikkal szép állapotban azonnal munkara fogható 2026 ig műszaki
2024. július 24. 12:49 952.7 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 11:44 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr 5080G - 2016-os évjárat - 75 lóerő - 1.106 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Stoll homlokrakodóval - vonófej - 2 pár hidraulika...
7.500.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. július 24. 11:19 CX90 Komárom-Esztergom, Ács
Eladó családi kis gazdaságból megkímélt állapotú Case IH CX90. Szinte új első és hátsó gumikkal. High-low váltó, két pár kihelyezett...
9.800.000 Ft +ÁFA
2 hete hirdető
2024. július 24. 11:09 T5050 Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
New Holland T5050 családi gazdaságból eladó. Jó állapotban, 100 LE, 6257 üzemóra. Iveco motor, adagolós. Mechanikus váltó. 12 sebesség előre...
42.000.000 Ft +ÁFA
2 hete hirdető
2024. július 24. 10:49 Versatile Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Eladó a képeken látható Versatile 435 típusú, első gazdás, nagy teljesítményű, derékcsuklós, összkerékhajtású traktor. Jelenlegi...
26.500.000 Ft +ÁFA
2 hete hirdető
2024. július 24. 09:42 6150M Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó 2015-ös John Deere 6150M családi gazdaságból, jó állapotban. 6500 üzemóra. 150 LE. Kiegészítőkkel.
12.700.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2024. július 24. 09:17 Bács-Kiskun, Szank
Eladó New Holland tvt 170, fokozatmentes 50km/h váltóval rendszeresen karbantartott gép. Fronthidraulikával, frontkardánnal felszerelt, jó...
2024. július 24. 08:54 892 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
7.500.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. július 24. 08:50 Foton Pest, Penc
Keveset használt, kihasználatlanság miatt eladó 2017 decemberében forgalomba helyezett 2027 decemberig érvényes műszakival, első...
12.000.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 24. 08:44 T4.95 Veszprém, Hegymagas
Eladó egy New Holland T4.95N szűkített nyomtávú ültetvényes traktor első tulajdonostól végig Agrotec-kel gondosan szervízeltetve. 97LE,...
2024. július 24. 08:29 892.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
9.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 07:07 6100 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszabercel
1995-ös évjáratú John Deere 6100 1+2 körös légfékkel, pótüléssel 9600üó-val, 4,5 év műszakival 5 csoport, 4 power fokozat,...
1.050.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 23. 22:38 MTZ-50 Zala, Zalaszentbalázs
Mtz 50-es targoncatoronnyal új motorháztetővel és új hátsó sárvédőkkel áttételes önindítóval jó állapotban eladó!
2.000.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 23. 22:37 Fortschritt ZT Zala, Zalaszentbalázs
Krone kasza vagy műszakis pótkocsi csere érdekel akár ráfizetéssel is! Fortschritt zt 323as traktor 4uj gumival E281es silózó motorral...
850.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 23. 22:32 Békés, Mezőkovácsháza
Eladó, frissen felujjított zetor k25 ös traktorom, új aksi, felujjított önindító, jó vàltó, új fékek, új mannol olajjokkal feltöltve...
820.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 23. 21:46 Zala, Petrivente
Mtz 80 kiskabinos, a képeken látható állapotban, kis öninditóval,akkumulátorral, felújitott váltóval, felújított első hid, pöccre indul. Az...
2024. július 23. 20:19 26 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.738)
- Case IH (136)
- Claas (179)
- Egyéb traktor (94)
- Farmtrac (163)
- Fendt (164)
- John Deere (442)
- Massey Ferguson (107)
- MTZ / Belarus (500)
- New Holland (114)
- Zetor (129)
- Több
Sajtóközlemény
![A gazdák 86 százalékának okoz kisebb-nagyobb gondot a vadkár](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5022/cikk_75022/vad-shutter-750-index_fill_540x300_0.jpg)
A gazdák 86 százalékának okoz kisebb-nagyobb gondot a vadkár
A károknak csak töredékét követi megfelelő kárrendezés.![Így működik egy szupermodern tehenészet Magyarországon](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4834/cikk_74834/teheneszet-lead_fill_540x300_0.jpg)