Hirdetés
Traktorok 2.740 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
Automatikus fordítás
1 hónapja hirdető
2025. március 10. 09:53 6920 Premium
Angol/Deutsch John Deere 6920, 2003, Autopower 44 km/h, TLS, 3 pár SCV, súly 320 kg + teherhordozó Év: 2003 A motor üzemideje: 9533 Lóerő: 150 LE Térfogat: 150 lóerő: 6788 ccm Hengerek száma: 6 A motor típusa: John Deere Sebességváltó: Autopower...
3.200.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 10. 09:20 MTZ-82 Bács-Kiskun, Fülöpháza
Mtz 82 traktor 1997, nagyműszerfal oldal váltós, kitünő motor, érvényes műszakival eladó
4.500.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 10. 08:27 Nógrád, Szécsény
Nagyobb váltás miatt eladóvá vált régi traktorunk.
2025. március 10. 07:44 555 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. március 10. 06:19 26 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 10. 00:29 26 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 9. 23:39 26 Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 9. 18:39 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.800.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 9. 16:43 UTB Pest, Tápiószőlős
Eladó UTB 445 kerti traktor hidraulikus kormányművel. Cserélt alkatrészek: adagoló, tápszivattyú, előszűrő, vízpumpa, feszültségszabályozó, bal oldali szalagfék. Műszaki érvényes: 2025. 04-ig. Az alábbi tartozékok szintén eladóak: 3 fejes eke,...
43.900 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 9. 16:14 Pest, Szigetszentmiklós
Mezőgazdasági traktor, mely függesztett és félig függesztett munkaeszközök alkalmazásával is használható, de szállítási feladatok ellátására is kiválóan alkalmas. Hathengeres motorral szerelt, fémburkolatos traktor. A LEGJOBB ÁRON! Főbb műszaki...
2025. március 9. 15:49 952.3 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. március 9. 13:04 9120 DTN Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 9. 11:59 3522 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 8. 23:34 9120 DTN Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 8. 23:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 8. 22:54 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
13.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 17:44 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 75 N Traktor - Teljesítmény, Amire Számíthat! Ismerje meg a Solis 75 N traktor minden előnyét, és fedezze fel a gazdálkodás új dimenzióját! Ez a traktor nemcsak erőteljes, de megbízható és könnyen kezelhető is, így Ön könnyedén megbirkózhat a...
5.200.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 8. 17:35 MTZ-82 Hajdú-Bihar, Derecske
Jó állapotban lévő Mtz82, 5 év műszakival, 2,4 m kombinátorral eladó!
9.150.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 17:34 Bács-Kiskun, Kecskemét
4 henegeres vízhűtéses motor, 12/12 sebességfokozatú szinkron mászófokozatú váltó, 2,5 tonnás emelőmű, 3 év garancia, orrsúly, 2 pár kiadószelep. Kérhető front hidraulika, front kardán, homlokrakodó, speciális kabin,
18.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 17:34 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
A Goldoni S traktor széria az összes olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami a gyümölcsösünkben és a szőlőültetvényünkben szükségünk lehet. Kiváló manőverezhetőség, megbízhatóság és a teljesítmény kombinációja teszi az ideális partnerré a munkában a...
13.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 17:24 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 90 N Ültetvény Traktor - Kiváló Manőverezhetőség a Szűk Terekben! Fedezze fel a Solis 90 N ültetvény traktor előnyeit, és élvezze a gazdálkodás szabadságát! Ez a traktor nemcsak erőteljes és megbízható, de kiválóan alkalmazkodik a különböző...
14.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 17:14 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 75 N Traktor - Teljesítmény, Amire Számíthat! Ismerje meg a Solis 75 N traktor minden előnyét, és fedezze fel a gazdálkodás új dimenzióját! Ez a traktor nemcsak erőteljes, de megbízható és könnyen kezelhető is, így Ön könnyedén megbirkózhat a...
14.450.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 17:14 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 90 N Ültetvény Traktor - Kiváló Manőverezhetőség a Szűk Terekben! Fedezze fel a Solis 90 N ültetvény traktor előnyeit, és élvezze a gazdálkodás szabadságát! Ez a traktor nemcsak erőteljes és megbízható, de kiválóan alkalmazkodik a különböző...
5.990.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 8. 17:00 MTZ-820 Heves, Eger
Jó állapotú, nemrég szervizelt, karbantartott, új Kama gumikkal felszerelt traktor azonnal vihető, tartozékokkal együtt, amelyek: 3-as eke, kultivátor, borona, szárzúzó.
14.850.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 8. 16:39 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! Örömmel mutatjuk be Önnek a Goldoni E 100 RS traktort, amely a kiváló teljesítmény és megbízhatóság zászlóshajója a mezőgazdasági munkákban. Ezzel a géppel könnyedén és hatékonyan elvégezheti a legkeményebb feladatokat a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.740)
- Case IH (145)
- Claas (123)
- Egyéb traktor (106)
- Farmtrac (195)
- Fendt (77)
- John Deere (448)
- Massey Ferguson (115)
- MTZ / Belarus (548)
- New Holland (130)
- Zetor (117)
- Több

Jobb, ha tudsz róla: ebből az élelmiszerből már napi 17 gramm is árthat a szívednek
Már napi 17 gramm feldolgozott hús is növelheti a vérnyomást!
Időjárás: Közeleg a vihar, mutatjuk, hol lesz a legdurvább
Egy kelet felé lassan mozgó csapadékrendszer hoz záporokat, zivatarokat.