Hirdetés
Traktorok 2.735 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. szeptember 26. 06:09 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 8370R traktor IVT sebességváltóval, légfékkel, SF 3000 antennával, automata légkondícionálóval, AT Ready, automata vonófejjel,...
3.950.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 26. 06:09 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82 traktor Soma 500 homlokrakodóval, 1995, 5400 üzemórával, piros rendszám 2027.07-ig műszakival, elől 50%-os, hátul 95%-os gumikkal,...
2024. szeptember 26. 06:04 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 7250R traktor 1db utasüléssel, automata vonófejjel, Zuidberg fronthidraulikával, automata légkondícionálóval, gyári monitorral....
2024. szeptember 26. 05:49 Traktor Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
New Holland 9282 traktor hasi húzóval, 3.pont orsóval, 4db ikerkerékkel, légkondícionálóval felszerelve eladó. Gyártási év: 1998...
2024. szeptember 26. 05:44 Traktor Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
MC Cormick CX 110 traktor 6 db mellső pótsúllyal (45kg/db) 1 db automata vonófejjel, légfékkel, légkondícionálóval eladó. Gyártási év: 2008...
2024. szeptember 26. 05:19 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6930 traktor 16 db mellső pótsúllyal, PowerQuad sebességváltóval, légfékkel, légkondícionálóval, automata vonófejjel eladó....
2024. szeptember 26. 04:39 930 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés,...
27.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 04:39 6190R Bács-Kiskun, Kecskemét
Front TLT Front hidraulika Hidraulikus 3. pont Automata vonófej Légfék GPS előkészítés 40km/h Klíma Rádió Teljesítmény: 190LE Üzemóra: 9990...
2024. szeptember 26. 04:24 930 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés,...
2024. szeptember 26. 03:49 Traktor Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Case IH MX 255 traktor 18db gyári 45kg-os mellső súllyal , 1 db forgólámpával, 1db alsó hasi húzó+csappal, vonófejjel, 1db 3. pont orsóval,...
7.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 03:34 Bács-Kiskun, Kecskemét
2 körös légfék Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet...
17.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 03:24 8120 Bács-Kiskun, Kecskemét
2 körös légfék 3db elektro hidraulika kör Hátsó ikerkerék garnitúra Klíma Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól”...
12.999.000 Ft
15 éve hirdető
2024. szeptember 26. 03:14 Győr-Moson-Sopron, Egyed
2016-os évj., 115Le, turbós, klímás, légfékes, 2400 üzemóra, garantált üzemóra, eredeti gumik, mechanikus irányváltó, frontsulyok, gyári,...
22.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 03:04 8220 Bács-Kiskun, Kecskemét
Rugózott első híd 3db elektro hidraulika kör Hátsó ikerkerék garnitura Klíma 2 körös légfék Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a...
8.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 02:59 Bács-Kiskun, Kecskemét
Klíma 4 kihelyezett kör Automata vonófej 1-2 körös légfék Rádió Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz...
10.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 02:44 TM190 Bács-Kiskun, Kecskemét
1-2 körös légfék 4db hidraulika kör Alsó húzó Klíma Automata vonófej Rugózott fülke Légrugós ülés Rugózott első híd Megtekinthető...
2024. szeptember 26. 02:38 Traktor Csongrád-Csanád, Csengele
MTZ 892.2 (6895 üzemórás) egyenes hidas, légfék, 2 pár hidraulika kör, piros rendszámos traktor, 25 tonna vontatás Évjárat: 2011 Motor...
5.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 02:34 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Klíma Vízmelegítő Garmmer mechanikus ülés Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található!...
2024. szeptember 26. 02:24 Traktor Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 6210R traktor 1db gyári integrált monitor, 2630 kijelző, 1db SF3000 antenna, 1 db szerszámosláda, 18db gyári mellső súly+csap,...
10.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 02:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
1-2 körös légfék 4db hidraulika kör Alsó húzó Klíma Front hidraulika Rugózott fülke Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
10.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 01:49 MXM175 Bács-Kiskun, Kecskemét
1-2 körös légfék 4db hidraulika kör Alsó húzó Klíma Légrugós ülés Rugózott fülke Automata vonófej Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a...
3.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 01:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Légfék Rendszám Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet...
8.700.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 01:34 Fastrac 135 Bács-Kiskun, Kecskemét
Klíma 3 kihelyezett kör Automata vonófej 1-2 körös légfék Front hidraulika Rádió Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
38.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 01:19 Axion 920 Bács-Kiskun, Kecskemét
Front hidraulika Rugózott első híd Fülkerugózás 2 körös légfék 4 kihelyezett elektrohidraulikus kör Claas sorvezető rendszer Automata...
2024. szeptember 26. 01:13 6155M Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6155M (3795 üzemórás) PowerQuad Plus 20/20 40 km/h váltó, rugózott híd, RTK aut. kormányzás, légfék, iTEC, 4 pár hidraulikakör...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.735)
- Case IH (142)
- Claas (203)
- Egyéb traktor (85)
- Farmtrac (79)
- Fendt (178)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (109)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (133)
- Zetor (127)
- Több