Hirdetés
Traktorok 2.686 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
8 éve hirdető
2024. november 6. 19:37 Jász-Nagykun-Szolnok, Jásztelek
Jó állapotban lévő John Deere 6630 Standard, első tulajdonostól, fronthidraulikával, 3 pár hidraulika csatlakozóval, automata vonófejjel, művelő kerekekkel eladó. További részletek telefonon!
8 éve hirdető
2024. november 6. 19:37 Jász-Nagykun-Szolnok, Jásztelek
Jó állapotban lévő John Deere 6140R, rugózott híd/fülke, második tulajdonostól, 3 pár hidraulika csatlakozóval, automata vonófejjel, jó gumikkal eladó. További részletek telefonon!
2.500.000 Ft
7 éve hirdető
2024. november 6. 14:41 T-150K Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíribrony
Üzemképes állapot
1.500.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 6. 12:13 MTZ-50 Borsod-Abaúj Zemplén, Nyékládháza
MTZ-50 eladó, azonnal munkára fogható, érvényes műszakival. A traktorhoz jár két soros tárcsa, eke, sorköz művelő, és 500 literes permetező, valamint tartalék abroncsok felnin és egyéb alkatrészek. Csak egyben eladó, csere nem érdekel. További...
10.500.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 6. 10:53 JX90U Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Case JXU 90 elektromos vezérelt hidraulika, elektromos irányváltó, mechanikus váltó egy powershift gombbal, 5000 üzemórával, KPM friss vizsgás, fekete rendszámmal, 3 körös légfékrendszerrel szerelt, hátul 90%, elöl 50% os gumikkal, szerkezetileg...
4.200.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 5. 12:17 Shibaura Csongrád-Csanád, Zsombó
Leírás Piros rendszámmal, érvényes műszakival, levegőrendszerrel, homlokrakodóval, jó állapotban eladó.
5.200.000 Ft
14 éve hirdető
2024. november 5. 11:48 Vas, Kemenespálfa
3300 üó-ás motorral (motorcserés volt). Műszaki: 2025 május. 1-2körös légfék, piros rendszám, 13t vontatással. Front hidraulika, a klíma felújításra szorul. Nagyobbra váltás miatt eladó.
5.700.000 Ft
5 éve hirdető
2024. november 5. 10:13 MTZ-820 Jász-Nagykun-Szolnok, Csépa
15 ha-os gazdaságból, tevékenység befejezése miatt eladó MTZ-820. 2003. 12. havi első üzembe helyezésű. Második tulajdonosa vagyok 2008 óta. Megkímélt, jó állapotban, légrugós üléssel, 90%-os hátsó, 60%-os első gumikkal, 5500 üzemórával. 24 voltos...
1.400.000 Ft
13 éve hirdető
2024. november 5. 08:25 Csongrád-Csanád, Csongrád
Eladó a képen látható T25-ös kistraktor kitűnő, azonnal munkára fogható állapotban, új első gumikkal, új munka- és ködlámpákkal, új belsővel, adásvételi szerződéssel. A képen látható 1.6-os Bulgár rotátorral (+500.000 Ft) vagy nélküle. Kisebb traktor...
2.800.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 4. 21:24 Nógrád, Tolmács
Zetor 5748 összkerékhajtással, üzemképes állapotban, napi használatból, piros rendszámmal, műszakival. Gyártási év: 1978, teljesítmény:58le, szállíthetó személyek száma:2, hengerűrtartalom: 4198 ccm, vontatás: 7000 kg.
7.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. november 4. 20:31 Rába Hajdú-Bihar, Hajdúdorog
Családi gazdaságból eladó Rába Steiger 250, megkímélt, azonnal munkára fogható állapotban. Gömbölyű hidas, felújított motorral, új felnikkel, 90%-os Continental 800-as gumikkal. Érdeklődni telefonon!
3.000.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 4. 19:24 MTZ-50 Komárom-Esztergom, Esztergom
Eladó tulajdonostól MTZ-50, korának megfelelő állapotú traktor. Pótalkatrésszel, adapterekkel: 160-as fűkasza, rendsodró, kombinátor, egyedi körbálaemelő, henger munkapad. Műszaki vizsga: 2024.03 hó-ig.
2.000.000 Ft
11 éve hirdető
2024. november 4. 18:16 Farmer 2S Komárom-Esztergom, Bakonysárkány
Eladó a képen látható Fendt FW 138S típusú traktor. 1969 évjárat, 42 LE, friss műszakival, megkímélt állapotban, 4 db teljesen újszerű gumival, minden tökéletesen működik rajta. Helyileg: Komárom-Esztergom megye,
5 éve hirdető
2024. november 4. 18:13 MTZ-50 Somogy, Nagybajom
t-25, t-30, vtz ,esetleg mtz 550, traktort keresek saját célra. CSak megkímélt állapotú ,kevés üzemórával rendelkező ,gyárias érdekel .
12.000.000 Ft
2 éve hirdető
2024. november 4. 12:42 TG255 Pest, Törtel
Eladó 2004 évjáratú New Holland Tg 255 magánszemélytől! A traktoron 150 órája nagy szerviz megtörtént (váltó-hidraulika, elsőhíd és hajtások, motorolajok és szűrők). 11600 üzemóra, ami változhat a gép munkából eladó. Első sárvédők megvannak, és...
73.150 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. november 4. 10:27 Optum 270 Somogy, Kadarkút
Eladó szép és jó állapotú azonnal munka fogható case ih 270cvx. Traktor vagy munkagép Csere nem érdekel, beszámolók csak gabona , vagy kukoricat vagy Naproforgo .
2024. november 4. 05:52 Traktor Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Atos 230 CX használt traktor Kategória: Eladó Traktorok
14.500.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 3. 18:23 T8050 Komárom-Esztergom, Kocs
Eladó a képeken szereplő traktor, 330 LE, hátsó ikerkerékkel, 2009-es évjárat. A váltóban a lamellák cserélve, az első híd összes perselye és csapja felújítva, zsírozhatóra átalakítva. A hátsó gumi nulla üzemórás. Ez a nagyobb motoros változat (9000...
3.950.000 Ft
11 hónapja hirdető
2024. november 2. 18:26 Rába Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
Azonnal munkára fogható. Motor, váltó felújítva, új kuplung. Kb. 100 üzemórát ment azóta. Igény esetén van hozzá egy 7,2 ih tárcsa.
1.100.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 2. 16:15 Győr-Moson-Sopron, Mezőörs
Alkatrésznek eladó. További információ telefonon.
1.100.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 2. 16:08 Győr-Moson-Sopron, Mezőörs
Alkatrész eladó. További információ telefonon:
1.300.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 2. 16:01 Nógrád, Rimóc
MTZ 50-es papírok nélkül üzemkész állapotban, 600-as szalagfűrésszel együtt eladó. Külön-külön nem eladó.
5.500.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 2. 14:24 82.1 Nógrád, Kisbárkány
Felújított MTZ-82 Belarus traktor eladó Felújított, 160 üzemórás (egyszer az óra cserélve lett), nagyon jó műszaki és esztétikai állapotban lévő, fűzött motoros traktor. Műszaki vizsga, rendben lévő okmányok, piros rendszám, sárga villogóra és 5...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.686)
- Case IH (161)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (164)
- John Deere (403)
- Massey Ferguson (92)
- MTZ / Belarus (453)
- New Holland (154)
- Zetor (116)
- Több