Hirdetés
Traktorok 461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
25.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. december 18. 12:09 Irum Pest, Sóskút
TAG 50 CH típus, 4 hengeres, 48 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény szerint homlokrakodóval szerelve. Érdeklődni az...
26.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. december 18. 11:49 Irum Pest, Sóskút
TAG 60C típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3x4 sebességes mechanikus sebességváltóval, vagy 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény...
24.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. december 18. 11:44 Irum Pest, Sóskút
TAG 50C típusú, 4 hengeres, 48 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3x4 sebességes mechanikus sebességváltóval vagy 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény...
13 éve hirdető
2024. december 18. 11:34 Egyéb traktor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Típus: fülke nélküli vagy fülkés klímával. Motor: Kukje, vízhűtéses 3 hengeres Diesel, LE: 35, teljes szinkronizált sebességváltó. Méretek: hosszúság 3.431 mm, szélesség 1.317 mm, magasság 2.670 mm, tengelytáv 1.670 mm, szabad magasság 330 mm....
2024. december 18. 11:34 Egyéb traktor Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK Motor: HATZ 3H50TICD Teljesítmény kW/HP: 44/59 Motor fordulatszám, fordulat/perc: 2800 Hengerűrtartalom (ccm): 1464 Nyomaték (Nm/fordulat): 203/1800 Hűtés: Víz Hengerek száma: 3 Hajtóműház: Mechanikus meghajtás, szinkronváltó...
2024. december 18. 11:19 Foton Győr-Moson-Sopron, Győr
Készletről eladó Foton LOVOL 504, 50 Le traktor fülkével és klímával, légfékkel! Forgalmazza a Győri Agroker Zrt.
2024. december 18. 11:14 Solis 26 Győr-Moson-Sopron, Győr
SOLIS 26 le traktorok készletről eladók. A gépek műszaki vizsgáztatva megbízás esetén fogalomba helyezve adjuk át partnereiknek!
2024. december 18. 11:04 Veszprém, Pápa
KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ MAGYARORSZÁG EGYEDÜLI SAME IMPORTŐRÉTŐL! Felszereltség: *teleszkópos kormányoszlop *15/15 (40 km/ó gazdaságos üzemmódban) mászófokozatos váltó *nyitott központú 56 l/p hidraulika *3pont függesztés automata felső és alsó...
11.978 EUR
8 éve hirdető
2024. december 18. 10:54 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
24 LE hidrosztatikus hajtású univerzális kis traktor. Egyszerű kezelés és karbantartás. 2 év garancia. A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23 LE-től 130 LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
2024. december 18. 10:50 Tolna, Tolna
STEYR Kompakt 4100 HI-LO FH FTLT (2115819G) 100 LE, 24/24 mechanikus sebességváltó, 40 km/h Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 3585 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: 24/24 mechanikus Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4200...
4 éve hirdető
2024. december 18. 10:44 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legerősebb modellje fronthidraulikával szerelve, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen...
4 éve hirdető
2024. december 18. 10:29 Solis 90 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3+2 éves gyári garanciával! Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján beigazolódott, hogy a Solis 90 V traktorok kiemelkedő értékkel bírnak a magyar...
12 éve hirdető
2024. december 18. 10:19 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Még ez évben megérkeznek az új generációs MTZ traktorok, amelyek alkalmasak lesznek a jelenleg futó kertészeti és állattartó pályázatokhoz. Az ár-érték arány továbbra is a legjobb marad. Mellékeljük az elérhető felszereltségeket és műszaki...
2024. december 18. 10:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készleten lévő Same Frutteto traktor elektromos vagy mechanikus irányváltóval rendkívül kedvező áron, már sík padlóval! 95 és 105 LE max teljesítmény változatban! FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC...
4 éve hirdető
2024. december 18. 09:54 Proxima 110HS Heves, Gyöngyös
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
2024. december 18. 09:39 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Univerzális könnyű traktor komunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészitő munkák elvégzéséhez. Stage V • Fülke •fényvédős szélvédő, , rezgéscsillapító felfüggesztés, légkondicionálló •fűtés a tetőbe építve, 2 fokozatú...
2024. december 18. 08:54 Tolna, Tolna
95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 Kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika szivattyú: Duplex szivattyú 94 liter/perc...
2024. december 18. 08:34 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Új Basak 5115 traktor, 2023-as évjárat, a kertészeti és állattartó pályázatra vásárolható! Motor · 4 hengeres, 3,6 literes Deutz motor (Stage 5) · Max. teljesítmény: 113 LE / 83 kW · Max. nyomaték: 476 Nm · 120 literes üzemanyagtartály · 20 literes...
2024. december 18. 08:34 Tolna, Tolna
McCormick X5.100 Premium – 2226380M 95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 Kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika...
8 éve hirdető
2024. december 18. 08:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Érdeklődő! Ezúton kínáljuk eladásra címben említett traktorunkat. Műszaki adatok: - FARMotion 3 hengeres 2887 cm3, DOC és EGR, 79LE - Elektromikus első/hátsó differenciálzár és négykerék hajtás kapcsolás. - 50 l/p hidraulika szivattyú - 2...
2024. december 18. 08:23 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5090D (91LE) - 5100D (102LE) traktorok AKCIÓBAN, KEDVEZMÉNYES ÁRON, KÉSZLETRŐL! Könnyű univerzális traktorok egyedülállóak a DORKER kínálatában. Ideális választás kis és közepes gazdaságoknak, gyümölcsösbe, kertészetekbe és szántóföldre...
2024. december 18. 08:04 Egyéb traktor Somogy, Kaposvár
Új Basak 5115 traktor, 2023-as évjárat, a kertészeti és állattartó pályázatra vásárolható! Motor · 4 hengeres, 3,6 literes Deutz motor (Stage 5) · Max. teljesítmény: 113 LE / 83 kW · Max. nyomaték: 476 Nm · 120 literes üzemanyagtartály · 20 literes...
7.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. december 18. 08:04 YTO Bács-Kiskun, Kecskemét
YTO NMF 554C traktor - új, készleten, vizsgáztatva - Közös nyomócsöves, 2.392 cm³-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor - 12F+12R sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó - hidraulikus fék - elektro-hidraulikus TLT - 2 pár hidraulika...
2024. december 18. 07:59 Egyéb traktor Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK Motor: HATZ 3H50T Teljesítmény kW/HP: 19/26 Motor fordulatszám, fordulat/perc: 2800 Hengerűrtartalom (ccm): 1464 Nyomaték (Nm/fordulat): 130/1300 Hűtés: Víz Hengerek száma: 3 Hajtóműház: Mechanikus meghajtás, szinkronváltó...
2024. december 18. 07:34 Tolna, Tolna
McCormick X4.080 F – 2237277M 75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2900 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 3240 Kg Üzemanyagtartály mérete: 80 liter Hidraulika szivattyú:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz