Hirdetés
Traktorok 9 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
358.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 17. 10:44 4708M Fejér, Székesfehérvár
MOTOR • AGCO POWER SISU motor, 3,3 liter lökettérfogat, 3 hengeres • SCR/DOC/SC technológia • Névleges teljesítmény: 82 LE • Maximális forgatónyomaték: 350 Nm • Elektromos motorvezérlés • 1 tárolható motorfordulatszám-memória SISU motor: • Immár AGCO...
325.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 16. 20:59 Kioti Fejér, Székesfehérvár
Főbb műszaki jellemzők Teljesítmény: 73,5 kW (99,93LE) TLT: Független Váltó: Power Shuttle Fék: Nedves tárcsafék • Tökéletes hasmagasság • TLT vezérlés • Kimagasló hidraulika teljesítmény • Környezetbarát dízel motor Modell Motor Daedong 4JTA-TP5A...
125.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 16. 19:04 Kioti Fejér, Székesfehérvár
Főbb műszaki jellemzők Teljesítmény: 26.1 kW (35 LE) TLT: Független Váltó: Hidrosztatikus Fék: Nedves tárcsafék • HST (Hidrosztatikus) tempomat • HST Easy Speed • Hátsó hidrosztatikaszelepek (2 pár) • Hasmagasság Egykaros joystick Modell Motor...
12.587 Ft
8 éve hirdető
2024. december 16. 05:59 5711 Fejér, Székesfehérvár
Egyedi felszereltségért és az ajánlat pontosításáért forduljon hozzánk elérhetőségeinken bizalommal! Massey Ferguson 5711M traktor + Noniusz 19 homlokrakodó adapter felszerelve A megadott ár egyedi finanszírozás keretében fajlagos napi költséget...
934 EUR
8 éve hirdető
2024. december 16. 05:24 Egyéb traktor Fejér, Székesfehérvár
Műszaki adatok: Motor típusa: FPT F28TCA (IVECO leányvállalat) – Stage V, Turbo & Intercooler Maximális motor teljesítmény: 75 kW/102 LE Maximális nyomaték: 415 Nm Hengerek száma: 4 Hengerűrtartalom: 2797 cm3 Légszűrő rendszer: száraz...
8 éve hirdető
2024. december 15. 12:14 211 Vario Fejér, Székesfehérvár
- Specifikáció szerint - Új eszköz A szállítási határidőről és az egyéb feltételekről érdeklődjön a megadott elérhetőségeken.
720 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 15. 09:44 Fejér, Székesfehérvár
Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek - szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! A részletes specifikációval és egyéb információkkal kapcsolatban...
830 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 15. 09:39 G105 Fejér, Székesfehérvár
Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek és szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! A részletes specifikációval és egyéb információkkal kapcsolatban...
880 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 15. 09:34 G105 Fejér, Székesfehérvár
Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek - szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! A részletes specifikációval és egyéb információkkal kapcsolatban...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (9)
- Egyéb traktor (1)
- Fendt (1)
- Kioti (2)
- Massey Ferguson (2)
- Valtra - Valmet (3)
Hirdetés
Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?
Megoldások kukoricában, amelyek az AÖP-ben 2-2 pontot érnek.
Támogatott tartalom