Hirdetés
Traktorok 12 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
11.978 EUR
8 éve hirdető
2024. december 18. 10:54 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
24 LE hidrosztatikus hajtású univerzális kis traktor. Egyszerű kezelés és karbantartás. 2 év garancia. A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23 LE-től 130 LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
21.327 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 17. 09:59 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Modell: T475 MOTOR Gyártó: TYM Modell: A2300N4 Motorteljesítmény LE (kW): 48,3 (36) Névleges fordulatszám: 2600 Hengerek száma: 4 Lökettérfogat: 2286 Levegőszűrő: Dupla száraz ELEKTRONIKUS RENDSZER Generátor: 12V 70A ÜZEMANYAG RENDSZER Típus: IDI...
37.537 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 16. 23:29 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
SERIA4 Model: T68SM/T68SC Gyártó: DEUTZ Model: TCD2,9L4 Motor LE (kW): 68 (50) Névleges fordulatszám: 2200 Hengerek száma: 4 Lökettérfogat (cm³): 2900 Levegőszűrő: Dupla száraz ELEKTRONIKUS RENDSZER Generátor: 12V 95A ÜZEMANYAG RENDSZER Típus: IDI...
38.145 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 16. 22:59 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
SERIA4 Model: T78SM/T78SC Gyártó: DEUTZ Model: TCD2,9L4 Motor LE (kW): 75,3 (55,4) Névleges fordulatszám: 2200 Hengerek száma: 4 Lökettérfogat (cm³): 2900 Levegőszűrő: Dupla száraz ELEKTRONIKUS RENDSZER Generátor: 12V 95A ÜZEMANYAG RENDSZER Típus:...
40.210 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 16. 22:54 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
SERIA4 Model: T78SM/T78SC Gyártó: DEUTZ Model: TCD2,9L4 Motor LE (kW): 75,3 (55,4) Névleges fordulatszám: 2200 Hengerek száma: 4 Lökettérfogat (cm³): 2900 Levegőszűrő: Dupla száraz ELEKTRONIKUS RENDSZER Generátor: 12V 95A ÜZEMANYAG RENDSZER Típus:...
16.790.000 Ft
8 éve hirdető
2024. december 16. 15:54 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
T1004 TYM ERŐGÉPEK 2022-es árakon, készlet erejéig! T1004 - 16.790.000,- Ft + 27% Áfa A további árakról, felszereltségről érdeklődjön kollégáinktól! - TYM 1004 traktorok készletről (76,6 kW) Emelje a kihasználtságot a következő szintre az egyik...
8 éve hirdető
2024. december 15. 14:04 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi a kínálatot. A TYM egyik zászlóshajója. Akár 110 lóerős Doosan...
22.751 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 13. 18:54 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi a kínálatot. TYM T475, T475 NCEU 48.3 LE traktorok a Szal-Agro Kft....
8 éve hirdető
2024. december 12. 16:44 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23 LE-től 130 LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi a kínálatot. TYM T575 STEU 55 LE traktorok a Szal-Agro Kft....
10.503 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 12. 16:09 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
TYM T255 (mechanikus) univerzális kistraktor mezőgazdasági gumival A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi...
13.600 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. december 12. 10:21 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi a kínálatot. TYM T265, 24 LE traktor ipari gumival a Szal-Agro Kft....
8 éve hirdető
2024. december 12. 10:04 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi a kínálatot. TYM T495 STEU, T495 NCEU 48.3 LE traktorok a Szal-Agro...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (12)
- Egyéb traktor (1)
- TYM (11)
Hirdetés
Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?
Megoldások kukoricában, amelyek az AÖP-ben 2-2 pontot érnek.
Támogatott tartalom