Hirdetés
Traktorok 2.698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
5.500.000 Ft
5 éve hirdető
2025. január 7. 22:04 CAT Bács-Kiskun, Lajosmizse
Caterpillar 65 Challenger gumihevederes traktor
2025. január 1. 21:19 4110 Multi Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
- 2020-as évjárat - 110 lóerő - 1.480 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - Quicke homlokrakodóval - Automata vonófej -...
18.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. december 4. 21:04 M135GX Borsod-Abaúj Zemplén, Tornaszentjakab
Családi gazdaságból eladó a képeken is látható, kiváló állapotban lévő, megkímélt Kubota M135 GX típusú traktorunk 24x24 Powershift váltóval, jó gumikkal. Még az AdBlue nélküli változat! Frissen szervizelve, minden olaj és szűrő cserélve lett.
2025. január 7. 04:19 Tolna, Tolna
120 LE, 4 hengeres, 50 km/h Motorteljesítmény: 120 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 5160 Kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 110 liter/perc...
2025. január 7. 03:39 Tolna, Tolna
75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2500 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 3000 Kg Üzemanyagtartály mérete: 85 liter Hidraulika szivattyú: 52+30 liter/perc Gumi méret:...
2025. január 6. 23:39 Tolna, Tolna
301 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 301 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm3 Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 12290 Kg Üzemanyagtartály mérete: 550 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 327...
2024. december 12. 15:24 952.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
18.000.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 9. 08:17 165 Jász-Nagykun-Szolnok, Rákóczifalva
Eladó egy Massey Ferguson 6485 traktor jó állapotban. 2008. évjárat, 7949üzemóra, Sisu hathengeres motor, 50 km/h Dyna-6 sebességváltó, rugózott első híd, front hidraulika, klíma, új gumikkal, új üzemanyag-ellátó rendszer.
18.990.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 8. 15:39 T6050 Plus Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás New Holland traktor. 2008 gyártás, 2009 forgalomba helyezés, azok a gumik vannak rajra amivel akkor lejött a gyártó sorról 70-80% állapotban, 6 hengeres motor, Isobus, rugózott fülke, 1+2 körös légfék...
12 éve hirdető
2024. november 19. 09:49 952.7 Pest, Szigetszentmiklós
Pályázatban elszámolható! Így Önnek olcsóbb lehet, mint a régi típus. A traktor különböző mezőgazdasági munkák elvégzésére szolgál függesztett, félig függesztett, pótkocsi- és félpótkocsi jellegű munkagépekkel és eszközökkel, valamint rakodási és...
1.100.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 18. 16:50 Bács-Kiskun, Dunatetétlen
Eladó MTZ 50 80-as motorral, könnyen indul, szépen jár. Vízmelegítő is van rajta. Váltója, kuplungja jó. Új vezérlőtömb és újszerű hidraulika szivattyú van rajta. Hátsó munkahengere is hibátlan. Rakodójával lehetne foglalkozni, de így is használható....
40.000.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2025. január 6. 17:26 Borsod-Abaúj Zemplén, Borsodgeszt
Januártól eladó egy Valkon Kft.-nél forgalomba helyezett Valtra T234 Active . Második tulajdonos, hátrameneti kormány.Mászó fokozat stb. 2980 üzemóra a traktorban. Defekt tűrő Nokian gyári gumizás. Összes tartozékával eladó.
2024. december 25. 15:46 6465 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6465 - 2008-as évjárat - 6.190 üzemóra - 130 lóerő - 24 + 24 fokozatú Dyna 6 6 poweres váltó - fronthidraulika - homlokrakodó - kabinrugózás - rugózott első híd - 4 pár hidraulika csatlakozó - légfék - klíma - 480/65R28 + 460/85R38...
2025. január 1. 17:49 CS 86 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH CS 86 - 2000-es évjárat - 86 lóerő - 4.910 üzemóra - légrugós ülés - vonófej - klíma és légfék NÉLKÜL! - 1 + 1 pár hidraulika csatlakozó - 380/85 R24 + 420/85 R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető...
19.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 9. 09:55 6125R Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó John Deere 6125R légfékkel, automata vonófejjel, jó állapotban.
53.990 EUR +ÁFA
10 éve hirdető
2024. december 29. 12:44 Proxima 100HS Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Zetor Proxima 100 HS 4 hengeres, 4156 cm³ Zetor motor Ad-blue nélkül! 428 Nm nyomaték, 40% nyomatéki rugalmasság. Terhelés alatti irányváltó, 24/24 fokozat, 2 főcsoport, 4 fokozat, 3 powershift fokozat, komfort kuplung. 540/1000 TLT fordulat,...
2024. december 26. 19:44 6300 Terrus Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
313LE, 2023. évi gyártás, DEMÓ kedvezménnyel 384 üzemórával eladó, 15% önerővel KAVOSZ lízingben megvásárolható! - Rugózott híd és fülke - 50 km/h - kb. 13,5 t önsúly - Front hidraulika - 5 pár kiadószelep - Programozható Joystick kezelőegység -...
19.990.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 5. 17:59 Proxima Power 110 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás Zetor traktor. Gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, EHR, Hi-Lo váltó, elektrohidraulikus irányváltó, MX T10 homlokrakodó, 380 és 460 széles gumik, front hidraulika. Az ár leszállítva...
12.600.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. december 29. 15:11 Hajdú-Bihar, Derecske
CASE IH Magnum 310-es traktor eladó, ikerkerék nélkül.
2024. december 12. 05:16 26 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
1.200.000 Ft
7 éve hirdető
2024. november 28. 19:52 Jumz Csongrád-Csanád, Zákányszék
DT motoros Jumz traktor Zákányszéken eladó vámpapírokkal.
10.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 6. 17:26 Fejér, Gánt
Első tulajdonostól, kevés üzemórával a képen látható Rk 210es kaszával eladó ! Csak kaszált, sodort és bálázott! Jelenleg lejárt műszakival ,de megegyezés szerint friss vizsgával is vihető ! Szállításban tudunk segíteni !
36.750.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. január 3. 13:52 311 Vario Békés, Szarvas
Típusváltás miatt eladó kiváló állapotban lévő Fendt 311 Profi Plusz vari traktor. 1014 üzemóra; gyári RTK robotkormány; rugózott híd és fülke; hátsó keréksúly; 1000 üzemórás szerviz elvégezve (Agrovario számla róla); 2019-es évjárat.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.698)
- Case IH (160)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (94)
- MTZ / Belarus (457)
- New Holland (155)
- Zetor (116)
- Több