Hirdetés
Traktorok 2.697 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. január 8. 10:34 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Prospektus letöltés: https://mezodepo.hu/wp-content/uploads/2024/04/VEGA-K90_FERRARI_HU.pdf Kabin- és kabin nélküli változatban. A Vega K90 modellek a legfejlettebb technológiai megoldásokat a FERRARI cégtől megszokott minőségben maximális termelési...
5.900.000 Ft +ÁFA
6 napja hirdető
2025. január 4. 14:41 YTO Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jármi
Eladó YTO X904 típusú traktor. 2008-as gyártás 90 LE 4640 kg LUK kuplung 2 pár kihelyezett hidraulika kör Automata vonófej Légfék Orrsúly 273 üzemórás új motor Kuplung, hidraulika, fék felújítva Új generátor, önindító Könnyített és gyári kipufogóval...
2024. december 19. 13:14 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
39.990.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 8. 19:49 6210R Fejér, Mór
Eladó a képeken látható John Deere traktor, keveset használt, eredeti gumik és ülés, fokozatmentes sebességváltó, a képeken nincs rajra de az árban benne van a vonószerkezet is (automata vonófej nélkül) valamint benne van a légfék rendszer is, az...
27.300.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 5. 19:54 6125 Profi Fejér, Mór
Eladó a képeken látható gyári eredeti állapotú Steyr traktor! 6 hengeres 125 lóerős motor, Powershift váltóval, légfék rendszer, gyári 480 és 600 széles gumikkal amikkel a gyárból kijött, eredeti ülés, eredeti fényezés, rugózott híd és fülke, front...
10.200.000 Ft
4 éve hirdető
2024. december 24. 12:11 Heves, Zagyvaszántó
Garanciális, felújított motorral,légfékkel, friss olajcserével, mindenhol. Kiemelkedően jó állapotban eladó. Adásvételivel nincs + áfa.
2024. december 24. 09:26 Axion 870 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 870 Cmatic Cebis - 2023-as évjárat - 295 lóerő - 27 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - LoadSensing - ISOBUS - Claas CEMIS 1200 GPS -...
38.990.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 8. 12:09 Fejér, Mór
A megadott ár erre az állapotra vonatkozik, ahogy a fotókon látszik. 53km/h fokozatmentes sebességváltó, rugózott híd és fülke, front hidraulika és tlt, légfék rendszerrel, 4 pár hidraulika szelep, GPS ready, gyári állapotban. Az ár leszállítva a...
33.800.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 7. 09:19 7210R Fejér, Mór
Új kora óta egy gazdás traktor! Eredeti gumik, eredeti fényezés, eredeti ülés, légfék rendszer, e23 Powershift váltóval, 6.8 literes motor, 162 literes hidraulika szivattyú, Statfire6000 navigáció, rugózott híd, front hidraulika és tlt, JD link,...
2025. január 6. 04:34 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 470 CIS+ Stage V - 2023-as évjárat - 155 lóerő - 360 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - gyári Claas...
2024. december 31. 15:04 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case 90 N - 2021-es évjárat - 86 lóerő - 349 üzemóra - klíma - légrugós ülés - EHR - keskeny nyomtáv - rugózott első híd - 5 pár hidraulika csatlakozó - 280/70 R16 + 360/70 R28 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa...
2024. december 25. 04:36 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 724 VARIO GEN6 PROFI PLUS - 2023-as évjárat - 239 lóerő - 349 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin pneumatikus - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - K80 - 152 L-es...
21.000.000 Ft
4 hete hirdető
2024. december 12. 10:02 Arion 630 Tolna, Szekszárd
Eladó megkímélt állapotban, új vásárlása miatt.
6.000.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. december 9. 18:46 Rába Baranya, Szava
Családi gazdaságból eladóvá vált Rába 250, részben felújított traktor! Új szivattyúk, teljesen felújított villamosság, új talajlámpák, 70% gumik, dereka hézagolva, felújítva, osztómű hézagolva, 12 V új önindító, 3 éves vízhűtő, kb. 200 üzemórát ment,...
11 éve hirdető
2025. január 9. 17:23 6150R Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó 2014-es gyártású John Deere 6150R típusú traktor. 50 km/h-s DirectDrive váltóval, Isobus, automata kormányzás, 3 pár hidraulika kör + Load sensing és szabad visszatérő ággal szerelt. 1 és 2 körös fékrendszer pótkocsivonófej, 3. pont...
2025. január 7. 03:54 Tolna, Tolna
120 LE, 4 hengeres, 50 km/h Motorteljesítmény: 120 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 5160 Kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulika szivattyú: 110+38 liter/perc Gumi méret:...
8.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 1. 09:39 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. Kényelmes Kabin: Modern, tágas kabin az...
2024. december 31. 04:34 314 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt FENDT 314 VARIO GEN4 PROFI+S2 - 2023-as évjáart - 140 lóerő - 74 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - gyári Fendt...
2.200.000 Ft
4 éve hirdető
2024. december 11. 10:37 Zala, Tekenye
Eladó egy jó állapotban, fedett helyen tárolt Fiat lánctalpas. Helyileg Tekenyén található.
2025. január 6. 21:59 892.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
12 éve hirdető
2025. január 3. 09:00 820 Csongrád-Csanád, Zsombó
Belarus 820 2012 évjárat második tuajdonostól 3250 üzemórával nagy órsúllyal vázmerevítővel vízmelegítővel szabadonfutós kardánnal új önindítóval légrugós üléssel turbóval segédemelővel új első gumikkal piros rendszámmal 4 év műszakival második...
12 éve hirdető
2025. január 2. 20:33 Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő MTZ 80 kisfülkés, friss műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
4.200.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 5. 12:17 Shibaura Csongrád-Csanád, Zsombó
Leírás Piros rendszámmal, érvényes műszakival, levegőrendszerrel, homlokrakodóval, jó állapotban eladó.
1.500.000 Ft
6 napja hirdető
2025. január 4. 16:31 MTZ-50 Somogy, Bálványos
Eladó homlokrakodós MTZ-50, 80-as motorral. Új első gumikkal, használható állapotban. Papírok nélkül.
1.280.000 Ft
7 éve hirdető
2024. december 29. 12:12 Pest, Gödöllő
Steyr 188 traktor osztrák papírokkal eladó! Szállítás megoldható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.697)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (409)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több