Hirdetés
Traktorok 2.698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2024. december 25. 03:16 826 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 826 Vario Profi - 2016-os évjárat - 260 lóerő - 5.986 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti computer - 5 pár...
2025. január 6. 03:44 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 660 Cmatic Cebis - 2023-as évjárat - 200 lóerő - 259 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000/1000E - ISOBUS - Cmatic 50km/h-s...
2025. január 1. 18:39 Puma 240 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH PUMA 240 CVX - 2021-es évjárat - 260 lóerő - 3.399 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - ISOBUS - GPS - Automata vonófej + K80 -...
2024. december 31. 05:54 718 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 718 Vario S 4 Profi Plus - 2020-as évjárat - 181 lőerő - 2.715 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz integrált 10,4" Vario...
10 éve hirdető
2024. december 29. 11:59 Compax 25 Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Zetor Compax 26 CL összkerékmeghajtású kistraktor, 25 LE-s, 4 hengeres, 1306 ccm-es Stage V emissziós motorral, 6/2-es szinkronizált váltóval, mechanikus irányváltóval. 540/540E fordulatú kardán, 1 pár hidraulikacsatlakozó, vonórúd, cat I-es 3 pont...
2024. december 14. 11:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 2. 04:49 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas ARION 470 - 2023-as évjárat - 150 lóerő - 214 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - ISOBUS - GPS - gyári Claas...
2024. december 25. 02:16 724 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 724 Vario Gen6 Profi Plus Setting 2 - 2022-es évjárat - 241 lóerő - 2.050 üzemóra - automata klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - GPS - Automata...
2024. december 24. 07:06 70 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr Agroplus 70 - 2001-es évjárat - 69 lóerő - 4.887 üzemóra - klíma és légfék nélkül !!! - légrugós ülés - Front hidraulika - TLT 540/750/1000 - Trima 2.0P homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - automata vonófej - 3 pár hidraulika csatlakozó...
25.950.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 7. 10:54 T7.210 Tolna, Dunaföldvár
Eladó 2016-os New Holland T7.210 traktor. 40 km/h, rugózott híd+fülke, fronthidraulika + frontkardán, gyári légfékkiépítés, Michelin gumizás. Ár: 25 950 000 Ft + ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon:...
17.500 EUR
14 éve hirdető
2025. január 7. 10:44 Egyéb traktor Hajdú-Bihar, Ártánd
Oxtrac 2001 erdészeti lánctalpas traktor, 2011-es évjárat, 1159 üzemóra, 2 tonna önsúly, 4 hengeres, 25 LE-s Perkins motor, tolólap + csörlő, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal...
2024. december 31. 02:49 6230R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6230 R - 2021-es évjárat - 230 lóerő - 2.845 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - AutoPowr váltó 50 km/h-s -...
20.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 9. 20:54 Puma 180 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta második gazdás Case traktor, fokozatmentes sebességváltó, rugózott híd és fülke, hátul szinte új gumik, elől 10%, front hidraulika és tlt, gyári ülés, gyári fényezés. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő....
99.000 EUR
12 éve hirdető
2025. január 8. 15:59 Hajdú-Bihar, Nyírábrány
John Deere 8530 traktor Wirtgen WS 250 talajstabilizátorral Évjárat: 2008 Üzemóra: 14 900 Teljesítmény: 330 LE Munkaszélesség: 250 cm Munkamélység: 50 cm Fronthidraulika, TLS, légfék, powershift váltó, klíma, jó állapotban, friss import.
2024. december 30. 06:19 Axion 870 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 870 Cmatic Cebis - 2020-as évjárat - 295 lóerő - 3832 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - hátsó keréksúly -...
42.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 10. 17:09 716 Vario Fejér, Mór
Eladó a képeken látható Fendt traktor. Garantált 3700 üzemóra , a megadott ár homlokrakodó nélkül értendő, a rakodó 2 millió forint felár ellenében megvásárolható hozzá. Gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke,...
27.590.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 8. 15:49 Arion 640 Fejér, Mór
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, rugózott híd és fülke, légfék rendszer, orrsúly készlet, Powershift váltóval, elektromos hidraulika szelepek. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa...
5 éve hirdető
2025. január 6. 16:24 Forterra 110 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zetor Forterra CL 4156 köbcentis, 110 Le-s Stage V Zetor motorral, terhelés alatti irányváltóval, 24/18 fokozatú váltóval, fokozatonként 3 automatikusan kapcsolható powershift fokozattal. 40 km/h végsebesség. Független első felfüggesztés, rugózott...
2024. december 31. 01:44 933 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 933 VARIO GEN-6 PROFI PLUS - 2021-es évjárat - 325 lóerő - 2.481 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz + 10,4" Vario terminál -...
2024. december 30. 06:39 Axion 950 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Axion 950 Cmatic Cebis - 2015-ös évjárat - 416 lóerő - 7811 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - GPS - Automata vonófej + K80 - Fedélzeti computer -...
2024. december 30. 04:59 313 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 313 Vario S4 Power + Stoll 30.1 Profiline - 2016-os évjárat - 130 lóerő - 4.661 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - Front hidraulika - TLT 540/750/1000 - Stoll homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - Fedélzeti...
2024. december 26. 21:11 9120 DTN Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2024. december 25. 00:56 Arion 420 CIS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 420 CIS - 2024-es évjárat ÚJ - 100 lóerő - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - gyári Claas FL100 homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - Automata vonófej - Fedélzeti computer - 3 pár hidraulika csatlakozó - 440/65 R28 + 540/65 R38 Nettó...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 6. 19:28 8145 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss, német importból származó Zetor 8145 típusú mezőgazdasági vontató , újszerű gumikkal. Mindösszesen 4844 üzemórát dolgozott. Az ár német forgalmival, törzskönyvvel értendő. Orbit kormányos !!!! 4 sebességes ! Mezőtúri telephelyünkön...
2.600.000 Ft
6 éve hirdető
2025. január 3. 17:32 540 Veszprém, Hegyesd
Eladó Steyr 540, jó állapotban, 2025.02.06-ig műszakival, 500-as szalagfűrésszel, ami TLT hajtású; viszont van hozzá egy 380-as villanymotor is. További információk telefonon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.698)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több