Hirdetés
Traktorok 2.694 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 10. 22:54 Traktor Békés, Telekgerendás
John Deere 6150M TLS traktor powerquad 20/20 sebességváltóval, légfékkel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 150 Üzemóra: 7196 Helység: Telekgerendás
2025. január 10. 21:57 Axion 840 Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Axion 840 CEBIS (5971 üzemórás) Hexashift 24/24 50 km/h váltó, rugózott fülke, rugózott első híd, 5 pár hidraulikakör, fronthidraulika Évjárat: 2007 Motor üzemóra: 5971 Motorteljesítmény: 236 LE Hengerűrtartalom: 6800 ccm Hengerek száma: 6...
2025. január 10. 21:47 7820 Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 7820 (22245 üzemórás) 20/20 AutoQuad 40 km/h váltó, fix híd, 4 pár kihelyezett hidraulika kör, 1+2 körös légfék, klíma, isobus Évjárat: 2006 Motor üzemóra: 22245 Motorteljesítmény: 185 LE (maximum: 203 LE) Hengerűrtartalom: 6800 ccm...
2025. január 10. 21:14 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
2025. január 10. 21:04 Arion 640 Bács-Kiskun, Baja
2025. január 10. 20:49 T8.380 Bács-Kiskun, Baja
36.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 19:49 Axion 930 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 9293 óra Teljesítmény: 259 kW/ 353 LE Gumi méretek (első): Michelin 520/70R34 Gumi méretek (hátsó): Michelin 710/75R42 Azonosító: R99-100-1307-02
9 éve hirdető
2025. január 10. 19:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2003 Üzemóra: 13500 óra Teljesítmény: 99 kW / 132 LE Gumi méretek (első): 460/85 R38 Mitas Gumi méretek (hátsó): 16.9 R28 Taurus Azonosító: R99-100-1257-02
8.700.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 19:29 Fastrac 135 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1995 Üzemóra: 10000 óra Teljesítmény: 112kW / 152LE Gumi méretek (első): ALLIANCE 480/70R30 Gumi méretek (hátsó): ALLIANCE 480/70R30 Azonosító: R99-100-1293-02
19.250.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 10. 19:24 6920 Premium Kecskemét
John Deere 6920 2007-es 6240 óra 520/85r38 420/85r28 rendszeresen karbantartott, szép állapot műtrágyát szórt és permetezett 26 000€ értékben javították nemrég a váltót GPS kábelezéssel rendelkezik TLS 20/20 fokozat
2025. január 10. 19:18 Axion 940 Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Axion 940 CEBIS (4551 üzemórás) CMATIC 50 km/h, rugózott híd, rugózott fülke, URH RTK GPS előkészítés, S3 monitor, légfék, frontkardán Évjárat: 2013 Motor üzemóra: 4551 Motorteljesítmény: 375 LE (maximum: 380 LE) Hengerűrtartalom: 8710 ccm...
2025. január 10. 18:34 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
2025. január 10. 18:19 9460R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 9460R (3616 üzemórás) 18/6 Powershift 40 km/h, JD aktív ülés, AutoTrac ready, 900/60R38 gumizás, Xenon, 3-pont hidraulika Évjárat: 2014 Motor üzemóra: 3616 Motorteljesítmény: 460 LE Hengerűrtartalom: 13500 ccm Hengerek száma: 6 Motor...
8.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 18:04 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2003 Üzemóra: 8015 óra Teljesítmény: 139 kW/ 190 LE Gumi méretek (első): Taurus 16.9R34 Gumi méretek (hátsó): BKT 520/85R42 Azonosító: R99-100-1268-02
2025. január 10. 17:54 Bács-Kiskun, Baja
27.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 17:54 Axion 810 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2015 Üzemóra: 6600 óra Teljesítmény: 210 LE / 156 kW Gumi méretek (első): BKT 600/65 R28 ÚJ! Gumi méretek (hátsó): BKT 650/65 R42 ÚJ! Azonosító: R99-100-1142-02
2025. január 10. 17:50 8S.265 Csongrád-Csanád, Csengele
Massey Ferguson 8S.265 EXDE (1863 üzemórás) Dyna E-Power 28/28 50 km/h, EXCLUSIVE, rug. híd, rug. fülke, RTK aut.kormányzás, légfék, LED, ABS Évjárat: 2021 Motor üzemóra: 1863 Motorteljesítmény: 265 LE (maximum: 285 LE) Hengerűrtartalom: 7400 ccm...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 17:34 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2011 Teljesítmény: 482kW / 655LE Gumi méretek (első): Heveder 750 mm Gumi méretek (hátsó): Heveder 750 mm Azonosító: R99-100-1321-02
2025. január 10. 17:15 New Holland Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ New Holland T5.90S 12/12 40 km/h váltó, 1+2 körös légfék, 3 pár hidraulika kör, 82L szivattyú, légrugós ülés, Hydramet homlokrakodó Évjárat: 2024/2025 Motor üzemóra: 6 Motorteljesítmény: 90 LE Hengerűrtartalom: 3600 ccm Hengerek száma: 4 Motor...
7.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 17:14 Favorit 610LS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1978 Üzemóra: 13154 óra Teljesítmény: 66 kW / 90 LE Gumi méretek (első): Kleber 340/85R28 Gumi méretek (hátsó): Michelin 18,4R38 Azonosító: R99-100-1313-02
2025. január 10. 16:59 8345RT Bács-Kiskun, Baja
48.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 16:59 826 Vario Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2014 Üzemóra: 4817 óra Teljesítmény: 188 kW / 255 LE Gumi méretek (első): Firestone 600/65 R28 Gumi méretek (hátsó): Özka 650/65 R42
2025. január 10. 16:34 7-180 Bács-Kiskun, Baja
38.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 16:19 Axion 920 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2012 Üzemóra: 10190 óra Teljesítmény: 235 kW / 320 LE Gumi méretek (első): BKT 600/70R34 Gumi méretek (hátsó): BKT 710/75R42 Azonosító: R99-100-1299-02
38.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 10. 16:04 826 Vario Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2012 Üzemóra: 8451 óra Teljesítmény: 195 kW / 265 LE Gumi méretek (első): BKT 540/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/65 R42 Azonosító: R99-100-1251-02
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.694)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (408)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (450)
- New Holland (156)
- Zetor (115)
- Több