Hirdetés
Traktorok 2.735 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
5 éve hirdető
2024. szeptember 17. 19:04 Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek, alkatrészek és traktorok értékesítésével, országos szállítással, rövid határidőn belül,...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 12:33 Jumz Borsod-Abaúj Zemplén, Hidvégardó
EO jumz65 traktor eladó, elcserélhető, homlokrakodóval, 0,7 m³ kanállal, trágya- és bála villával, két első és egy hátsó gumi új, 2027...
5 éve hirdető
2024. szeptember 15. 08:14 Békés, Békéscsaba
Motor típusa: T4 final BETAPOWER Fordulatszám: 2200 ABDULE tartály mérete: 52 Üzemanyagtartály mérete: 280 l Kormányzási szög: 55 fok...
5 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:14 X5.40 Békés, Békéscsaba
Kedves Gazdálkodók! A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek, alkatrészek és traktorok értékesítésével, országos szállítással,...
5 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:59 Békés, Békéscsaba
Motor típusa: T4 final BETAPOWER Fordulatszám: 2100 ABDULE tartály mérete: 70 Üzemanyagtartály mérete: 550 l Kormányzási szög: 55 fok...
12 éve hirdető
2024. augusztus 21. 12:49 Fejér, Székesfehérvár
AKCIÓ! MTZ traktorok homlokrakodóval kedvező áron! 820 820.4 892.2 952.3 1025.3 HÍVJON! 06302392676 06705605040 06303850471
5 éve hirdető
2024. július 31. 11:14 TRG 10400 Tolna, Bölcske
Napi használatból, családi gazdaságból, első tulajdonostól, megkímélt állapotban eladó egy Antonio Carraro TRG10400 traktor. Gépen minden...
2 éve hirdető
2024. június 8. 11:31 YTO Nógrád, Érsekvadkert
Traktor Pótkocsi Vontatott permetező Talajmaró Szárzúzó
2 éve hirdető
2024. február 26. 16:45 Bács-Kiskun, Orgovány
MTZ 2022.4 Traktor Eladó. 2015-ös évjárat, 212 lóerős 6hengeres motorral szerelt igazi ritkaság. Friss műszaki vizsgával.
2 éve hirdető
2024. február 26. 16:03 Bács-Kiskun, Orgovány
MTZ 1221.3 Traktor Eladó. 2016-es évjárat. Kitűnő állapotban, friss műszakival.
2 éve hirdető
2024. február 26. 15:53 Bács-Kiskun, Orgovány
MTZ 952.3 Traktor Eladó. 2011-es évjárat. Kitűnő állapotban, friss műszakival.
1 éve hirdető
2023. szeptember 17. 17:09 Dutra Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszafüred
Dutra UE28 gyűjtői darab! Mindene új, vagy felújított, szépen ketyeg mint a svájci óra. Telefonon érdeklődj!
6 éve hirdető
2023. február 23. 14:12 Axion 810 Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Szép megkímélt állapotban, Dohányfüst mentes rugózott kabin, Rugózott híd, 4 kihelyezett kör, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, K80+k50...
11 éve hirdető
2024. augusztus 16. 15:32 T-150K Jász-Nagykun-Szolnok, Jászalsószentgyörgy
Eladó T 150-es jó gumikkal ,Cat III vonórésszel , jó váltó-motorral , pótalkatrészekkel , üzemképes jó állapotban !
9 éve hirdető
2024. szeptember 26. 07:22 145 Bács-Kiskun, Solt
Mindene működik külföldi okmányokkal szállítás lehetséges fix ár
5 éve hirdető
2024. szeptember 12. 19:39 Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek, alkatrészek és traktorok értékesítése országos szállítással, rövid határidőn belül,...
10 éve hirdető
2024. szeptember 3. 12:04 LTZ Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Eladó, LTZ-55 nagyon jó állapotban, 4 új gumival szerelve, szervokormány, automatán kapcsolódó első hajtás, irányváltós, 2-db kuplung pedál...
7 éve hirdető
2024. július 17. 19:51 GL29 Borsod-Abaúj Zemplén, Szerencs
Kubota GL 29 kistraktor eladó! A traktor megkímélt állapotban van. Piros rendszámos.Friss műszaki vizsgával.Talajmunkát nem végzett! Üzemóra...
4 hónapja hirdető
2024. május 7. 04:38 Crystal 160 Fejér, Mór
Keresek Zts 16245 super-t családi gazdaságunk számára! Csak szép gyári állapotú érdekel és 40km/h váltos!! Előnyben az egy gazdás kevés...
1 hónapja hirdető
2024. augusztus 12. 16:50 4755 Csongrád-Csanád, Szegvár
John Deere 4755 eladó! Évjárat: 1990 Műszaki: 2027. augusztusig Korának megfelelő állapotban. Azonnal munkára fogható. Érd: Bába Miklós...
12 éve hirdető
2024. szeptember 25. 17:39 180 Hajdú-Bihar, Furta
MTZ 50 műszaki lejárt rakodóval kanál villa van hozzá nagyon jó motorral hidraulikaval 4 olajnyomassal
12 éve hirdető
2024. július 30. 10:39 Zala, Nagykanizsa
1év teljes körű garancia! 5év műszaki vizsgával! Finanszírozás tekintetében a cégünk több bankkal van kapcsolatban,ezáltal ügyfeleinknek a...
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 14:19 Tolna, Dunaföldvár
Az MTZ 1221.3 traktor klasszikus, jól bevált erőgép mely fontos szerepet tölt be a magyarországi kis és közepes gazdaságokban. Kiváló...
6 éve hirdető
2024. szeptember 22. 21:34 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
KI NE SZERETNE EGY FERRARIT? Állattartó telepek megújításának támogatása pályázatban elszámolható! A Ferrari Stellar K90 Kubota motoros...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.735)
- Case IH (142)
- Claas (203)
- Egyéb traktor (85)
- Farmtrac (79)
- Fendt (178)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (109)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (133)
- Zetor (127)
- Több