Hirdetés
Traktorok 2.698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 9. 14:59 6465 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6465 - 2008-as évjárat - 6.190 üzemóra - 130 lóerő - 24 + 24 fokozatú Dyna 6 6 poweres váltó - fronthidraulika - homlokrakodó - kabinrugózás - rugózott első híd - 4 pár hidraulika csatlakozó - légfék - klíma - 480/65R28 + 460/85R38...
2025. január 9. 14:49 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz Agrotron 7220 ST - 2015-ös évjárat - 220 lóerő - 4.721 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540E/1000 - Automata vonófej - Fedélzeti computer - 4 pár hidraulika csatlakozó - 540/65...
2025. január 9. 14:09 G125 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra G125 Active - 2021-es évjárat - 125 lóerő - 860 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - gyári homlokrakodóval - Automata vonófej - hátsó keréksúly -...
13 éve hirdető
2025. január 9. 14:08 820 Vario Békés, Békéssámson
Nagyon keveset használt gyári Fendt homlokrakodó konzol, multi kuplunggal, visszafolyó ággal a hidromotornak. 716-on volt. Újszerű állapotban eladó.
2025. január 9. 13:59 Győr-Moson-Sopron, Győr
Leírás A Solis termékskála egyik legmegbízhatóbb és strapabíró tagja volt eddig a 3 hengeres motorral szerelt Solis 50 RX traktor. Az új 50 lóerős Stage V modell esetén katalizátorral, részecskeszűrővel és turbóval is felszerelték a motort, ami úgy...
2025. január 9. 13:49 Favorit 512C Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt Favorit 512 C - 1995-ös évjárat - 118 lóerő - 6.698 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - Légfék - Stoll ALS homlokrakodóval - Automata vonófej - 4 pár hidraulika csatlakozó - 420/70 R28 + 5270/70 R38 Nettó áron megvásárolható...
2025. január 9. 13:29 Elios 210 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Elios 210 - 2020-as évjárat - 75 lóerő - 1.597 üzemóra - 24+24 fokozatú váltó - elektromos irányváltó - légrugós ülés - EHR - TLT 540/540E - gyári Claas homlokrakodóval - Automata vonófej - 59 L-es olajszivattyú - 2 pár hidraulika csatlakozó -...
2025. január 9. 13:19 Axion 830 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Axion 830 Cmatic - 2015-ös évjárat - 239 lóerő - 3.134 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - K80 - Fedélzeti computer - 5 + 1...
2025. január 9. 13:09 312 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 312 Vario TMS - 2011-es évjárat - 125 lóerő - 7.626 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - gyári Fendt homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - hátsó keréksúly - 4 pár...
2025. január 9. 12:59 6170M Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6170M - 2013-as évjárat - 170 lóerő - 5.526 üzemóra - klíma - légrugós ülés - EHR - Front hidraulika - K80 - Fedélzeti computer Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető - Áfa körös vállalkozó....
3 éve hirdető
2025. január 9. 12:55 892.2 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Gyári állapotában, elől új BKT gumikkal, hátul a gyáriak 70%! 2110 üzemórával, levegős Grammer üléssel! 2017-es BlackBull Junior 1,4 típusú újszerű állapotban lévő joystick vezérléssel, lengéscsillapítás, elektromos 3.körrel ellátva! Egyben vagy...
2025. január 9. 12:49 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 5.140 DYNAMIC COMMAND - 2023-as évjárat - 131 lóerő - Demós bemutató gép - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - TLT 540/540E/1000 -...
2025. január 9. 12:39 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 7.225 Auto Command - 2023-as évjárat - 180 lóerő - demós, bemutató gép - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - ISOBUS - Automata...
2025. január 9. 12:29 T8.435 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland T 8.435 GENESIS PLMI ULTRA COMMAND - 2024-es - ÚJ GÉP - 401 lóerő - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - TLT 540/1000 - ISOBUS - Automata vonófej + K80...
2025. január 9. 12:19 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra T 144 V SMARTTOUCH MR19 VERSU - 2017-es évjárat - 155 lóerő - 3.690 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - Automata vonófej + K80 - hátsó keréksúly...
2025. január 9. 11:59 Xerion 4000 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Xerion 4000 Trac VC - 2014-es évjárat - 419 lóerő - 6.328 üzemóra - klíma - légpárnás ülés - kabinrugózás - rugózott első híd - légfék - Front hidraulika - Cebis terminál - Mullti controllos kartámasz - 4 + 2 pár hidraulika csatkakozó - 710/85...
2025. január 9. 11:59 26 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
11 éve hirdető
2025. január 9. 11:57 Rába Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó gömbölyű hidas Rába Steiger 250, szögbeállíthatós tolólappal, jó gumikkal.
2025. január 9. 11:49 Steiger 550 Quadtrac Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Case IH QUADTRAC 540 - 2018-as évjárat - 540 lóerő - 5.282 üzemóra - 6 hengeres FPT motor - klíma - legrugós ülés További információkért keresse kollégánkat! Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető - Áfa körös...
11 éve hirdető
2025. január 9. 11:39 Hattat Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok: ▪ Motor típusa: FPT F28TCA (IVECO leányvállalat) – Stage V, Turbo & Intercooler ▪ Maximális motor teljesítmény: 75 kW/102 LE ▪ Maximális nyomaték: 415 Nm ▪ Hengerek száma: 4 ▪ Hengerűrtartalom: 2797 cm3 ▪ Sebességváltó: teljesen...
2025. január 9. 11:19 Arion 430 CIS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 430 CIS-Panoramic - 2017-es évjárat - 109 lóerő - 5.667 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - panoráma tető - Légfék - EHR - TLT 540/540E/1000 - gyári Claas homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - Automata vonófej - 110 L-es...
11 éve hirdető
2025. január 9. 11:19 Hattat Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok: ▪ Motor típusa: FPT F28TCA (IVECO leányvállalat) – Stage V, Turbo & Intercooler ▪ Maximális motor teljesítmény: 67 kW/91 LE ▪ Maximális nyomaték: 382 Nm ▪ Hengerek száma: 4 ▪ Hengerűrtartalom: 2797 cm3 ▪ Sebességváltó: teljesen...
2025. január 9. 11:09 Ares 656 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Ares 656 - 2005-ös évjárat - 5.490 üzemóra - 132 lóerő - fronthidraulika - kabinrugózás - légfék - klíma - EHR - 3 pár hidraulika csatlakozó - 480/70R28 + 580/70R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető...
4 éve hirdető
2025. január 9. 10:24 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család egyenes első hidas, turbó nélküli modellje homlokrakodóval szerelve, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Traktor műszaki adatok: Motor: -...
4 éve hirdető
2025. január 9. 10:14 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a fehérorosz traktorgyár kis testű modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Motor: - Háromhengeres, közvetlen befecskendezéses turbodiesel intercoolerrel - Típus: Landini LDW1603/B3 -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.698)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (408)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (453)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több
Sajtóközlemény