Hirdetés
traktor találatok 1.182 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. április 15. 14:29 Fotrak Veszprém, Veszprém
Cégünk a Novatech Economic Shandong cég generál importőre, így az általuk gyártott Fotrak traktorokat és munkaeszközöket kizárólagos joggal hozzuk be az országba, forgalmazzuk és biztosítjuk a szerviz (alkatrész) hátterét. A Novatech Economic...
11.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 14:09 1000 Hajdú-Bihar, Ártánd
Fiat 1000DT traktor, 6 hengeres, 100 LE Fiat motor, mechanikus váltó, gardán kimenet, újszerű gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
9.900.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 15. 14:09 MTZ-820 Somogy, Nagybajom
Belarus MTZ 820 traktor 2022 gyártás, 2023. 10. hónapban lett forgalomba helyezve, klímás, 2300 üzemóra, ablakok hivatalosan sötétítve. KHR 80 homlokrakodóval eladó. Két új első gumi ajándék. Ár: 9.900.000 Ft, nem alkuképes.
2025. április 15. 14:02 65 Csongrád-Csanád, Csengele
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
12.200.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 15. 13:54 Pest, Törtel
2400 ó. klíma. USB rádió. Hagyományos Deutz Fahr motor. EU4-es még. Kívül-belül megkímélt. Csak vetésre és kaszálásra volt használva. Gyári gumikkal, 90%-os elöl-hátul.
2025. április 15. 13:51 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra T 194 Active - 2018-as évjárat - 5.515 üzemóra - 190 lóerő - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - TLT 540/1000 - Automata vonófej + K80 - 160...
12 éve hirdető
2025. április 15. 13:49 T6030 Delta Csongrád-Csanád, Zákányszék
New Holland T6030 Delta traktor, 2008, 117 le, 7718 óra, fekete rendszám, 2029.02-ig műszakival, 28 t vontatással, 16/16 ElectroCommand váltóval, elől 70%-os 14,9R28, hátul 50%-os 18,4R38 gumikkal, 2 pár hidraulika körrel, nagyon jó állapotban eladó.
2025. április 15. 13:49 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Győr
Új AMS 554 traktor homlokrakodóval, raktárról, akár azonnal vihető! Teljesítmény: 40 kW/55 LE Súly: 1880 kg Kormányzás: Orbit/szervó Hajtás: Aszinkron váltó, 8+8 sebesség (irányváltó) Emelési teherbírás: 700 kg (a háromponton) Külső méretek (HxSzxM)...
2025. április 15. 13:49 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6R130 TRAKTOR ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:45950000 huf Évjárat: 2024 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 130 LE Adblue: Igen Önsúly: 6500 kg Maximális...
12 éve hirdető
2025. április 15. 13:34 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80 kisfülkés traktor, 1983, rendszám nélkül, gyenge fülkével, jó műszaki állapotban eladó.
13.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 13:29 Explorer 80 Hajdú-Bihar, Ártánd
Same Explorer 80CHD lánctalpas traktor, 1990-es évjárat, 4 hengeres Same motor, 80 lóerő, 2600 üzemóra, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes kínálatunkért látogassa meg a weboldalunkat:...
9.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 15. 13:24 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
25 LE, összkerékhajtás, 8+8 irányváltó, 2 körös hidraulika csatlakozás, kompresszor, orr- és keréksúlyok, stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 EUR 5 évre.
4.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 15. 13:19 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
25 Le, 1 m szélesség, összkerékhajtás, 9+3 váltó, 1 körös hidraulika csatlakozás, orrsúly, stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 Eur 5 évre.
2025. április 15. 13:14 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra T234D - 2021-es évjárat - 3.125 üzemóra - 230 lóerő - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz inegrált érintőképernyős kijelzővel - TLT 540/1000 -...
29.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 15. 13:14 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
100 LE, gyári ,klímás fülke, összkerékhajtás, 16+8 váltó, 3 körös hidraulika csatlakozás, kompresszor, orr- és keréksúlyok, panoráma kamerarendszer stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 EUR 2 évre. A feltüntetett ár nem tartalmazza a...
34.760.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 13:14 5S.105
Pályázatba berakható, új gép. Maximális teljesítmény: 105 Le, 4 hengeres, 4400 cm³ motor, Dyna-4 sebességváltóval, 16x16 fokozat, 40 km/h, AutoDrive, oldalsó kipufogó SCR-rel - Tier 5, Multipad joystick, CCLS 110 l/min, olajfelfogó tartály,...
2025. április 15. 13:05 8320R Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 8320 R - 2017-es évjárat - megkímélt állapotban - 6.750 üzemóra - 320 lóerős 6 henges motor - klíma - légrugós ülés - elektromosan állítható visszapillantó tükrök - Led munkalámpák - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR -...
22.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 15. 13:04 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
75 Le, gyári , klímás fülke, összkerékhajtás, 12+12 irányváltó, 3 körös hidraulika csatlakozás, kompresszor, orr- és keréksúlyok, panoráma kamerarendszer stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 Eur 5 évre.
37.160.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 12:54 6S.135 Vas, Szombathely
Leírás: 4900 cm³-es AGCO Power erőforrás, készletes, új gép. 24/24 fokozatú Dyna6 sebességváltó Autodrive funkcióval. 40 km/h végsebesség. Összkerék Quad Link rugózott híd és mechanikusan rugózott fülke. 3,2 t mellső emelőmű egy pár hidraulika...
2.500.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2025. április 15. 12:49 Yanmar Veszprém, Úrkút
Hernyótalpas szamuráj! Lánctalpas szörnyeteg, nagyon jó állapotban. Diesel, 3 hengeres motor, 16 lóerejével. Gyorscsatlakozós, 3 pont függesztés (csak egy mozdulat, és cserélhető az eszköz). Automata szintezés (a talajmarás mélysége és dőlése is). A...
12 éve hirdető
2025. április 15. 12:44 John Deere Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 5820 traktor, 2005, 90le, 9400 óra, elől 380/70R24 60%, hátul 480/70R34 80%-os gumikkal, gyári fronthidraulika és frontkardán, 2 pár hidraulika körrel, kitűnő állapotban eladó.
7.290.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. április 15. 12:24 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülke nélküli traktor, készletről, azonnal elvihető!
12 éve hirdető
2025. április 15. 12:19 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80-as traktor, 1988, piros rendszámmal, 2025.11-ig műszakival, 10t vontatással, dupla légtartállyal, vízmelegítővel, kis önindítóval, jó gumikkal nagyon jó állapotban eladó.
22.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 12:14 Hajdú-Bihar, Ártánd
New Holland G210 traktor, 1996-os évjárat, 210 LE, 6 hengeres Ford motor, 4x4 meghajtás, légfék, klima, levegő kompresszor, powershift váltó, megkimélt állapotban, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal...
2025. április 15. 11:54 Pasquali Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: Az PASQUALI Siena kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! •Garancia •Országos...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.182)
- Case IH (28)
- Egyéb traktor (89)
- Farmtrac (190)
- Fendt (29)
- John Deere (121)
- Massey Ferguson (45)
- McCormick (47)
- MTZ / Belarus (238)
- New Holland (28)
- Pasquali (30)
- Több
