Hirdetés
traktor találatok 1.170 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
15.300.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 16. 09:04 952.7 Somogy, Nagybajom
MOTOR.: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény 70 (95) kW (LE) Sebességfokozat, 14/12 Alap felszereltség: -Klíma -Első ballaszt -LED...
12.200.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:54 892.2 Somogy, Nagybajom
MTZ-892.2 traktor 12.200.000 Ft+Áfa Fémburkolatos, turbós 95 LE motorral, mechanikus váltós traktor. Egyenes első híddal. Motor...
26.200 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:54 Tolna, Dunaföldvár
MTZ 820-as garanciális, új traktor, hivatalos márkakereskedésből, kedvező áron készletről megvásárolható. Személyesen: Dunaföldvár, Dankó...
2024. augusztus 16. 08:46 26 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
10.300.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:44 820 Somogy, Nagybajom
MTZ-820 traktor 10.300.000 Ft+Áfa Szöghajtásos/gólyalábas kivitel. D 243 2S motorral, 80 LE, lassú jármű. Tartozékok: orrsúly, keréksúly,...
17.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:39 1221.3 Somogy, Nagybajom
MTZ-1221.3 traktor 17.000.000 Ft+Áfa Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 5000 kg. emelőképesség Motor: D-260 .2 S 2.Turbós 132 LE...
4.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:34 3030 Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 3030 traktor, 1987-es evjarat, 6 hengeres 90 LE motor, mechanikus valto, kisebb javitasra szorul, importbol. Az árat a napi...
35.500.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:24 Zala, Alsópáhok
Alig használt gép, alkalmi vétel! Üzemóra: 480 ! Első forgalomba helyezés: 2023.09.18. 3 év/3.000 üó garancia! Alsópáhokon tekinthető meg....
2024. augusztus 16. 08:19 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Front TLT, Front hidraulika, Gumi Méretek:...
2024. augusztus 16. 08:14 Arion 660 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Front TLT, Fokozatmentes...
7.200.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 16. 08:14 TS115 Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
2001-es évjárat, 9183 üzemóra, 6 hengeres, hagyományos adagolós Iveco motor (81 kW - 115 LE), 540/1000 kardán fordulat, 4 pár kihelyezett...
2024. augusztus 16. 07:54 Arion 440 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Automata vonófej, Front hidraulika, Powershift váltó, Gumi Méretek: Michelin 480/65R28 (90%); Michelin...
6.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 16. 07:34 6105M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Traktorok 100LE-től 300LE-ig bérbe vehetőek kedvező feltételekkel. Önnek csak az üzemóra díjat kell állnia a szervizelést és a...
7.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 07:34 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Baja
Műszaki jellemzők: Motor típus: YUCHAI YCF3050 Diesel, 4 hengeres, vízhűtéses Teljesítmény: 37 kW / 50 LE Saját tömeg: 3050 kg Külső...
2024. augusztus 16. 07:29 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nem elfekvő, idei gyártású TYM traktort kínálunk eladásra! Nagy rövid határidővel, vizsgáztatva, helyszínre szállítva. Univerzális könnyű...
21.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 16. 07:04 Racing 190 Hajdú-Bihar, Ártánd
Lamborghini Racing 190 traktor, 1998-as évjárat, 6 hengeres 190 LE motor, 4x4 meghajtás, front gardán, front hidraulika, ellensúlyok,...
9.680.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 07:04 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Baja
Műszaki jellemzők: Motor típus: Diesel 4 hengeres YUCHAI / XINCHAI motor Teljesítmény: 56 kw / 75 Le Saját tömeg: 3100 kg Külső méretek:...
4.200 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 16. 06:54 4712 Hajdú-Bihar, Ártánd
Zetor 4712 traktor, 1680 üzemóra, 3 hengeres 45 lóerős motor, mechanikus váltó, megkimélt gyári állapotban. Az árat a napi euró/forint...
7.680.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 06:34 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Baja
Műszaki jellemzők: Motor típus: YUCHAI YCF3050 Diesel, 4 hengeres, vízhűtéses Teljesítmény: 37 kW / 50 LE Saját tömeg: 3050 kg Külső...
2024. augusztus 16. 06:34 Egyéb traktor Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK Motor: HATZ 3H50T Teljesítmény kW/HP: 19/26 Motor fordulatszám, fordulat/perc: 2800 Hengerűrtartalom (ccm): 1464...
4.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 06:24 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Baja
rakodogepcentrum hu AGRI Tracking 604 kistraktor 60LE YTO motor (150-170cm szélességben) Műszaki jellemzők: Motor típus: YTO YD4100T Diesel...
5 éve hirdető
2024. augusztus 16. 06:19 Solis Zala, Nova
FIGYELEM !!! HÁROM ÉV GARANCIA ! 3-5 ÉV HITEL ! HASZNÁLT GÉP BESZÁMITÁS !Az Agrosat Gépker új traktort ajánl ami felveszi a versenyt...
13.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 06:14 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Baja
Műszaki jellemzők: Motor típus: Diesel 4 hengeres vízhűtéses YTO motor Euro5 vizsgáztatható Teljesítmény: 81 kw / 110 Le Saját tömeg: 4700...
2024. augusztus 16. 06:09 1050 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Fokozatmentes hajtás, Gumi...
5.480.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 06:09 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Baja
rakodogepcentrum hu AGRI Tracking 604 kistraktor 60LE YTO motor (150-170cm szélességben) Műszaki jellemzők: Motor típus: YTO YD4100T Diesel...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.170)
- Case IH (43)
- Claas (103)
- Deutz Fahr (28)
- Egyéb traktor (74)
- Farmtrac (112)
- Fendt (111)
- John Deere (133)
- Massey Ferguson (57)
- MTZ / Belarus (200)
- New Holland (34)
- Több
Sajtóközlemény
![AMAZONE MultiFunctions a precíziós szemenkénti vetéshez](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5124/cikk_75124/amazone_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)
AMAZONE MultiFunctions a precíziós szemenkénti vetéshez
A precíziós mezőgazdaság jelentősége egyre inkább növekszik.
Hirdetés
![ÁTK Pályázat? Átfogó gépkínálat minden gazdasági méretre!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4939/cikk_74939/kuhn_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)
ÁTK Pályázat? Átfogó gépkínálat minden gazdasági méretre!
Az ÁTK Pályázat mindenkit lázban tart. Mi most összegyűjtöttük az egyik...![Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8403/cikk_58403/szilvapalinka_fill_540x300_0.jpg)