Hirdetés
vetőgép találatok 9 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A direktvetőgépek alkalmazása során a vetőmag különösebb megelőző lépésben történő előkészítő talajművelés nélkül kerül közvetlenül a tarlóba. A módszert egyre inkább előszeretettel alkalmazzák a szárazabb területeken, így a klímaváltozás hatásaira adott válaszként már hazánkban is megjelentek a direktvetőgépek.
A direktvetés elsődleges célja, hogy a vetőmagot már közvetlenül az előző növénykultúra tarlójába juttassuk, így a talaj igazán kismértékű bolygatása mellett történik a vetés. Ennek számos előnye lehet a körülményektől függően, azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyenfajta műveléstechnika esetében a mechanikai gyomszabályozás is háttérbe szorul, illetve a növényi maradványok bomlása is lassabban következik be, és a direktvetés alkalmazásának a kártevőkre (például csigák) is kisebb a hatása.
Hazánkban egyelőre a direktvetőgépekkel történő vetés kizárólagosan még ritkán képvisel önálló és teljeskörű megoldást, ehelyett inkább a szántást vagy a csökkentett menetszámú művelést alkalmazó gazdaságoknál lelhető fel, egyfajta kiterjesztett alternatív lehetőségként. Az ismertebb vetőgép forgalmazók kínálatában megtalálhatóak a direktvetőgépek is, így a Piactér apróhirdetései között is találunk Amazone, Väderstad, Agro-masz, Kverneland, Farmet, Lehner direktvetőgép modelleket.

Olvasson tovább
2024. július 13. 17:54 Direktvetőgép Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. július 4. 14:26 Direktvetőgép Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Express 3 TD - 2010-es évjárat - 1.749 hektárt vetett - 3 m munkaszélesség - függeszett - 2+2 nyomlazító - 2 oldali nyomjelző -...
2024. június 23. 13:14 Direktvetőgép Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Pronto 6 KR - 2015-ös évjárat - 6 méteres munkaszélesség - 2220 hektárt vetett - 1050 üzemóra - vontatott - dupla tárcsás...
2024. június 23. 09:54 Direktvetőgép Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch EXPRESS 3 KR vetőgép - 2021-es évjárat - 813 hektárt vetett - függesztett - kardántengely - 1500 L-es magtartály - nyomjelző -...
2024. június 23. 09:34 Direktvetőgép Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Sky Agriculture MAXI DRILL WT256B vetőgép - 2013-as évjárat - 7500 hektárt vetett - vontatott - 4100 L-es magtartály - nyomjelző -...
2024. június 12. 15:32 Direktvetőgép Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 2. 08:44 Direktvetőgép Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
240.000 Ft
1 hete hirdető
2024. július 9. 08:50 Direktvetőgép Veszprém, Bakonyszücs
Eladó Lajta 32 csoroszjás vetőgép, teljes szerelt tárcsás vetősor. Hibátlan állapotban.
4.000.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2023. április 11. 12:28 Direktvetőgép Borsod-Abaúj Zemplén, Cserépfalu
Eladó AGROTEC IDRO 2000l saját motoros hidro vetőgép
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Vetőgép, palántázó
- Direktvetőgép (9)
![Álőstermelőket lepleztek le a Nébih ellenőrei](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4413/cikk_74413/piac-ellenorzes-ostermelo-1_fill_540x300_0.jpg)
Álőstermelőket lepleztek le a Nébih ellenőrei
Mutatjuk, mit ellenőrzött a hivatala és milyen szabálytalanságokat találtak.![Együtemű, 500 köbcenti, 120 lóerő – új motor született +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4404/cikk_74404/1motor-lead_fill_540x300_0.jpg)