Gumiabroncs 6.131 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
157.630 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 18.4 Magasság: 0 Átmérő: 26 Mintázat: FARMPRO 324 Terhelésindex: 146 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
277.693 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 400 Magasság: 80 Átmérő: 24 Mintázat: ENDURION Terhelésindex: 162 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
897.772 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 710 Magasság: 60 Átmérő: 38 Mintázat: TRAXION OPTIMALL Terhelésindex: 174 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
42.323 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 200 Magasság: 60 Átmérő: 14.5 Mintázat: V-61 Terhelésindex: 106 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
478.024 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 600 Magasság: 55 Átmérő: 26.5 Mintázat: FLOTATION OPTIMALL Terhelésindex: 170 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
638.386 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 480 Magasság: 80 Átmérő: 46 Mintázat: TRAXION 85 Terhelésindex: 158 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
32.165 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Armour Szélesség: 6.50 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: F2 Terhelésindex: Sebességindex: Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
1.001.539 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 710 Magasság: 70 Átmérő: 38 Mintázat: TRAXION XXL Terhelésindex: 171 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
715.118 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 710 Magasság: 50 Átmérő: 30.5 Mintázat: FLOTATION OPTIMALL Terhelésindex: 178 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
30.047 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 250 Magasság: 50 Átmérő: 8 Mintázat: GREENTRAX Terhelésindex: 90 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
94.874 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 12 Magasság: 0 Átmérő: 16.5 Mintázat: 202 Terhelésindex: 141 Sebességindex: A2 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
333.917 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 480 Magasság: 80 Átmérő: 26 Mintázat: ENDURION Terhelésindex: 160 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
86.370 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 320 Magasság: 65 Átmérő: 16 Mintázat: TRAXION 65 Terhelésindex: 117 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
59.071 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 12.5 Magasság: 80 Átmérő: 15.3 Mintázat: AW SPECIAL Terhelésindex: 142 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
962.520 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 650 Magasság: 75 Átmérő: 38 Mintázat: TRAXION XXL Terhelésindex: 169 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
100.024 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 15 Magasság: 70 Átmérő: 18 Mintázat: AW Terhelésindex: 151 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
201.252 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ceat Szélesség: 560 Magasság: 45 Átmérő: 22.5 Mintázat: FLOATMAX FT Terhelésindex: 152 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
48.882 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 320 Magasság: 55 Átmérő: 12 Mintázat: GREENTRAX Terhelésindex: 116 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
32.063 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 210 Magasság: 60 Átmérő: 10 Mintázat: GREENTRAX Terhelésindex: 87 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
186.961 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 400 Magasság: 70 Átmérő: 20 Mintázat: TRAXION VERSA Terhelésindex: 149 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
239.567 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 400 Magasság: 70 Átmérő: 24 Mintázat: ENDURION Terhelésindex: 152 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
82.732 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 12.4 Magasság: 0 Átmérő: 24 Mintázat: SGP-04 SUPRA GRIP Terhelésindex: 120 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
1.237.598 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 710 Magasság: 75 Átmérő: 42 Mintázat: TRAXION XXL Terhelésindex: 175 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
642.126 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 600 Magasság: 60 Átmérő: 30.5 Mintázat: ENDURION TRAILER Terhelésindex: 173 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
732.512 Ft +ÁFA
2026. január 2. 21:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 600 Magasság: 70 Átmérő: 30 Mintázat: TRAXION OPTIMALL Terhelésindex: 168 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.131)

A C-vitamin igazi bajnoka: a piros kaliforniai paprika
Akár egyetlen darabbal biztosítható a napi ajánlott bevitel többszöröse is.
Az európai mezőgazdaság fekete napja? Aláírták a Mercosur-t
Hétszázmillió lakost érintő gazdasági térség jöhet létre._fill_540x300_0.jpg)