Hirdetés
Henger, tömörítő 590 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
890.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 9. 16:54 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Dal-Bo 310/45 tip 310 cm munkaszélességű 45 cm gyűrűátmérőjű 3 pont függesztett cambridge henger összecsukhatós jó azonnal munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2025. január 9. 16:39 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
11.100 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 9. 16:29 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 6,4 m • Szállítási szélesség: 2,25 m • Szállítási magasság: 3,23 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m • Teljesítményigény: 80-100 LE • Aprító egységek száma: 2 db • Kések száma: 15 db • Munkasebesség: 15-20 km/h •...
3.950.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 9. 15:53 Egyéb henger Tolna, Dunaföldvár
Új magyar gyártmányú Cambrigde henger hidraulikus simítóval, vastag falú anyagból, kiváló minőségben megrendelhetők, készletről (5,2 m) elvihető. Szélesség egyedi kérésre. A legkedvezőbb áron! 5,2 henger + simító : 3 950 000 Ft + áfa Személyesen:...
270.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 9. 15:47 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagyhalász
Eladó egy 3 m széles tömörítő henger, Fra-Laz gyártmány.
5.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 9. 15:34 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 4,2 m • Szállítási szélesség: 4,57 m • Szállítási magasság: 1,5 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m • Teljesítményigény: 70-90 LE • Aprítóegységek száma: 1 db • Kések száma: 20 db • Munkasebesség: 15-20 km/h •...
15.400 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 9. 15:29 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 5 m • Szállítási szélesség: 2,48 m • Szállítási magasság: 2,57 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m • Teljesítményigény: 75-95 LE • Aprítóegységek száma: 4 db • Kések száma: 30 db • Munkasebesség: 15-20 km/h • Függesztés:...
5.764.000 Ft +ÁFA
7 hónapja hirdető
2025. január 9. 15:04 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győr
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16-18 cm-esre). A felaprított szármaradvány ezáltal hamarabb lebomlik a talajban. A 18-25 km/h munkasebességnek köszönhetően gyorsan és hatékonyan tudunk...
11.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 9. 14:59 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 6 m • Szállítási szélesség: 2,38 m • Szállítási magasság: 1,38 m • Szállítási hosszúság: 4,93 m • Teljesítményigény: 70-90 LE • Aprítóegységek száma: 3 db • Kések száma: 30 db • Munkasebesség: 15-20 km/h •...
2025. január 9. 14:49 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
17.400 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 9. 14:49 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 6,4 m • Szállítási szélesség: 2,25 m • Szállítási magasság: 3,23 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m • Teljesítményigény: 80-100 LE • Aprítóegységek száma: 4 db • Kések száma: 30 db • Munkasebesség: 15-20 km/h •...
10.200 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 9. 14:39 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 4,2 m • Szállítási szélesség: 4,57 m • Szállítási magasság: 1,5 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m • Teljesítményigény: 70-90 LE • Aprító egységek száma: 2 db • Kések száma: 40 db • Munkasebesség: 15-20 km/h •...
2025. január 9. 14:14 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
330.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 9. 13:59 Egyéb henger Pest, Nagykőrös
Gyűrűs henger , dupla soros , 3 pont függesztett , még facsapágyas , cakkos hengergyűrűkkel , rögtörőhenger , tömörítőhenger , munkára fogható állapotban eladó , kérem csak telefonon érdeklődjön .
1.653.000 Ft +ÁFA
7 hónapja hirdető
2025. január 9. 13:29 Aprító henger Tolna, Szekszárd
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16-18 cm-esre). A felaprított szármaradvány ezáltal hamarabb lebomlik a talajban. A 18-25 km/h munkasebességnek köszönhetően gyorsan és hatékonyan tudunk...
11 éve hirdető
2025. január 9. 12:41 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vontatott 6,2 m-es Cambridge henger, hidraulikus csukással, hidraulikus állítású mellső simítóval, 560-as hengersorral. Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói út 104.
4 éve hirdető
2025. január 9. 12:29 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
AGRONA WNT-300 frontra szerelhető aprító henger, közvetlenül a Magyarországi importőrtől! - 3,0 m munkaszélesség - 2 db 420 mm átmérőjű henger, edzett acél késekkel - védőburkolat - 840 kg önsúly - Opcióban világítással szerelve - 12 hónap garancia...
220.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 9. 12:29 Egyéb henger Pest, Nagykőrös
Gyűrűs henger vontatott 360 cm munkaszélességű 28 cm gyűrűátmérőjű munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
650.000 Ft
13 éve hirdető
2025. január 9. 12:24 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
LEMKEN VARIOPACK 80 , szántáselmunkáló henger jó állapotban eladó.
2025. január 9. 12:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
11 éve hirdető
2025. január 9. 12:19 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 4,5 m Szállítási szélesség: 2,36 m Gyűrűk átmérője: 500/450 mm Gyűrűk száma: 87 db Tömeg: 1 840 kg Teljesítmény igény: 80 LE Gumizás: 10/75-15.3 10-12PR Felső bekötésű vonórúddal, támasztó lábbal. Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 9. 12:14 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro 6,2 m-es osztott késes- tárcsasoros aprítóhenger talajkövető szárnykialakítással rövid szállítási határidővel. Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - hossz- ill. keresztirányú aprítás egy menetben - TALAJKÖVETŐ...
1.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 9. 12:09 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Front ill. hátsó függesztésű- minőségi 3,0 m munkaszélességű- osztott késes aprítóhenger gumibakos rezgéscsillapítással- KÉSZLETRŐL AZONNAL. Felépítése, műszaki paraméterei: - 3,0 m munkaszélesség - nyitott felépítésének köszönhetően nehezebben tapad...
2025. január 9. 11:44 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 540 csillag gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 5,4 méteres munkaszélesség - • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális csapágyazás kettős tömörítéssel a tökéletes...
2025. január 9. 11:39 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének, az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában: - 8,2 méteres munkaszélesség - SAT rendszer, mely biztosítja a gép után az egyenletes talajtömörséget -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (590)
- Aprító henger (135)
- Crosskill henger (17)
- Egyéb henger (74)
- Rögtörő henger (150)
- Tömörítő henger (151)