Hirdetés
Facsemete 235 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A facsemeték között egyaránt megtalálhatjuk az ipari és erdészeti célú hasznosításban érdekes fafajták, illetve kisebb számban a népszerűbb gyümölcsfa és fás szárú haszonnövény fajták egyedeit is, ahogyan természetesen a különféle díszfák és dísznövények is a kínálat szerves részét képezik. Facsemeték és bokrok, cserjék (merthogy ezek is számmal előfordulnak az apróhirdetések között) tenyésztésével és forgalmazásával elsősorban hivatásos növényszaporítók és faiskolák foglalkoznak.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.

Olvasson tovább
2025. április 10. 12:39 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 12:24 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 12:19 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Kissé érzékeny a téli lehűlésekre, termőképessége közepes. Kései érése miatt értékes fajta. Érési ideje:...
2025. április 10. 12:14 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 12:09 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Rendszeres és bő terméshozás, jó alkalmazkodóképesség jellemzi. A téli lehűlésekkel szemben ellenálló. Érési...
2025. április 10. 12:04 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 12:04 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Bőtermő. Érési ideje: Középérésű fajta, augusztus első-második dekádján. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú. Gyümölcse...
2025. április 10. 11:59 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 11:59 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Nem egyenletes. Egyes években ritkítani kell. Érési ideje: Korai érésű, július közepén. Gyümölcs jellemzői: Sárga...
2025. április 10. 11:59 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Jó. Érési ideje: Július 2-3. dekádjában érik. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú. A gyümölcs középnagy, 80 g tömegű....
2025. április 10. 11:54 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 11:54 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Rendszeresen és bőven terem. Érési ideje: Augusztus első dekádjában. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú. Gyümölcse...
2025. április 10. 11:54 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Későn termőre forduló, de biztonságosan termeszthető, rendszeresen és bőven termő fajta. Érési ideje: Augusztus...
2025. április 10. 11:49 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091
2025. április 10. 11:49 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Rendszeresen és bőven terem, túlkötődésre hajlamos. Érési ideje: Korai érésű, július közepén. Gyümölcs jellemzői:...
2025. április 10. 11:44 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Jó. Érési ideje: Augusztus közepén érik. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú. Gyümölcse nagy (140 g). Gömb alakú,...
2025. április 10. 11:39 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Termőképessége nagy, de a fagyérzékenysége következtében terméshozama változó. Érési ideje: Szeptember elején...
2025. április 10. 11:29 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Rendszeresen és bőven termő fajta. Érési ideje: 20 nappal a Redhaven után. Gyümölcs jellemzői: Sárga húsú....
2025. április 10. 11:29 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: A téli lehűlésekre kissé érzékeny. Kiegyenlítetlen termékenyülés, közepes terméshozás jellemzi. Érési ideje:...
2025. április 10. 11:24 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Rendszeresen, közepesen vagy jól terem. A téli lehűléseket jól tűri. Érési ideje: Redhaven előtt 15 nappal érik....
2025. április 10. 11:19 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Jó termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkezik. Érési ideje: Középidőben érik, augusztus 2-3. dekádjában....
2025. április 10. 11:09 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Kiváló termőképességű, rendszeresen terem. Érési ideje: Augusztus első dekádja. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú,...
3.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 24. 12:44 Díszfa csemeték Somogy, Siófok
Prémium minőségű, intenzív illatú, 150-160 cm magasságú, gyönyörű szép rózsafák kaphatók kis és nagy tételben, 14 féle színválasztékban!
3.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 14. 21:21 Díszfa csemeték Somogy, Siófok
Termelőtől Prémium Magastörzsű Rózsafák kaphatók, illetve országos rendelést felveszünk kis és nagy tételben! ❗ Termelői árakon! Kiszerelés: szabadgyökeres, gyökércsomagolt, konténeres! 14 féle színben! Magyar Posta futárral, gondosan csomagolva...
3.990 Ft
10 éve hirdető
2023. március 1. 17:31 Zala, Galambok
Fekete áfonya bokrok ( valódi, nem hibridek)eladók az Áfonya Kert-nél. Kétévesés hároméves konténeres egyedeink már az idén nagy szemű, fürtös termést hoznak, a hazai klíma-és talaj viszonyokat kedvelik.Legfejlettebb földlabdás, 5-6 éves áfonya...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Input
- Növényi szaporítóanyag
- Facsemete (235)
- Díszfa csemeték (24)
- Egyéb (188)
- Erdészeti csemeték (14)
- Gyümölcsfa csemeték (9)
Sajtóközlemény

A jövő agrárgépészei már most bizonyítottak!
Ez a vetélkedő már nemcsak játékos formában zajlik, hanem komoly szakmai...
80 bála kapott lángra - Így mentették a tűzoltók a környéket
Több bálatűz is volt a hétvégén a Nyugat-Dunántúlon.