Hirdetés
Javítás 169 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A javítás hirdetési kategóriában a mezőgazdaság teljes területére vonatkozóan találhatunk szervizelésre, javításra, felújításra vonatkozó apróhirdetéseket. Ami elromolhat, az el is romlik, tartja az örökzöld mondás, nincs ez máshogyan az agrárszektorban sem: mindezt továbbgondolva azt válaszolhatnánk, hogy amit meg tudunk javítani, javítsuk is meg! A Piactér javítás rovatában ehhez találhatunk megbízható szakembereket, különböző elromlott mezőgazdasági gépek és eszközök javításával és szervizelésével foglalkozó cégeket.
A hirdetéseket böngészve olyan ajánlatokkal találkozhatunk, mint például a traktorok javítása, kombájnok szervizelése, szemestermény tárolók, takarmány silók, magtárak javítása, beázások megszüntetése (például üvegszál javítás-felújítás által), tartályok javítása, felújítása. Emellett targonca szerviz, targonca javítás és bérelhető targoncák is megjelennek az ajánlatok között. Továbbá előkerülnek még a hűtő-fűtő berendezések és a kompresszor javításával foglalkozó szakemberek is.
Hirdetnek itt országos permetezőszervizek, öntözőberendezések felújítását és növényházak karbantartását végző vállalkozások. Kínálnak klímabeépítést, hirdetnek vetőgép felújítást vállaló szakemberek, forgó gépalkatrészek statikus és dinamikus kiegyensúlyozását, növényházi vezérlő computerek javítását, hidraulika tömlő, hidraulika cső gyors javítását, ponyvajavítást, szivattyúk és villanymotorok javítását, vagy éppen meghibásodott kardántengelyek szerelését végző vállalkozások.
Megjelennek a mezőgazdasági munkagépek homokszórására, felújítására, újrafestésére vonatkozó ajánlatok is. Vannak itt olyan, csak egy adott helyszínen elvégezhető, kiszállásos szolgáltatások is, mint a mérlegjavítás, mérleg hitelesítés, karbantartás, kalibrálás, hídmérlegek szervizelése, vagy a furatjavítás, vonalfúrás, perselyezés.
A kerti kisgépek javítása és benzinmotoros kisgépek javítása témák természetesen szintén előkerülnek, sőt esetenként néhány általánosabb jellegű, a mezőgazdasághoz kevésbé kötődő hirdetéssel is találkozhatunk a lakásfelújítás, háztetők javítása, nádtetők javítása, felújítása, redőnyjavítás témakörökben.
A legismertebb mezőgazdasági márkák mind előkerülnek a gépjavítással és szervizeléssel foglalkozó szolgáltatók hirdetéseinek szövegében: CASE IH, MTZ, Steyr, New Holland, Massey Ferguson, John Deere, Claas, Fendt, JCB, TZ4K, Rába, Hardi a teljesség igénye nélkül.
A javítás rovat hirdetései az egész országot lefedik, így legyen akármilyen mezőgazdasági gépeket, eszközöket érintő problémája, szinte biztos, hogy itt megtalálja a javításhoz szükséges megfelelő szakembert. Ne feledje tehát, ha mezőgazdasági gépjavításra keres szakembert, akkor először mindenképpen Agroinform Piactéren nézzen körül!

Olvasson tovább
1.000 Ft
2 hete hirdető
2025. március 24. 09:44 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
FÉLTENGELYFELÚJÍTÁS Minden típusú gépjármű féltengelyének javítása, felújítása... - FENDT - JOHN DEERE - CASE - NEW HOLLAND - stb. GYORS HATÁRIDŐ ORSZÁGOS FUTÁRSZOLGÁLAT Hívjon minket bizalommal! SYNCWELL csapata 06 20 346 88 40
100.000 Ft
2 hete hirdető
2025. március 24. 09:39 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
KARDÁNTENGELY FELÚJÍTÁS! Minden gépjárműtípushoz TEHERAUTÓ, KAMION, MEZŐGAZDASÁGI GÉPJÁRMŰ, Off-ROAD, PICK-UP, SUV... KARDÁNTENGELY javítás, gyártás, értékesítés GYORS HATÁRIDŐ ORSZÁGOS FUTÁRSZOLGÁLAT HÍVJON MINKET BIZALOMMAL! SyncWell Csapata 06 70...
10.000 Ft
2 hete hirdető
2025. március 24. 09:19 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
Mezőgazdasági és építőipari gépek GÖMBFEJ javítása, felújítása és SZILENT gyártása GYORS határidő! ORSZÁGOS futárszolgálat! Hívjon minket bizalommal! SyncWell Kreatív Kft. csapata 06-70-673-4444
10.000 Ft
2 hete hirdető
2025. március 24. 09:14 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
MEZŐGAZDASÁGI GÉPJÁRMŰVEK FÉLTENGELYÉNEK javítása, felújítása és értékesítése John Deere, CASE, New Holland, FENDT... Traktorok, mezőgazdasági gépek féltengelyének javítása GYORS határidővel ODA-VISSZA futárral. SyncWell Csapata 06-20-346 88 40
10.000 Ft
2 hete hirdető
2025. március 24. 08:34 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
Mezőgazdasági gépek (Case, John Deere, New Holland, Fendt...) - kardántengelyének - féltengelyének - turbójának - gömbfejének javítását, felújítását, pótlását, gyártását vállaljuk - GYORS HATÁRIDŐVEL - ODA-VISSZA szállítással - országos...
2 éve hirdető
2025. március 24. 05:44 Javítás Pest, Gödöllő
Nem tudsz eligazodni az elektromos vezetékek között? Szívesen olajozod be a kezed, de a blankolás és a forrasztás már nem a te világod? Bizonytalan vagy az indítómotorral, vagy az akkumulátor kezdi feladni? Esetleg elromlott egy alkatrész, de csak a...
2 éve hirdető
2025. március 24. 05:34 Javítás Pest, Gödöllő
Megtaláltad álmaid traktorát a piactéren, vagy elérkezett a karbantartások ideje? Szeretnél részletes élő adatokat látni az állapotfelméréshez? Esetleg hibakóddal örvendeztet meg kedvenc erőgéped a szezon közepén? Számítógépes diagnosztikával minden...
2 éve hirdető
2025. március 24. 05:24 Javítás Pest, Gödöllő
Nehezen kapaszkodsz fel a domboldalra a bálázóval? Olyan kötött a talaj nálatok, hogy nem győzöd gázolajjal? Esetleg megbántad, hogy nem egy nagyobb motorral vetted a traktort? Mi segítünk, hogy erősebb és gazdaságosabban üzemeltethető géped legyen....
15 éve hirdető
2025. március 23. 20:58 Javítás Hajdú-Bihar, Püspökladány
Klíma berendezések értékesítése, beüzemelése, karbantartása, áttelepítés, tisztítás. Ipari és nyers tej hűtők javítása, forgalmazása. Gree Comfort pro 3,5 kW raktárról bruttó 255 000 Ft/darab + szerelés. Főként Hajdú-Bihar megye 100 km-es...
30.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 23. 14:59 Javítás Hajdú-Bihar, Püspökladány
Forgó gépalkatrészek STATIKUS és DINAMIKUS kiegyensúlyozása. Cséplődobok, utóverő dobok, szárzúzó tengelyek, szecskázó tengelyek, szállító csigák, ventilátorok, lendkerekek, fűkasza dobok, stb. Maximális méretek: hosszúság: 4.600 mm átmérő: 1.600 mm...
1.000 Ft
16 éve hirdető
2025. március 23. 14:39 Javítás Heves, Eger
Hidraulikatömlők, hidraulika cső javítása azonnal,telephelyeinken. Hidraulika tömlő, iparitömlő, klímatömlő, flexibilis fémtömlő, mosótömlő, üzemanyagtömlő, zsírzótömlő, egyéb ipari tömlők (gáz, gőz,sav,lúg,koptatóanyag,) minden ami hidraulika tömlő....
2 hete hirdető
2025. március 23. 13:44 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
TURBÓ FELÚJÍTÁS (Nem csak) MEZŐGAZDASÁGI GÉPJÁRMŰVEK TURBÓ-feltöltőjének - javítása, - felújítása, - értékesítése. Gyors oda-vissza szállítás országosan. Hívjon minket bizalommal! SyncWell Csapata
10.000 Ft
2 hete hirdető
2025. március 23. 13:29 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
Kardánjavítás Nem csak mezőgazdasági gépek KARDÁNTENGELYÉNEK - javítása, - felújítása, - gyártása. Teherautók, kamionok, pick-upok, off-roadok esetében is... Hívjon minket bizalommal! SyncWell Kreatív Kft. csapata
100.000 Ft +ÁFA
2 hete hirdető
2025. március 23. 13:14 Javítás Budapest, Budapest (IX. kerület)
Hidraulikus szivattyúk, munkahengerek, hidromotorok, orbitok, vezérlőtömbök javítása.
11 éve hirdető
2025. március 23. 11:59 Javítás Békés, Kevermes
Munkagép monitorok javítása, felújítása, cseredarabos cseréje! - Accord, Kverneland, Rau, Vicon, Amazone, Bauer, Berthoud, Maschio, Gaspardo, Hardi, Horsch, John Deere, Krone, Kuhn, Lely, McHale, Merlo, Monosem, Pöttinger, Rauch, Sulky, Trimble,...
11 éve hirdető
2025. március 23. 11:34 Javítás Békés, Kevermes
CASE IH, NEW HOLLAND, STEYR cseredarabos felújított alkatrészek! Elektro-hidraulikus kihelyezett szeleptömbök, műszerfalak, vezérlő panelek, váltó-motor vezérlők felújítása, javítása, cseredarabos cseréje!
13.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. március 23. 11:19 Javítás Pest, Gödöllő
Minden klímarendszer idővel veszít hűtőközegéből, így a rendszer hatékonysága romlik, működtetési költségei megnövekednek. Mi helyreállítjuk az előírt hűtőközeg mennyiségét, és segítünk időben felismerni a zárt rendszeren belüli működési zavarokat,...
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:16 Javítás Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Dobmotor – Futószalag motor Javítását ORSZÁGOSAN vállaljuk! INGYENES oda-vissza szállítás az egész országban! Az ország bármely pontjára tudunk futárt küldeni érte. GYORS árajánlat adás és javítási idő. 1. Hívjon fel minket! Egyeztetés céljából. (Sok...
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:16 Javítás Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Cégünk motorosgörgők, dobmotorok, futószalagmotorok teljeskörű javításával foglalkozik, fél év garancia vállalással! Legyen szó ITOH DENKI, Interroll, Van der Graaf, BDL, Rulmeca, régi NDK-ban gyártott és más egyéb típusú dobmotorról. Az ország...
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:16 Javítás Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Vállalkozásunk motorosgörgők, dobmotorok, futószalagmotorok teljeskörű javítására specializálódott, garancia vállalással! Legyen szó Interroll, Van der Graaf, BDL, Rulmeca, ITOH DENKI, régi NDK-ban gyártott és más egyéb típusú dobmotorról. Az ország...
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:16 Javítás Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Az ország bármely pontjára tudunk a földfúró rakétáért futárt küldeni. GYORS árajánlat adás és javítási idő. Igyekszünk a legrövidebb idő alatt megjavítani, hogy minél kevesebb ideig essen ki a munkából. 1. Hívjon minket a megadott telefonszámon!...
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:16 Javítás Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Cégünk motorosgörgők, dobmotorok, futószalagmotorok teljeskörű javításával foglalkozik, fél év garancia vállalással! Legyen szó ITOH DENKI, Interroll, Van der Graaf, BDL, Rulmeca, régi NDK-ban gyártott és más egyéb típusú dobmotorról. Az ország...
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:16 Javítás Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Cégünk áramfejlesztők teljes körű szervizelésével foglalkozik! Csak ipari áramfejlesztőket javítunk. Barkács- és kínai áramfejlesztők javítását nem vállaljuk. Cégek és magánszemélyek számára egyaránt vállaljuk az áramfejlesztők karbantartását,...
2 éve hirdető
2025. március 23. 01:44 Javítás Pest, Gödöllő
Az akkumulátor és kapcsolódó rendszereinek (indítómotor, generátor) teljes körű tesztelését, diagnosztikáját és javítását végezzük. Akkumulátorral kapcsolatos tanácsadásban is számíthatsz ránk. 12 és 24 voltos rendszerek esetén is állunk...
13 éve hirdető
2025. március 22. 22:31 Javítás Baranya, Mágocs
Vállalom gépek javítását, felújítását, egyedi gyártását. Ráfogós trágyavilla 280 000 Ft-tól (képen látható, 1 m széles) Bálatüske bármire 75 000 Ft-tól Hasítóváz 65 000 Ft-tól
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Szolgáltatás
- Javítás (169)

Ezek a legkedveltebb tejhelyettesítők, ha valamiért nem fogyaszthatsz tehéntejet!
Fontos, hogy tisztázzuk: ezek az italok igazából nem nevezhetők tejnek.
Nem hajlandók lisztkukacport tenni termékeikbe a szlovák pékek
Közös nyilatkozatban utasították el a rovaralapú összetevők alkalmazását.