Hirdetés
Gabonafélék 262 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
8.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 15. 15:37 Búza Jász-Nagykun-Szolnok, Rákóczifalva
Idei búza 50 kg-os kiszerelésben,zsákolva eladó.
10.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 15. 15:35 Kukorica Jász-Nagykun-Szolnok, Rákóczifalva
Eladó felzsákolt kukorica, 50 kg-os kiszerelésben, korlátozott mennyiségben. Műtrágya- és vegyszermentesen termelt.
9.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:52 Zab Győr-Moson-Sopron, Pázmándfalu
Őszi zab MV Hópehely idei aratású eladó, ill. folyamatosan kapható. Számlaképes családi gazdaság vagyunk. Évek óta őszi zabtermeléssel...
8.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:52 Búza Győr-Moson-Sopron, Pázmándfalu
Búza, takarmány idei aratású eladó, illetve folyamatosan kapható. Számlaképes családi gazdaság vagyunk. Gyommentes, pormentes és...
10 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:27 Kukorica Hajdú-Bihar, Sáránd
Kukorica szárított, tisztított, zsákolva és ömlesztve eladó.
10.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 15. 08:41 Rozs Csongrád-Csanád, Ruzsa
Rozs eladó, 20 mázsa.
100 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 15. 00:04 Búza Vas, Kemenessömjén
Magyar búza és kukorica termelőtől eladó 100 Ft / kg
100 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 15. 00:04 Kukorica Vas, Kemenessömjén
Jó minőségű búza eladó 100 Ft / kg Jó minőségű kukorica termelő. 100 Ft / kg-ja
100 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 23:28 Árpa Vas, Kemenessömjén
Jó minőségű árpa és búza kis tételben is eladó, 100 Ft/kg! Várjuk régi és új vásárlóinkat. Vetésre alkalmas őszi árpa tavaly volt fémzárolt...
10.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 23:20 Zab Vas, Kemenessömjén
Arany sárga új minöségű zab termelőtől eladó.
130 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 14. 15:05 Kukorica Pest, Péteri
10 tonna kombájn tiszta kukorica eladó Péteriben. Zsákoltan vagy ömlesztve.
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:43 Kukorica Bács-Kiskun, Fülöpszállás
2024-es kukorica eladó, kis és nagy tételben! A rakodás megoldható!
600 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:22 Egyéb gabonaféle Bács-Kiskun, Izsák
eladó szelektorral tisztított sárga muharmag. 35.kg.-os egalizált zsákokban! 600.Ft./kg.
6.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:57 Búza Veszprém, Balatonfőkajár
Ömlesztett takarmány búza eladó, 6000 Ft/q áron, számlával.
9.999 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 12. 15:05 Búza Fejér, Vál
Fejér megye, Vál községben eladásra kínáljuk ellenőrzött ökológiai gazdaságunkból 2024-es aratású, kombájn tiszta BIO pántlika búzánkat....
6.300 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 12. 08:19 Cirok Tolna, Iregszemcse
Fehér és vörös cirok vegyesen tisztítva eladó!
7.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 11. 22:04 Tritikálé Csongrád-Csanád, Mórahalom
Tritikálé eladó, szállításhoz kérek zsákot hozni.
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 11. 15:47 Zab Hajdú-Bihar, Püspökladány
GK Arany fajtájú, kombájntiszta őszi zab eladó, vegyszermentes területről. Vetésre, takarmányozásra, étkezésre ajánlom. 8000 Ft/q
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:31 Zab Baranya, Vokány
Eladó 6 tonna kombájn tiszta, de nagyon szép, jó minőségű Mv Hópehely fajtájú Zab. Álló kultúra volt, így nem poros, nem szemetes. Ár: 7000...
160 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 09:35 Köles Veszprém, Halimba
Tisztított vörös köles eladó. 160 ft/kg.
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 08:44 Búza Veszprém, Somlójenő
500 tonna őszi étkezési búza eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz