Hirdetés
Gabonafélék 296 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
5 éve hirdető
2024. július 25. 14:29 Rozs Bács-Kiskun, Bócsa
kb. 400 mázsa rozs eladó! +36/309211678
8.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 25. 13:53 Kukorica Hajdú-Bihar, Hajdúszoboszló
Eladó 38 q 2023. évi kukorica hajdúszováti tárolóból.
4 éve hirdető
2024. július 25. 09:04 Árpa Pest, Csemő
Tisztelt Gazdálkodók! Várjuk takarmány árpa felajánlásukat Zala és Somogy megye környékén. Ár pontos hely és minőség ismeretében. Minimum...
180 Ft
7 éve hirdető
2024. július 25. 01:04 Köles Bács-Kiskun, Szank
Gyommagos sárga köles eladó 180ft/kg 25kg-os egalizált zsákban. Összesen 1500kg
250 Ft
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:19 Köles Bács-Kiskun, Szank
Tisztított, jó minőségű, fehér köles GK Alba eladó,felzsákolva ppzsák vagy big-bag zsákban 250ft/kg Tisztított, jó minőségű, vörös köles GK...
12 éve hirdető
2024. július 24. 22:14 Kukorica Pest, Abony
Tisztelt Termelők, Kedves Partnereink! Köszönjük, hogy bennünket hívnak, és ilyen sokan megtisztelnek bizalmukkal. Vargáné Tünde vagyok, 22...
12 éve hirdető
2024. július 24. 19:34 Kukorica Bács-Kiskun, Tiszaug
Kukorica 2023 saját termésű zsákolás a helyszínen megoldható.ár mennyiségtől függő.
10.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 24. 10:39 Kukorica Komárom-Esztergom, Héreg
Héregen eladó szárított, tisztított kukorica 10.000 forintos mázsa áron. Ugyanitt búza eladó. A gabona ömlesztve van tárolva, igény esetén a...
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 03:52 Zab Hajdú-Bihar, Nagykereki
Eladó kombájn tiszta bio zab.
6.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 23. 21:13 Zab Somogy, Csököly
Üdvözlöm! Eladó 20 mázsa zab, 6 000 Ft/mázsa áron. Nyugodtan keressen a megadott telefonszámon.
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 23. 20:57 Árpa Veszprém, Veszprémgalsa
Eladó takarmány őszi árpa kisebb nagyobb mennyiségben zsákolva vagy big bag zsákban!
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 23. 20:53 Tritikálé Veszprém, Veszprémgalsa
Eladó takarmány tritikálé kisebb-nagyobb mennyiségben, zsákolva vagy big bag zsákban!
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 23. 20:31 Kukorica Hajdú-Bihar, Sáránd
Kukorica szárított, tisztított, zsákolva és ömlesztve eladó.
12 éve hirdető
2024. július 23. 20:31 Kukorica Békés, Békés
Fordított áfás, gépkocsira rakva.
9.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 23. 17:59 Zab Győr-Moson-Sopron, Fertőd
Eladó kombájn, tiszta tavaszi zab. 9 000 Ft/mázsa.
15 éve hirdető
2024. július 23. 14:45 Búza Békés, Szarvas
Durum búzát vásárolnék rövid szállítási határidővel keresett mennyiség 1300 tonna. Fontos az árú élőkártevötől mentes legyen, min 98%...
15 éve hirdető
2024. július 23. 14:44 Zab Békés, Szarvas
Zabot keresek megvételre, minimum 25 tonnát, rövid szállítási határidővel, előre fizetéssel.
12 éve hirdető
2024. július 23. 12:44 Búza Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírmihálydi
Eladó ~ 220 tonna búza Nyírmihálydiban. 2024-es termés. Legkésőbb szeptemberi szállítással.
7.500 Ft
11 éve hirdető
2024. július 23. 11:09 Búza Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Felzsákolt Búza eladó 2023-as 7500 Ft/q Maximális mennyiség: 60q Szállítás megoldható. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
75 Ft
6 éve hirdető
2024. július 23. 10:48 Árpa Pest, Tököl
Vegyszermentes, idei árpa eladó kis családi gazdaságból. 15-20 mázsa. Kiszerelés megbeszélés szerint.
6.500 Ft
8 éve hirdető
2024. július 22. 18:57 Rozs
Eladó rozs kombájn, tiszta, 6500 Ft/q.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4667/cikk_74667/jam_fill_540x300_0.png)
Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.
Az ube tele van vitaminokkal és összetett szénhidrátokkal.![A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4643/cikk_74643/szUlU3_fill_540x300_0.jpg)
A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet
A szőlészeti génbank célja a genetikai sokszínűség fenntartása és a jövő...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)