Hirdetés
Gabonafélék 325 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 16:47 Kukorica Pest, Újhartyán
Tisztelt Termelő! Ju-Nó Sped Kft. kukoricát vásárol kompenzációs felárral is azonnali fizetéssel országosan. Telephelyen felvásárlási jegyen...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 16:47 Búza Pest, Újhartyán
Tisztelt Termelő! Ju-Nó Sped Kft. búzát vásárol kompenzációs felárral is azonnali fizetéssel országosan. Telephelyen felvásárlási jegyen is,...
9 éve hirdető
2024. augusztus 16. 07:43 Búza Fejér, Székesfehérvár
Ellenőrzött ökológiai gazdaságunkból eladásra kínáljuk 2024-es aratású gabonáinkat. (Kizárólag nagy tételben) Búza: mennyisége 2 kamion,...
15.000 Ft
11 hónapja hirdető
2024. augusztus 15. 20:29 Köles Csongrád-Csanád, Kistelek
Vörös köles eladó, 2023 as évi termés. Kb 50 mázsa. Nem tisztított.
120 Ft
1 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:32 Köles Csongrád-Csanád, Csanádpalota
Vörös köles, tisztítva
6.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 14. 18:38 Rozs Pest, Vasad
Eladó kb 70 mázsa idei kombájn tiszta takarmány rozs Vasadon.
6.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:16 Árpa Fejér, Fehérvárcsurgó
Őszi árpa eladó! Érdeklődni csak telefonon!
3 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:52 Kukorica Hajdú-Bihar, Biharnagybajom
140 tonna kukorica eladó Biharnagybajomban, Tárházból.
3 éve hirdető
2024. augusztus 12. 06:44 Kukorica Bács-Kiskun, Kecskemét
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100 % magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon...
62.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 9. 06:50 Kukorica Fejér, Adony
Nincs időpont arat és hozza Nincs korlàt min 24tonnàtól amennyi van Felvàsàrlàsi jegy is 20%víz ig nincs tisztitàsi levonás 0Ft Beszàllitva...
6.000 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 7. 14:49 Rozs Pest, Vasad
Eladó rozs 6000 Ft/q áron, zsákokban van, szállításban tudok segíteni.
11 éve hirdető
2024. augusztus 6. 17:55 Zab Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó idei tavaszi zab ,kis és nagy tételben
9.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 6. 15:18 Zab Pest, Nagykőrös
Öntözött területről, kiváló tavaszi zab eladó kis és nagy tételben is! Ár megegyezés szerint.
120 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. augusztus 6. 13:46 Zab Győr-Moson-Sopron, Kópháza
~8 t homoki zab idei aratásból „kombájn-tisztán” eladó lovasoknak vagy takarónövénynek. 120 Ft/kg + ÁFA
6.500 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 6. 11:45 Árpa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pátroha
Kombájntiszta idei kiváló minőségű tavaszi árpa eladó. 2 % alatti törtszem és 12% alatti víztartalom!!!
7.000 Ft
6 éve hirdető
2024. augusztus 6. 09:02 Zab Borsod-Abaúj Zemplén, Taktaharkány
Frissen aratott, tiszta, szép zab eladó!
15 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:51 Zab Békés, Szarvas
Zabot keresek megvételre, minimum 25 tonnát, rövid szállítási határidővel, előre fizetéssel.
9.000 Ft
6 éve hirdető
2024. augusztus 3. 18:53 Zab Pest, Csomád
Zab takarmány eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Sajtóközlemény