Hirdetés
Gabonafélék 304 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
6 éve hirdető
2024. július 7. 18:45 Zab Győr-Moson-Sopron, Bakonyszentlászló
Eladó fekete zab !érdeklődni telefonon!
7.500 Ft
3 éve hirdető
2024. július 7. 14:23 Zab Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok (Szandaszőllős)
Takarmány őszi zab, 2024. évi eladó. Min tétel 1 zsák=35 kg. Zsák szükséges.
7.500 Ft
3 éve hirdető
2024. július 7. 14:19 Búza Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok (Szandaszőllős)
Takarmány búza 2024. évi eladó. Min tétel 1 zsák=50 kg. Zsák szükséges.
8.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 6. 13:11 Árpa Jász-Nagykun-Szolnok, Rákóczifalva
Eladó őszi árpa,40 kg-os kiszerelésben, egalizálva,korlátozott mennyiségben.
8.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 6. 13:11 Búza Jász-Nagykun-Szolnok, Rákóczifalva
Idei búza 50 kg-os kiszerelésben,zsákolva eladó.
6.500 Ft
6 éve hirdető
2024. július 5. 19:39 Búza Somogy, Zákány
Eladó idei betakarítású, elsőfokú vetőmagból termelt, kombájntiszta, szép búza.
6.500 Ft
10 éve hirdető
2024. július 4. 18:15 Árpa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Geszteréd
Jó minőségű árpa és tritikálé!! 6500Ft/ mázsa
6.000 Ft
1 hónapja hirdető
2024. július 4. 12:45 Árpa Veszprém, Ősi
Árpa eladó 30-35 tonna mennyiségben Ősi községben.
8 éve hirdető
2024. július 3. 06:55 Búza Bács-Kiskun, Kalocsa
Eladó Kalocsán 50 t búza Igény esetén Iscc Praméterek: Fehérje: 12 Sikér: 23,2 Hl: 78,6
5.500 Ft
10 éve hirdető
2024. július 1. 11:00 Árpa Borsod-Abaúj Zemplén, Gelej
50 tonna 2024-es árpa eladó. Bővebb információ telefonon.
80.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 1. 09:25 Kukorica Békés, Füzesgyarmat
Füzesgyarmaton kukorica eladó, 930 tonna.
6.000 Ft
7 éve hirdető
2024. június 30. 12:40 Tritikálé Tolna, Dunaföldvár
Tritikálé eladó Dunaföldváron! Mennyiség: 10-15 q Ár: 6000 Ft/q
2 hónapja hirdető
2024. június 30. 12:04 Búza Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Megbízható 100%-ban magyar tulajdonú kereskedő cég árpát, búzát, napraforgót, kukoricát vásárol napi áron. Kelet-Magyarországon,...
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. június 28. 20:04 Kukorica Hajdú-Bihar, Sáránd
Kukorica szárított, tisztított, zsákolva és ömlesztve eladó.
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. június 27. 11:21 Tritikálé Csongrád-Csanád, Makó
2024-es termésű GK-szemes tritikálé, fémzárolt vetőmagból termett, vetésre alkalmas.Eladó
9.000 Ft
1 hónapja hirdető
2024. június 26. 19:29 Kukorica Komárom-Esztergom, Naszály
Kb:8q górés morzsolt kukorica eladó.
6.500 Ft
3 éve hirdető
2024. június 26. 06:08 Árpa Borsod-Abaúj Zemplén, Sajópálfala
Sziasztok! Idei őszi árpa eladó 6500 Ft/100 kg Miskolc mellett, Sajópálfalán. Érdeklődni telefonon lehet.
100 Ft
11 hónapja hirdető
2024. június 25. 15:27 Köles Csongrád-Csanád, Csanádpalota
II. Osztály fehér köles eladó. 100ft/kg
6 hónapja hirdető
2024. június 24. 14:19 Búza Bács-Kiskun, Kecskemét
ZFG Group Kft. - gabonkereskedő cégünk kis és nagy mennyiségben vásárol fel búzát. Ár megegyezés szerint. Rugalmas szállítás, gyors fizetés....
9.000 Ft
3 éve hirdető
2024. június 24. 09:44 Kukorica Somogy, Somogyvár
Eladó kukorica Somogyváron: 9.000 Ft/mázsa.
6 éve hirdető
2024. június 23. 21:54 Kukorica Bács-Kiskun, Lajosmizse
Vásárolunk fel takarmány kukoricát, jó toxinnal 2022,2023 évi termény is érdekes lehet.
2 éve hirdető
2024. június 23. 13:59 Kukorica Bács-Kiskun, Kecskemét
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100 % magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)