Hirdetés
Széna 194 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
12.000 Ft
5 éve hirdető
2025. április 7. 15:35 Széna Zala, Búcsúszentlászló
Zalaegerszegtől 15 km-re Búcsúszentlászlón eladó, 150-es átmérőjű minőségi, első osztályú réti széna! 2024-es betakarítás, zölden száradt első kaszálásból, garantáltan ázás és por mentesen, vario bálázóval bálázva. Kis és nagy tételben egyaránt...
8.000 Ft +ÁFA
1 hete hirdető
2025. április 7. 12:40 Széna Veszprém, Szentgál
Eladó 220 db 120x120 as szénabála takart és fedett helyen tárolt.
10.000 Ft
1 éve hirdető
2025. április 6. 21:06 Széna Heves, Gyöngyös
Eladó takart nagybálás széna, jó minőségben, megtekinthető Gyöngyös mellett. Kamiontételben elérhető.
10.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 6. 19:22 Széna Bács-Kiskun, Zsana
Eladó kitűnő minőségű széna, tározóból. .
14.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 6. 19:21 Széna Bács-Kiskun, Zsana
Eladó 50 db 125-ös zab bála, terménnyel együtt, zölden kaszált, szárított.60 80 kg nyi szemmel. Érdemes csak telefonon keresni.
5.000 Ft
7 hónapja hirdető
2025. április 6. 18:15 Széna Somogy, Kaposújlak
2024-es kaszálású, szabadban tárolt, 150 cm-es, kb. 350 kg-os rétiszéna eladó.
14.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 6. 17:42 Széna Pest, Dunakeszi
Eladó jó minőségű széna és szalma. Ázásmentes, fedett helyen tárolt 120x130 centis tömör bálák. Szállítás megoldható. Megtekinthető Dunakeszin.
8 éve hirdető
2025. április 6. 17:17 Széna Győr-Moson-Sopron, Barbacs
Eladó raktárban tárolt 2024-es kaszálású gyepszéna. 240/120/90 méretű /500-550kg/db Átlagos minőségű, penészmentes vegyes (vékonyabb-vastagabb szálú) normál 10-17% nedvességtartalmú széna. Telephelyünkön nincsen állattartás.
8.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 6. 06:20 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Sárospatak
Réti széna mérete: 120/160-as bála, csörbevanak, ár megegyezés szerint eladó.
12.900 Ft
12 éve hirdető
2025. április 5. 14:34 Széna Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Széna körbála 130-as méretben, hálós kötésűek, takart kazalból. Összesen 160db Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
8.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 5. 06:52 Széna Hajdú-Bihar, Szentpéterszeg
Szentpéterszegi telephelyről eladó 2000 db körbála (120-as, 2,2-2,6 mázsa/bála). Letakarva, tavaly és tavalyelőtt bálázva. Irányár: 8000 Ft/bála.
12.500 Ft
1 hete hirdető
2025. április 4. 16:57 Széna Csongrád-Csanád, Balástya
150-es szénabála eladó, raklapon, letakarva tárolt, 100 db.
12.500 Ft
1 hete hirdető
2025. április 4. 16:53 Széna Csongrád-Csanád, Balástya
150 cm-es körbálás, ázásmentes széna eladó, raklapon, letakarva tárolt, 100 bála Balástya és Sándorfalva között.
7.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 4. 05:15 Széna Zala, Bánokszentgyörgy
125x130kör szénabála kamion tételben eladó(szállitásba segitek)
5.500 Ft
12 éve hirdető
2025. április 3. 14:56 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
200 db takart szénabála eladó.
3.500 Ft
12 éve hirdető
2025. április 3. 14:56 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Fedetlen, Szénás lucerna eladó
2.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 2. 19:30 Széna Heves, Felsőtárkány
Eladó 2023-as kaszálású szénabálák. A hibájuk, hogy az egerek elrágták a bálamadzagokat, ezért csipesszel lehet csak mozgatni őket. Áruk: 2000 Ft/db Eger mellett találhatóak.
44 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. április 2. 06:28 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Nagy mennyiségű lucerna és széna eladó, szállítva. Széna: 39 Ft/kg, lucerna: 44 Ft/kg, csak kamiontételben.
10 éve hirdető
2025. április 2. 05:43 Széna Veszprém, Nagypirit
Széna körbála 150x120, nagyobb mennyiségben eladó.
13 éve hirdető
2025. március 31. 18:34 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
Eladó takart kazalból 120*130 as bálák érdeklődni telefonon
5.500 Ft
4 éve hirdető
2025. március 30. 15:13 Széna Hajdú-Bihar, Nádudvar
Eladó McHale bálázó által készített 150-es széna körbála 5.500 Ft/db áron
800 Ft
6 éve hirdető
2025. március 30. 14:03 Széna Veszprém, Nagygyimót
Eladó 2024. évi kiváló minőségű kocka szalma és széna bála. 200 db szalma bála, melynek db-ára 600 Ft, valamint 100 db széna bála aminek 1200 Ft a meghirdetett darab ára. Több bála vásárlása esetén megegyezés alapján kedvezmény kapható. A bálák...
5.500 Ft
12 éve hirdető
2025. március 29. 07:23 Széna Zala, Nagykanizsa
Minősegi 125-ös szénabála eladó Fityeházán.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

A tulipán is elveszítheti a fejét! Eláruljuk, mikor és miért tépd le!
Ezért fontos, hogy letépd a tulipán fejét!
Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...