Hirdetés
Széna 194 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
7.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 24. 09:51 Széna Csongrád-Csanád, Eperjes
Gyepszéna bálák (150-es) eladóak!
10.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 22. 08:39 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Jászjákóhalma
160 as hálós körbálás Réti széna eladó Jászjákóhalman. 10 000 ft / db. Érdeklődni telefonon +36705413092
6.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 21. 18:42 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Viszló
Üdv mindenkinek! Eladó 2023-ban készített 100 db 140-es méretű szénabála. Fedett kazalban volt tárolva. Helyileg: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Viszló
10.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 20. 18:35 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Eladó lucernás fűkeverék, 140-es körbála, hálós kötésű, saját részre kötve, takart kazalból, 70 db.
4.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 20. 18:32 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Sárospatak
Eladó kiváló minőségű réti széna. 2024 júniusi kaszálás, esőmentes, gyalogakác és szemét nincs benne! Letakarva, kazalban tárolt 120-as körbálák, madzagos kötéssel. Esetleg csere érdekelhet, kizárólag mezőgazdasági gép, pótkocsi jöhet szóba,...
34.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 20. 15:09 Széna Vas, Répcelak
2024-es ázás mentesen bálázott, azóta is tárolóban tárolt minőségi széna eladó. Nagy szögletes bálában. 90x120x240xcm a mérete, átlag 610kg súlyúak. Tejelő-marhának és lovaknak is. Ár 34.000 ft/t kb. 80db bála van még.
5.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 19. 09:04 Széna Veszprém, Tapolca
Jó minőségű 200db. szénabála eladó. Első kaszálású, hálós, 120x130 cm méretű. Nem ázott, és takarva tárolt, 5000 Ft/db áron.
6.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 18. 19:38 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Kunmadaras
Eladó Kunmadarason 120 db 125x150 körbálás gyepszéna. 6000 Ft/db
5 éve hirdető
2025. február 17. 17:02 Széna Heves, Karácsond
Fedett helyen tárolt kis bálás széna, lucernás széna és körbálás széna eladó!
7.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 17. 10:43 Széna Veszprém, Szentantalfa
Raklapon és letakarva tárolt rétiszénabála. 2023-as rétiszéna: 120x125 7000ft/db, 120x150 10000 ft/db 2024-es rétiszéna 120x150 12000ft/db, 2024-es vetett fű széna: 120x150 15000 ft/db
3.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 17. 09:58 Széna Veszprém, Kővágóörs
135 cm-es ázásmentes, zöldre száradt nádas/sásas/szittyós szénabála eladó, 50 db. Elsősorban alomnak ajánlom.
6.500 Ft
3 hónapja hirdető
2025. február 16. 12:39 Széna Pest, Tápiószőlős
Eladó 60db zabszéna zölden kaszált bálázott zab
6.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. február 15. 16:55 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszakerecseny
Kiváló minőségű szárazon betakarított és betárolt széna körbála eladó 120x125-ös méretben felrakással!
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:23 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
I.osztályu,minőségi 130-es, hálós, körbálás, bio minőségű (vegyszermentes), eső- és pormentesen zöldre száradtan bálázott széna zárt, fedett tárolóból eladó. Rakodás, szállítás megoldható. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
3.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. február 10. 11:12 Széna Nógrád, Rimóc
Eladó széna körbála, kazalban összerakva, letakarva.
900 Ft
1 éve hirdető
2025. február 8. 19:31 Széna Pest, Inárcs
Eladó Inárcson kisbálás gyepszéna és lucernaszéna, biotermesztésű, jó minőségű, ázásmentes. Gyepszéna ár: 900 Ft/bála, lucernaszéna ár: 1200 Ft/bála.
8.000 Ft
11 éve hirdető
2025. február 8. 15:23 Széna Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Eladó rétiszéna, 130-as bálaméret.
8.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 6. 12:23 Széna Győr-Moson-Sopron, Veszkény
68 db idei, kiváló minőségű, nagyméretű réti széna körbála (hálós) eladó. 8000 Ft/db
11.000 Ft
1 éve hirdető
2025. február 3. 20:04 Széna Veszprém, Iszkáz
Eladásra kínálok idei kaszálású, ázásmentes, fedett helyen tárolt 160-as tömör, széna körbálákat.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

A tulipán is elveszítheti a fejét! Eláruljuk, mikor és miért tépd le!
Ezért fontos, hogy letépd a tulipán fejét!
Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...