Hirdetés
Gépkocsi és kistraktor utánfutó 168 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2025. február 11. 10:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Következő raktér méretekben elérhetőek: 1445x1080x358 mm 2005x1080x358 mm 2005x1250x355 mm 2440x1250x355 mm 2440x1440x355 mm 2940x1440x355 mm Információk: - oldalfalak horganyzott...
15 éve hirdető
2025. február 11. 09:28 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Vas, Simaság
Zaslaw utánfutók kedvező áron elérhetők. A lengyel pótkocsi gyártó cég egy újabb termékpalettája is megtalálható kínálatunkban. Műszaki adatok: - maximum össztömeg 750kg - 1 tengelyes kivitel (Knott) - billenthető rakfelület - levehető oldalfalak -...
2025. február 10. 16:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Hajdúhadház
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 260 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
643.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 10. 16:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Trigano P205 utánfutó + rács + rendszám 643.000 Ft Gyártó: Trigano Prikolice Garancia: 36 hónap - gyári, teljes körű garancia! Típusa: P205 Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 582 kg Saját tömeg: 168 kg Mérete: 205 x 132 x 39 cm (2 oldalt nyitható...
2025. február 10. 16:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 180 x 300 cm, -Mind a 4 oldala: 35 cm magas nyitható és...
2025. február 10. 15:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 220 cm, Oldalfal: 10 cm magas Fix hegesztett zártszelvény...
2025. február 10. 15:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 180 x 300 cm, -Mind a 4 oldala: 35 cm magas nyitható és...
2025. február 10. 15:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Polgár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 220 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 15:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Lajosmizse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 140 x 250 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 15:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 220 cm, -Oldalfal: 10 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 14:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Borsod-Abaúj Zemplén, Ózd
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 140 x 250 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
2025. február 10. 14:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 180 x 300 cm, -Mind a 4 oldala: 35 cm magas nyitható és...
2025. február 10. 14:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 220 cm, -Oldalfal: 10 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 14:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 120 x 200 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 14:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 100 x 180 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 14:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 600 cm, -Oldalfal: 17 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 14:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 300 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
1.427.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 10. 14:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új, extra erős, 2700 kg teherbírású Solidus Max 263 utánfutó bruttó 1.427.000 Ft Gyártó: Faro Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Plató mérete: 263 x 150 cm Össztömeg: 2.700 kg Saját tömeg: 380 kg Teherbírás: 2.320 kg A 2500 kg-os utánfutó ára: bruttó...
2025. február 10. 14:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 220 cm, -Oldalfal: 10 cm magas Fix hegesztett...
799.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 10. 14:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Vesta FF300 - fa oldalas utánfutó - korláttal bruttó 799.000 Ft Gyártó: Vesta Évjárat: 2025 Össztömeg: 750 kg Saját tömeg: 315 kg Teherbírás: 435 kg Plató mérete: 300 x 150 x 39 cm Bevezető ára: bruttó 799.000 Ft Orrkerék és bilincs: 15.900 Ft...
2025. február 10. 13:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 180 x 300 cm, -Mind a 4 oldala: 35 cm magas nyitható és...
2025. február 10. 13:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 260 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 13:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 600 cm, -Oldalfal: 17 cm magas Fix hegesztett...
2025. február 10. 13:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó, ami trailerként is használható! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 220 x 450 cm, -Mind a 4...
2025. február 10. 13:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 140 x 250 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (168)
Támogatott tartalom
![Újabb öntözési pályázat érkezik! Újabb öntözési pályázat érkezik!](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9270/cikk_79270/ontozesi-kozosseg-palyazat1_fill_540x300_0.jpg)