Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.232 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. szeptember 17. 09:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T026 BÁLASZÁLLÍTÓ (Össztömeg:18 Tonna) PRONAR T026 pótkocsik tökéletesen alkalmasak nagy rakfelületet igénylő áruk, szalma- és...
2024. szeptember 17. 08:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T023 15T HÁROMTENGELYES BÁLASZÁLLÍTÓ KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától...
6.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2024. szeptember 17. 08:04 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
2 tengelyes 18 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény...
2024. szeptember 16. 19:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T680-as 18 tonna össztömegű 3 IRÁNYBA BILLENTŐ KÉTTENGELYES PÓTKOCSI 800+800 mm-es oldalfallal KÉSZLETRŐL, AZONNAL MUNKÁRA FOGHATÓ...
2024. szeptember 16. 03:36 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 15. 13:07 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. szeptember 15. 12:50 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Metal Fach 711/3 típusú pótkocsi új oldalfal garnitúra eladó! Igény esetén több szett is rendelkezésre áll. Méretei: - 2410 mm széles - 4510...
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 15:38 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
KÉSZLETRŐL, MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing...
2024. szeptember 14. 15:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része...
2024. szeptember 14. 15:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL ELADÓ EGY PRONAR T700 MONOCOQUE (TEKNŐS) KIALAKÍTÁSÚ PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL A DORKERTŐL. PRONAR T700M Megengedett...
2024. szeptember 14. 13:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
DK180-88 KéTTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:8495000 huf Évjárat: 2024 Egyéb...
2024. szeptember 14. 10:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR mezőgazdasági pótkocsik széles választéka készletről a DORKER kínálatában. Magyarország legnagyobb pótkocsi választéka 27 tonna...
Kiemelt 2 hete hirdető
2024. szeptember 12. 11:33 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
Komplett mezőgazdasági 1/2/3 oldalra billenő felépítmények gyártása, megfizethető árak, maximális minőség rejtett költségek nélkül. Célunk,...
2.799.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 02:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
10 tonnás, 1988-as évj., piros rendszámos, műszakis, 2 oldalra billenős, gabonamagasítóval , jó állapotban eladó.
2024. szeptember 17. 11:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
A PV-4000 egy tengelyes traktor pótkocsi egy univerzális traktorcsatlakozás, amelyet a szállítási műveletek legszélesebb körére terveztek....
2024. szeptember 17. 11:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 17. 11:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Miért vegyünk IGJ pótkocsit? Erősített alváz, mely cserefelépítmény-rendszerrel kiegészülve biztosítja a sokoldalú használati irányt és a...
2024. szeptember 17. 11:34 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
ÚJ Zaslaw 737-14 XL 18 és 20 t bruttó teherbírású három oldalra billenő pótkocsik kedvező áron eladók. Gondolkozzon időben és foglalja le...
5 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Bócsa
CARGO D60N három oldalra billentő pótkocsi. Új; Bruttó össztömeg: 8200 kg; Raktér térfogata: 8,5 m3; V-típusú merev vonórúd 40 mm-es...
2024. szeptember 17. 11:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik közép- és nagyüzemek, gazdaságok részére. Készülhetnek hullámos vagy erősített oldallal...
2024. szeptember 17. 11:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ursus T-042 7t tandem pótkocsi Az egytengelyes mezőgazdasági pótkocsi T-042 könnyű, tartós és funkcionális. Ennek a megoldásnak köszönhetően...
2024. szeptember 17. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A METAL-FACH pótkocsik között mindenféle célra talál megfelelő eszközt, kicsitől a nagyig, opcionális kiegészítők széles választékával!...
5 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Bócsa
CARGO D120PL három oldalra billentő pótkocsi. Új; Bruttó össztömeg: 16065 kg; Raktér térfogata: 15,2 m3; Palettaszéles kivitel, V-típusú...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Modern kéttengelyű mezőgazdasági pótkocsi, három oldalra billenthető, hátulra és oldalra. Mezőgazdasági termékek és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.232)