Hirdetés
Fogas borona 232 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A talajművelő gépek között megtalálható fogas borona alcsoportban a legismertebb boronatípussal találkozhatunk. A fogas boronák mellett ismertek még az ásóborona, forgóborona, fésűs borona borona változatok is.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.
Olvasson tovább
2.500.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 3 hónapja hirdető
2025. április 14. 15:03 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csengerújfalu
Eladó a képen látható 8,1 m-es borona. Ár minimális alkuképes.
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 13. 18:59 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB4+4-5,2/6,2 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 13. 18:54 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB6+6-7,8 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
195.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 14. 19:04 Fogas borona Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Függesztett 3,3-as fogas, lánc boronával, jó állapotban eladó. Irányár: 195.000,-Ft+áfa Szállítás megegyezés szerint! Érdeklődni lehet: 06-20-3355-358 37
155.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 14. 17:29 Fogas borona Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Összecsukható függesztett 4 méteres fogas Állapot: Jó Évjárat: 1980 Tulajdonságok: 4 méteres munkaszélesség, kézzel összecsukható, + 2 db Új tartalék fogas táblával. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező...
700.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 14. 15:19 Fogas borona Veszprém, Tüskevár
Öntöttvas csillagok 4 sorban. Függesztési kategória II. kategória. Hidraulikus csukás a biztonságos közlekedéshez. Kétféle felhasználhatóság a háló megfordításával. Egyirányú munkahenger 1 db. Csúszó talp 2 db. Súly 540 kg. Teljesítményigény 60 LE.
165.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 14. 14:54 Fogas borona Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! 4 méteres fogas borona Munkára fogható állapotban. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
2025. április 14. 14:09 Fogas borona Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 14. 13:39 Fogas borona Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 14. 10:44 Fogas borona Győr-Moson-Sopron, Győr
100cm széles fogas borona Műszaki adatok: KAT1 hárompont függesztésre Munkaszélesség : 100 cm Tüskék hossza : 14 cm A termék rendelhető, nem raktári termék. A feltüntetett ár nem minősül ajánlattételnek, az eszköz utolsó forgalmazott ára. Aktuális...
220.000 Ft
14 éve hirdető
2025. április 14. 10:33 Fogas borona Bács-Kiskun, Fajsz
Eladom a képen látható 4 m munkaszélességű magàgykészítő fogasboronát.
800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 14. 10:29 Fogas borona Somogy, Juta
RAB - 8,4 Ásóborona eladó. Érd:+36703186869
2025. április 14. 07:29 Fogas borona Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex PD típusú könnyű fogasboronák eladók! Hidraulikusan csukható és fix kivitelben, simítóval, két sor rögtörővel, 25x25x200 mm-es fogmérettel. 3 m-es munkaszélességtől 8 m-es szélességig kapható. Ingyenes házhoz szállítás az ország egész...
2025. április 14. 01:19 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Borbánya)
Függesztett fogas borona Nehéz kivitelű borona mezőkkel Hidraulikus csukással Készletről azonnal elérhető. Keressen elérhetőségeinken!
25 Ft
2 éve hirdető
2025. április 13. 23:15 Fogas borona Csongrád-Csanád, Szentes
Eladó fogasborona tagok, illetve komplett keretes is van. Érdeklődni telefonon lehet.
2025. április 13. 20:14 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Agro-Osek termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában! Közvetlenül az importőrtől! Új Agro-Osek fogas borona hidraulikusan csukható 5,6 méteres kivitel készletről! Kiszállítást vállalunk az ország egész területén! Műszaki adatok: Típus:...
1.390.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 13. 19:44 Fogas borona Bács-Kiskun, Soltvadkert
Akció a készleten lévő gép 5,5-méteres rögtörő hengerrel 1,390,000+Áfa Kíváló minőségű fogasborona elérhető áron 5.5 méteres fogasborona 160*16 os borona fogakkal, 320-as nehéz csipkés rögtörővel www.bacsagrogep.hu 06202244781
2025. április 13. 15:39 Fogas borona Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó tulajdonostól. Megtekinthető Körösnagyharsányban. Érd: 305265404
790.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 13. 13:54 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új láncos borona 6 m hyd csukással, két oldalt körmös, 5,5 m borona, gödörfúró, kombinátor, kultivátor, eke, permetező, bevizsgált, műtrágyaszóró raktárról eladó. Tel: 42-520-170, Házhoz szállítás megoldható.
2025. április 13. 12:54 Fogas borona Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 13. 11:29 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Gyepborona / gyepfésű, függesztett hidraulikus nyitás, zárás. Munkaszélesség: 8 m Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon, nyitvatartási időn belül, azaz hétfőtől péntekig reggel 8:00 órától délután...
2025. április 13. 09:09 Fogas borona Győr-Moson-Sopron, Győr
200 cm széles fogas borona KAT1 hárompont függesztésre 200 cm munkaszélesség 14 cm hosszú tüskék
2025. április 13. 08:54 Fogas borona Győr-Moson-Sopron, Győr
300 cm széles fogas borona KAT1 hárompont függesztésre 300 cm munkaszélesség 14 cm hosszú tüskék
1.590.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. április 13. 08:24 Fogas borona Békés, Sarkad
Leírás Rotor Fogasborona Rögtörővel - 1 sor rugós simító - 1 sor fogas - 2 sor rögtörő - Hidraulikus csukás - Függesztett kivitel - 3,60 m - 1.590.000 Ft - 3,90 m - 1.640.000 Ft - 4,20 m - 1.695.000 Ft - 4,40 m - 1.955.000 Ft - 5,00 m - 2.115.000 Ft...
2025. április 13. 06:54 Fogas borona Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex TD típusú nehéz fogasok eladók! Hidraulikusan csukható és fix kivitelben, simítóval, két sor rögtörővel, több méretben kapható. Ingyenes házhoz szállítás az ország egész területén! 2 ÉV GYÁRTÓI GARANCIA! www.koros-welt.hu A hirdetésben szereplő...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ezekkel a húsvéti szokásokkal fel tudod dobni az idei húsvétot!
Ezekkel a húsvéti szokásokkal dobd fel az idei húsvétot!
A precíziós nemesítéstől félnetek nem kell, jó lesz (?)
Akár már idén életbe léphet az új szabályozás.
Hirdetés
