Hirdetés
Rögtörő henger 180 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rögtörő henger Piactér kategóriában a szántás utáni talajelmunkálásban szerepet játszó talajművelő géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, aprító hengerek, tömörítő hengerek és persze a rögtörő hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a
Olvasson tovább
2025. március 26. 10:49 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor Prizma Csúcsos henger 4.50-5.00-6.20 m - 50 cm átmérő - félig függesztett tolatós nyitással - 4.50/2200 kg - 3.500.000 Ft - 5.00/2500 kg - 3.620.000 Ft - 6.20/2900 kg - 3.960.000 Ft uniós adószáma nettó ár vagy + ÁFA
2025. március 25. 09:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a kínálatában: - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális...
2025. március 25. 09:09 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA TIP-ROLLER 630 típusú henger széles felszereltségi választékban az SZ-AGRO 2007. Kft. kínálatában - a HE-VA magyarországi importőrétől! He-Va Tip Roller 6,3 Cambridge 510 mm henger simítóval, összekötővel, gyorscserélővel. Alapkivitel: - 2 db...
1.150.000 Ft
16 éve hirdető
2025. március 28. 18:34 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
MEDL 450-es vontatott Cambridge henger a képeken látható, azonnal munkára fogható állapotban eladó! Szállítás megoldható! www.agro-koncz.hu
2025. március 28. 17:39 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 Cambridge 620mm gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: 1.HEVA TIP-ROLLER 6,3m Cambridge 620mm HD henger - hidraulikusan összecsukható Alapkivitel: • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely...
2025. március 28. 16:24 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással....
2025. március 28. 16:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 540 CAMBRIDGE gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 5,4 méteres munkaszélesség - 2 db kőgyűjtő edény - 60 mm átmérőjű tengely és speciális csapágyazás kettős tömörítéssel a tökéletes...
2025. március 28. 15:49 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 730 hengerek széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. He-VA Tip-Roller 730 Cambridge 510mm-es gyűrűkkel: - 7,3 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely...
13 éve hirdető
2025. március 28. 15:39 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
RÖGTÖRŐHENGEREK , PACKERHENGEREK eladók. Ár 150000Ft-350000Ft-ig
2025. március 28. 15:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 730 hengerek széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. He-VA Tip-Roller 730: - 7,3 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális csapágyazás...
2025. március 28. 15:04 Rögtörő henger Komárom-Esztergom, Tata
A magas minőségű füves területek gondozására alkalmas, mivel ezen területek gyepszellőztetésére szolgál. A terület keménységétől, szilárdságától függően vízzel lehet a henger súlyát növelni. Minden típusú kistraktorhoz, fűnyírótraktorhoz használható....
2025. március 28. 14:49 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 820 típusú henger széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. Tip-Roller 820 Cambridge 510mm henger - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és...
2025. március 28. 14:09 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
6.990.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 28. 13:44 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m): 6,2 Teljesítményigény (le): 105 Szállítókerekek: 400/60-15.5 Súly kb. (kg): 3400
2025. március 28. 13:34 Rögtörő henger Vas, Simaság
Güttler Master 640 hengerek akciós áron eladók • Rendkívüli rögtörő és tömörítő hatás a mielőbbi optimális talajállapot elérése érdekében, alacsony erőgép igénnyel • Száraz rögök esetén is hatásos rögtörés • A vetés utáni hengerezés tovább javítja a...
12 éve hirdető
2025. március 28. 13:15 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Gyűrűshenger eladó.
2025. március 28. 12:49 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 540 csillag gyűrűs vontatott henger az Sz-Agro 2007. Kft-től, a dán HE-VA cég hazai importőrétől. - 5,40 méteres munkaszélesség - • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális csapágyazás kettős tömörítéssel a tökéletes...
2025. március 28. 11:44 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant SX 41-45 front henger - Front magágykészítő Simplex Güttler hengerrel, 45 cm átmérőjű acélöntvény - Háromponttorony Kat. 2 mellső függesztéshez - Rugóskapa előtét – 15 cm kapaosztással, 3 soros elrendezés - Mellső- és hátsó függesztés -...
300.000 Ft
11 éve hirdető
2025. március 28. 10:42 Rögtörő henger Veszprém, Balatonfőkajár
5,4 m-es gyűrűshenger szállítókocsival vagy anélkül eladó. Külön 250 000 Ft, egyben 300 000 Ft.
2025. március 28. 10:29 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler 180/610 Matador henger Alapfelszereltség: - Öntisztító Güttler henger ø 45/50 cm - Négyzetméterenként 305 csillagcsúcs - Igény szerint mellső- és hátsó függesztés - Hidraulikus csukás OPCIÓ: Rugóskapa előtét vagy Talajsimító Munkaszélesség:...
2025. március 28. 10:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1040 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 5.290 Kg, Munkaszélesség: 10,4 m,...
2025. március 28. 09:59 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1560 Magnum henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 10, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 8.360 Kg, Munkaszélesség: 15,6 m,...
2025. március 28. 09:29 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 820 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 4.300 Kg, Munkaszélesség: 8,2 m, Minimális...
4 éve hirdető
2025. március 28. 08:39 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 640 Offset rögtörő henger. LEÍRÁS: • 6,4 m munkaszélesség, • 2,4 m szállítási szélesség: szekciók száma: 5, • Hidraulikus csukás...
2025. március 28. 08:34 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1240 Magnum henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 8, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 6.400 Kg, Munkaszélesség: 12,4 m,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Rögtörő henger (180)

Így csapott le a Sátán vihara Texasra
1960 nyarán egy elképesztő légköri jelenség sújtott le a texasi Kopperlre: éjjel...
Nagy a baj, de még nagyobb lehet, figyelmeztet az agrárminiszter +VIDEÓ
Nagy István mindenkit fegyelmezettségre és megértésre kér a jövőnk érdekében._fill_540x300_0.jpg)