Hirdetés
Fogas borona 232 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A talajművelő gépek között megtalálható fogas borona alcsoportban a legismertebb boronatípussal találkozhatunk. A fogas boronák mellett ismertek még az ásóborona, forgóborona, fésűs borona borona változatok is.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.
Olvasson tovább
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 13. 18:59 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB4+4-5,2/6,2 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 13. 18:54 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB6+6-7,8 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
9 éve hirdető
2025. április 17. 17:29 Fogas borona Veszprém, Tüskevár
SSAB svéd acélból készült váz Függesztett Kat. III/IV kategória Hidraulikusan összecsukható váz Kúpgörgős csapágyazású rotorok TwinForce rendszer Munkaszélesség: 6000 mm Szállítási szélesség: 2500 mm Önsúly: 4000 kg Teljesítményigény: 200-440 LE Max....
25.330 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 17. 16:24 Fogas borona Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
40 kg, 20 fogas
880.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 17. 16:04 Fogas borona Bács-Kiskun, Géderlak
A fogasok sokféle változatban, nagyon sokszor egyedi igény szerint készülnek 3,6-9,2m munkaszélességben. Választható fogtípusok: – 20×20/170 egyenes fog – 25×25/210 egyenes fog (legjellemzőbb) – kanalas fog Fogastáblák 50×10 laposacélból készülnek....
2025. április 17. 15:44 Fogas borona Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó tulajdonostól. Megtekinthető Körösnagyharsányban. Érd: 305265404
5 éve hirdető
2025. április 17. 14:34 Fogas borona Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
WOPROL MEGA 5,6 nehéz fogas Készleten Munkaszélesség: 5,6 m Gépigény: 90 LE Tömeg: 730 kg Táblák száma: 4 db Fogak hossza: 20 cm Érdeklődni: Nyugat-Magyarország: Kóczián András: 30/648-3849 Schmutz Andrea: 30/5151-893 Kelet-Magyarország: Ifj. Ihász...
4.480 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 17. 14:04 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra, műtrágya bedolgozására, gyomirtásra, talajpárolgás csökkentésére. - 110 kg-os táblákkal - 25×25 mm-es...
5.000 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 17. 13:39 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra, műtrágya bedolgozására, gyomirtásra, talajpárolgás csökkentésére. - 110 kg-os táblákkal - 25×25 mm-es...
5 éve hirdető
2025. április 17. 12:39 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB3+3-3,9/4,7 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
5 éve hirdető
2025. április 17. 12:09 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB6-6,3 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok irtására...
450.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 17. 11:49 Fogas borona Pest, Hévízgyörk
RAU KOMBI 4.4 méteres borona , dupla rögtörőhengerrel jó állapotban eladó. Hidraulikus csukás.
10.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 17. 11:46 Fogas borona Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Fogasok és boronák különböző méretekben eladók 10.000 Ft-tól.
7.210 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 17. 11:44 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra, műtrágya bedolgozására, gyomirtásra, talajpárolgás csökkentésére. 110 kg-os táblákkal 25×25 mm-es...
5 éve hirdető
2025. április 17. 11:39 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB fogasborona A fogasboronákat különböző munkaszélességben és tömegben gyártjuk. Egyedi fogasboronák gyártását is vállaljuk minta alapján. Borona fogak száma: 20-25-30 db. Tömeg: 48, 60, 75, 90, 95, 110, 120, 140, 160 kg. Munka szélesség:...
1.440.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 17. 11:29 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
ÚJ BORONA 5,5 m - 6,6 m első simító + rögtörő, 60 kg levelekkel, 20*20 fogakkal eladó. Agroman, Tiszavasvári, 0642520170.
2025. április 17. 11:24 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Gyepborona / gyepfésű, függesztett hidraulikus nyitás, zárás. Munkaszélesség: 8 m Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon, nyitvatartási időn belül, azaz hétfőtől péntekig reggel 8:00 órától délután...
5 éve hirdető
2025. április 17. 11:19 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB6+6-6,3 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
1.490.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 17. 11:19 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új 7,7 m borona, 65 kg levéllel, hidraulikus csukással, 20 cm fogakkal Tavaszi lezárásra, 80-90-120 LE traktor után eladó Váz: körbe zártszelvény 5,5 kézi: 600,000 + áfa, 60x40 5,5 hidraulikus: 990,000 + áfa, 60x100 váz 6,6 m hidraulikus: 1,340,000 +...
9 éve hirdető
2025. április 17. 11:14 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
ROL-EX BMH Hidraulikusan összecsukható mulcsborona Alapfelszerelés: öt sor Ø 16-os fogórugó, 710 mm hosszú rugós rögzítőcső, 70 mm átmérőjű. A mulcsborona legfontosabb alkalmazása a tarlóművelés. Biztosítja a sekélyen gyökerező gyomok elpusztítását...
3.150.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 17. 10:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Borona, új, 6,7 m, 65 kg levél, 20 cm fogak, első és hátsó simítóval, nyomlazító kapa, erős váz, hidraulikus csukás, 1400 kg, eladó. Agroman.
2025. április 17. 09:14 Fogas borona Győr-Moson-Sopron, Győr
200 cm széles fogas borona KAT1 hárompont függesztésre 200 cm munkaszélesség 14 cm hosszú tüskék
2025. április 17. 08:59 Fogas borona Győr-Moson-Sopron, Győr
300 cm széles fogas borona KAT1 hárompont függesztésre 300 cm munkaszélesség 14 cm hosszú tüskék
5 éve hirdető
2025. április 17. 08:49 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB6-7,8 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok irtására...
5 éve hirdető
2025. április 17. 08:44 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB3-3,9/4,7 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Jobb, ha tudsz róla: ebből az élelmiszerből már napi 17 gramm is árthat a szívednek
Már napi 17 gramm feldolgozott hús is növelheti a vérnyomást!