Hirdetés
Műtrágyaszóró 798 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2025. március 25. 04:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
2025. március 24. 08:18 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
Walder UTB-2 típusú mélyműtrágyaszóró eladó. Teljesen porfestett tartály és vázszerkezet, takaró ponyva, 1100 L-es tartály, közúti világítás, erős acélvázszerkezet, talajhajtású műtrágya keverő, mechanikus mennyiségállítás, menetarányos automatikus...
2025. március 23. 09:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos, kizárólagos képviseletétől, készletről! A tőlünk vásárolt gépekre alkatrész utánpótlást biztosítunk! Dönder 1200L-es, 1500L-es, 2500L-es...
1.845.000 Ft +ÁFA
2025. március 23. 09:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Könnyen kezelhető, modern műtrágyaszóró gép. A felszerelt típusok dupla tárcsás elosztású, billenő, négyszögletű tartállyal, illetve hatszögletű műtrágya résszel, hidraulikusan vezérelt adagolóegységgel, valamint kardántengelyes hajtóművel...
Kiemelt 10 éve hirdető
2025. március 22. 11:32 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Új, kiváló minőségű Faza Delux műtrágyaszórók ELADÓK 1000-1500 l-es kivitelben! Felszereltség: kardán, hidraulikus nyitás-zárás, inox lapátozás.
2025. március 25. 15:29 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH TWS 85.1 vontatott átrakókocsi műtrágyaszóróval a nagyüzemeknek a "Precíziós gazdálkodás" -hoz TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linkre...
2025. március 25. 15:09 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Bogballe EXT 6 függesztett műtrágyaszóró kardánnal, magasítóval, világításkészlettel, boltozódásgátlóval, 1200 literes tartálytoldattal eladó. Gyártási év: 2003 Helység: Nádudvar
528.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 25. 14:49 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
Műtrágyaszóró 1200 L 2 tárcsás Strumyk A műtrágya szóró alap kivitelben 1000 literes tartállyal rendelkezik. Toldatokkal lehetséges az 1200 literes tartályméret elérése. Kettő kiömlő nyílás a tartályból. A két szórótányér rozsdamentes acélból,...
13 éve hirdető
2025. március 25. 14:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
ÚJ REWO-8200 l vontatott műtrágyaszóró kedvező áron kapható!1 év garanciával,díjmentes házhoz szállítás az Ország egész területére! Műszaki adatok: Tartály kapacitása 8200 liter,szórási szélessége 8-24 méter,önsúly 3200 kg,Teljesítményigény 100-130...
3.200 EUR
4 hónapja hirdető
2025. március 25. 14:19 Műtrágyaszóró
Rostselmash Grach 1000 Készleten, azonnal elvihető!
12 éve hirdető
2025. március 25. 14:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 1600 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m munkaszélesség Ingyenes kiszállítás az ország területén! Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói út 104.
4.690.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 14:14 Műtrágyaszóró Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | AZONNAL ÁTVEHETŐ MŰSZAKI PARAMÉTEREK, JELLEMZŐK ⮚ Munkaszélesség: 18-36 m ⮚ Standard tartályméret: 1 500 l ⮚ Maximális tartályméret: 2 500 l ⮚ Kardántengely: 1 3/8”, 6 bordás,...
4.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 13:59 Műtrágyaszóró Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | AZONNAL ÁTVEHETŐ MŰSZAKI PARAMÉTEREK, JELLEMZŐK: - Munkaszélesség: 18-36 m - Standard tartályméret: 3 200 l - Maximális tartályméret: 4 200 l - Kardántengely: 1 3/8”, 6 bordás,...
2025. március 25. 13:39 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Kverneland Exacta TL GEO függesztett műtrágyaszóró kardántengellyel, tartályráccsal, védőponyvával, ISOBUS -os, súlymérős kivitelben! Gyártási év: 2014 Helység: Győrszemere
112.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 25. 12:54 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
Műtrágyaszóró 500 L 1 tárcsás Strumyk A műtrágyaszóró alap kivitelben 500 literes tartállyal rendelkezik. Egy kiömlő nyílás található a tartályból. A szórótányér rozsdamentes acélból készült. A szórás mennyisége tolózárral állítható. Szállítási és...
3.900.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 25. 12:34 Műtrágyaszóró Pest, Szigetszentmiklós
Műszaki leírás: • Szórási távolság: 18-36 méter • Tartály ürtartalma: 3600 liter • Súly: 726 kg Felszereltség: 3 pont felfüggesztés cat. II és III, LED munkalámpák, létra, szórási táblázat a megfelelő kg/ha dózis beállításáért, tungsten-karbid...
7.500.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 25. 12:09 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Komárom
Készletkisöprő akciónk keretében eladó ZA-TS 3200 Super Profis Tronic műtrágyaszóró. Felszereltsége: • ISOBUS elektronika automatikus szakaszolással • mérlegrendszer automatikus kalibrálással • TS 20 szórólapátok (18–30 m) • Auto TS jobb oldali...
750.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. március 25. 11:59 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
2000 l-es műtrágyaszóró, jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. március 25. 11:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszórók horganyzott kivitelben. Méretek: 600 l 800 l 1000 l 1200 l 1400 l Ingyenes kiszállítás az ország területén! Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói út 104.
1.650.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. március 25. 11:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
Hidraulikus nyitás, csukás, rozsdamentes szórószerkezet. Kitűnő állapotban, importból.
2025. március 25. 11:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
750.000 Ft
13 éve hirdető
2025. március 25. 11:34 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-U 1000 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
2025. március 25. 11:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 25. 11:09 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Dönder gyártmányú műtrágyaszórók és zsákemelők készletről elérhetőek a Contstar Kft.-nél: CGSA 1200 PRO műtrágyaszóró CGSA 2500 PRO műtrágyaszóró CGSA 3000 PRO műtrágyaszóró BBL 1000 4,5 zsákemelő BBL 1000 5,5 zsákemelő Érdeklődni: 8500 Pápa,...
999.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 11:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Faza Delux 1000 l–s függesztett kéttárcsás műtrágyaszóró Alap felszereltség: - Rögrács - Keverők - INOX szorószerkezet - Hidraulikus nyitás-zárás - Oldalszórást szabályzó kar - Nyomatékhatárolós kardántengely
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (798)
Hirdetés

Digitális farm és AI-támogatott gazdálkodás? Lehetséges! +VIDEÓK
Kezeli, elemzi az adatokat, és döntéshozatalt is támogat az AgroVIR platformja.
Támogatott tartalom
_fill_540x300_0.jpg)
Sikeres volt az első gyakorlatorientált agrárdigitalizációs képzés
A képzést nemzetközileg is elismert, innovációs díjat elnyert szakemberek...