Hirdetés
Műtrágyaszóró 800 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2025. március 27. 09:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos, kizárólagos képviseletétől, készletről! A tőlünk vásárolt gépekre alkatrész utánpótlást biztosítunk! Dönder 1200L-es, 1500L-es, 2500L-es...
1.845.000 Ft +ÁFA
2025. március 27. 09:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Könnyen kezelhető, modern műtrágyaszóró gép. A felszerelt típusok dupla tárcsás elosztású, billenő, négyszögletű tartállyal, illetve hatszögletű műtrágya résszel, hidraulikusan vezérelt adagolóegységgel, valamint kardántengelyes hajtóművel...
2025. március 26. 18:16 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
DCM S 24 E prémium minőségű precíziós műtrágyaszóró KÉSZLETRŐL eladó! Kiválóan alkalmas granulált, por és pelletizált műtrágyák pontos és egyenletes kijuttatására. Az adagolórész nyitása-zárása a traktor haladási sebességének és a műtrágya áramlási...
2025. március 25. 04:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
2025. március 28. 14:59 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Kverneland Exacta CL műtrágyaszóró 1 db kardántengellyel, boltozódás gátlóval, tartályráccsal, tartálytoldattal felszerelve jó állapotban eladó! Gyártási év: 2014 Helység: Győrszemere
14.414 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 28. 14:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
1.860.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 28. 14:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Vásároljon 2025-ös DÖNDER modelleket akár 10% AGROMASH kedvezménnyel 2025.01.31-ig! Ha Dönder, akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a...
447.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 28. 14:19 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi forgalmazóként megbízható hátteret, kedvező árakat, széles termékválasztékot és gyors szállítási határidőt biztosítunk az...
10 éve hirdető
2025. március 28. 14:14 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Új, kiváló minőségű Faza Delux műtrágyaszórók ELADÓK 1000-1500 l-es kivitelben! Felszereltség: kardán, hidraulikus nyitás-zárás, inox lapátozás.
520.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 28. 14:09 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
A műtrágya szóró alap kivitelben 800 literes tartállyal rendelkezik. Kettő kiömlő nyílás a tartályból. A két szórótányér rozsdamentes acélból, szórási szélesség 15-24 m. A szórás mennyisége tolózárral állítható. Országos kiszállítás díja: 25.000...
2025. március 28. 13:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 600 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1120 mm -...
2025. március 28. 13:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 1000 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1150 mm -...
401.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 28. 13:44 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
Janpol két tárcsás műtrágyszóró készletről jellemzők: 6-24m szórási szélesség 2 tárcsa 4 lapát hidraulikus és kézi nyitás erős öntvény hajtómű zúzórács Raktáron: 600l 401 000Ft+áfa 800l 424 000+áfa 1000l 447 000+áfa 1200l 465 000+áfa prémium 1000l...
2025. március 28. 13:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 500 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1060 mm -...
19.329 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 28. 13:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
12.530 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 28. 13:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
2025. március 28. 13:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 400 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1030 mm -...
17.445 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 28. 13:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
5 éve hirdető
2025. március 28. 13:09 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó WOPROL JUNIOR II PLUS függesztett műtrágyaszórók. Választható tartályméret: 1000, 1200 és 1600 liter. Munkaszélesség: 10-24 m. Hidraulikus elzárás. Boltozódás-gátló. Saválló szórótányér. Ponyva. Közúti világítás. Limiter. Érdeklődni:...
2025. március 28. 13:09 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axis 30.1 műtrágyaszóró világításkészlettel, 1db Rauch Quantron-E monitorral, kardánnal, tartálytoldattal, ráccsal, 2db röpítőtárcsával eladó. Gyártási év: 2011 Helység: Nádudvar
13 éve hirdető
2025. március 28. 12:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű műtrágyaszórók kedvező áron eladók. Nem rozsdásodó műanyag tartállyal, gyönyörű szórásképpel, ültetvény szőlészeti és gyümölcsösbe való kivitelben is. Ár 79.000 Ft-tól www.realagro.hu
39.177 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 28. 12:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy az ijektálónk 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021...
5 éve hirdető
2025. március 28. 12:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon a régió legnagyobb Dönder értékesítőitől. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a Dönder vásárlók pozitív...
1.150.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 28. 12:49 Műtrágyaszóró Baranya, Vajszló
Eladó Bagbelle darus műtrágyaszóró, 2 tonna emelés, jó állapotban.
1.000.000 Ft
13 éve hirdető
2025. március 28. 12:34 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M MAX 1500 literes , kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (800)

Tűz pusztított ebben a dunántúli üzemben – két tűzoltó is megsérült
Gázpalack robbant fel, hatalmas lángokkal égett az üzemcsarnok.
Elmarad a hortobágyi Kihajtási Ünnep a járvány miatt
A száj- és körömfájás vírus több ikonikus eseményt is magával rántott.