Hirdetés
Műtrágyaszóró 847 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2025. február 15. 16:38 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
890.000 Ft
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. február 15. 00:53 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
SULKY DPX 2000 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
2025. február 14. 11:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos, kizárólagos képviseletétől, készletről! A tőlünk vásárolt gépekre alkatrész utánpótlást biztosítunk! Dönder 1200L-es, 1500L-es, 2500L-es...
2025. február 12. 22:09 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Extra felszereltség: Trimflow - hidraulikus határszóró - jobbos 1x450 liter tartályponyva (ezüst színű) CL kardántengely Igény esetén felárért, ISOBUS monitor!
2025. február 12. 22:03 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Prémium minőségű KUBOTA DSM típusú szórókészletről eladó, felszereltség: - Kardántengely - Kalibrációs készlet.
2025. február 12. 15:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
2025. február 12. 12:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos, kizárólagos képviseletétől, készletről! A tőlünk vásárolt gépekre alkatrész utánpótlást biztosítunk! Dönder 1200L-es, 1500L-es, 2500L-es...
2025. február 12. 10:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A Contstar Kft. hosszú évek óta Magyarország egyetlen kizárólagos forgalmazója a Dönder termékeknek. Hatalmas készlettel rendelkezünk mind vontatott, mind függesztett műtrágyaszóróban, zsákemelőkben. Készleten lévő vontatott 4000L műtrágyaszóró...
5.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. február 15. 13:49 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Exclusive 332 kivitel - 2.850 mm szállítási szélesség - 3200 kg maximális hasznos terhelhetőség - elektromosan vezérelt dupla tolózáras elosztórendszer (On/Off és dózisállítás) - elektromosan vezérelt dózis határszórás - változó...
Kiemelt 10 éve hirdető
2025. február 14. 13:14 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Új, kiváló minőségű Faza Delux műtrágyaszórók ELADÓK 1000-1500 l-es kivitelben! Felszereltség: kardán, hidraulikus nyitás-zárás, inox lapátozás.
2025. február 15. 23:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Műtrágyaszóró műanyag 500L /Strumyk/ Márka: Strumyk Gyártói cikkszám: S500
85.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 15. 23:19 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Vetőláda 6 kivezetéses műtrágya adagolónak is alkalmas a képeken látható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2.650.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 15. 20:59 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
Amazone ZA-M Ultra 3000 Literes Kéttárcsás Műtrágyaszóró Jó Állapotban Eladó. 24-48 méteres szórásszélesség. AMATRON + MONITORRAL.
2025. február 15. 20:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 1600l 2 tárcsás hidraulikus műtrágyaszóró Műszaki adatok Kapacitás 1600L Súlya kb. 250 kg Munkaszélesség 12 m-től 24 m-ig Lapvastagság 2mm Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon...
2025. február 15. 19:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/B13-1321 Boxer ZS 160 - Súly: 90 kg - Munkaszélesség: 500 mm - Kapacitás: 160 l -...
450.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. február 15. 19:24 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
RAPTOR MP-600 MŰTRÁGYASZÓRÓ hidraulikus zárással Magasítóval együtt 1000 literes. Tartalmazza a világításszettet és a magasítót. Űrtartalom (l/kg) Munkaszélesség Teljesítményigény Kardánfordulat 400/600 16-22 m 20 LE 540
50.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 15. 19:09 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Sarród
RG 500 típusú műtrágyaszóró eladó
1.250.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 15. 19:09 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M MAX , 2000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás .
70.000 Ft
14 éve hirdető
2025. február 15. 18:55 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RSL-300 típusú, 3 mázsás műtrágyaszóró hibátlan hajtóművel, kardánnal, gyári, jó állapotban eladó.
2025. február 15. 18:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 800l 2 tárcsás műtrágyaszóró hidraulikus nyitású MŰSZAKI PARAMÉTEREK Tartály kapacitása (l) 800 Vetésszélesség 12–24 Teljesítményigény (km) 21 Terítőlemezek száma 2 Súly (kg) 201 Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt...
590.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 15. 18:04 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
-friss német importból származik -közepes állapotban -mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, szükség esetén a szállítás megoldható
379.700 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. február 15. 17:49 Műtrágyaszóró Heves, Hort
Eladásra kínáljuk a következő mezőgazdasági gépünket. Janpol Standard két tárcsás műtrágya szóró Horton személyes átvétellel vagy kiszállítással. A kiszállítással kapcsolatban érdeklődjön a telefonon. +36 30 792 5920
990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 15. 17:14 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
-friss német import, mezőtúri telephelyünkön megtekinthető -szállitás megoldható
2025. február 15. 16:54 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Műtrágyaszóró, 2 tárcsás, hidraulikusan nyitható, 1200 l, kardánnal, ponyvával. Hivatalos Özduman magyarországi forgalmazótól! http://agroroll.hu/termekek/ozduman_mutragyaszorok/mutragyaszoro-2-tarcsas-1000l-hidraulikusan-nyithato-ozduman-2017-01-30...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (847)
![El ne felejtsd! Most kell megmetszeni a ribizlit! El ne felejtsd! Most kell megmetszeni a ribizlit!](https://static.agroinform.net/data/cikk/5/4259/cikk_54259/currant-3595646_1280_fill_540x300_0.jpg)
El ne felejtsd! Most kell megmetszeni a ribizlit!
A ribizlivel alig van teendő, de most szüksége van rád!![Meglepően magas a szlovák élelmiszerek ára Meglepően magas a szlovák élelmiszerek ára](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/6892/cikk_76892/elelmiszerek_ind_fill_540x300_0.jpg)